Kézműveskednek
Végre a faliújságon is van díszlet!
Ott...
„Kell valami kukoricadolog…
„…össze kell kötni. Össze kell bogozni… így lesz angyal.”
„Még egy csokor ág és kész van.”
(„Klassz a fenyőfaszagot érezni az egész házban…”)
„Szeretném, hogy szép legyen. Jézus szülinapja… Jézusnak szép kell legyen a koszorúja.”
Itt...
Karácsonyfafüggőt vágunk, mézeskalácsot díszítünk (aztán megesszük) és kakaót és teát iszunk… (a cukortól nagyon – nagyon… nagyon felpörgünk.)
Színészkednek
Kivéve a negyedikesek.
(A „step-esek” énekelnek. A hagyományos osztályban meg jóformán mind lebetegedtek.)
Mondja Albert: „Apuka leszek”. Orra a földet éri. (Pásztor szeretett volna lenni.)
Berni lesz a fa. (Nem bánja).
Nem klasszikus darabok. (Vannak nyulak meg mókusok).
A lányok azért (többnyire) angyalok…
Mennek… Színházba
Útközben, a jászolnál megállnak… (kacsintanak (meg grimaszolnak) a kamerának).
...
Ide… nem, inkább oda, közelebb ülünk… lassacskán elcsendesülünk…
Kezdődik a „Regő rejtem” betlehemes: 3 férfi regélő… egyszerű bábok, fából, fémből, textilből… és egy fateknő. Így fordítják, domboldal, pásztorok, bölcs királyok útja.
Úgy fordítják, istálló, bölcső… benne alszik Jézuska.
Mennek… Koncertre
Öt éve már… hogy semmi… varázs...nincs... libabőr…. Megfagyott. Megkövült. Eltörött.
Hallottam megannyit… énekelni… Sebestyén Mártát, Miklósa Erikát, a King’s Singers fiúkat, a vatikáni Sixtus-kápolna kórusát…
Ott voltam. Darabnyi valómban. Félben. Negyedben. Fejben. Agyban. Észben.
Vissza soha nem tér… Attól féltem már…
Mégis mintha… Valami… Apró csoda… diderget… a templom hűvös padlója vagy ahogy „cseng, bong, zeng” a „család”: a Gerhardinum kórusa.
...
A „Nagy Hajsza”… liheg nyakunkba, kerget. Miért? Hova? Minek?
Átrobogjuk az ünnepet. Az életet…
Inkább gyújtsd meg!
...
Lobog az első gyertyaláng!
Aztán a második… lassan már…
Boldog Karácsonyt kíván mindenkinek sok száz pici száj!
A Bartók Béla Elméleti Líceumban az alsós évfolyamokban évről-éve egy hagyományos és egy úgynevezett „step by step” (lépésről lépésre) osztály indul.
