A székelyek jelképei, Kárpátországi téridő
Dr. Szekeres Attila István, a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagja, „A székelyek jelképei a kezdetektől napjainkig” című vetített képes előadásában mutatta be azokat a heraldikai és vexillológiai jelképeket, továbbá, azok legismertebb elemeit, fejlődésük történetét, amik az erdélyi magyarság gerincét jelentő székelység regionális-nemzeti szimbólumaiban ma is megtalálhatóak, élőek, használatosak, akkor is, ha a mindenkori román politikum ezek használati jogát nem ismeri el, és úton-útfélen igyekszik azt korlátozni, sőt, büntetni. Nem csoda, hiszen ez a mindenkori, korlátolt román autoritás, Székelyföld létét is tagadja. Persze, ez soha egy pillanatra se tévessze meg a valóságérzékelésünket! Ezért is fontos a történelemoktatás színvonalának növelése a külhoni régiókban, így Romániában, Erdélyben, a Partiumban és a Bánátban különösen, tekintve, hogy számarányánál, nyelvi és kulturális erejénél fogva a romániai magyarság még mindig a legfajsúlyosabb nemzetrész határainkon túl. (Megjegyzés: ez a szerző személyes véleménye, amit bárhol, bármikor, bármilyen fórumon következetesen vállal, történelmi, demográfiai, szociológiai, kulturális, gazdasági érvekkel gondosan alátámasztva.) Az előadás után bemutatásra került, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete kiadásában megjelent harmadik kötet, aminek címe: Kárpátországi téridő. Nagyjaink Szent Istvántól Kányádi Sándorig, ötletgazda Galbács Pál, szerkesztette Szekeres Attila.
Történészként eszembe jutnak termékeny egyetemi éveink, amikor is az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szemeszterenként sorba jártuk a történelemtudomány tanszékeit, így, a történelem segédtudományi tanszék kollokviumait és szemináriumait is kötelezően látogattuk, amiből félév végén vizsgáztunk, év végén szigorlatoztunk. A címertan, tudományos nevén, heraldika, és a zászlótan, vexillológia, a szisztematikusan számonkért tananyag, a megalapozás része volt. Ezért szakmai szempontból is érdeklődéssel hallgattam Szekeres Attila előadását.
A 2021-ben megjelent két előző kötet sikerén felbuzdulva a SZMÚE újabb fába vágta a fejszéjét. Országhatárok által szétszabdalt magyarságunkat képviselő, óceánokon túlra sodort kollégákat kértek fel a közreműködésre, ugyanúgy, mint az előző két esetben, most is Galbács Pál ötlete nyomán. Azzal a kéréssel fordultak hozzájuk, hogy magyarságunk egy-egy kiemelkedő képviselőjéhez, történelmünk, kultúránk valamely jelentős személyiségéhez találjanak egy olyan csatlakozási módot, amiből kiderül, hogy közvetve vagy közvetlenül felvette vele a kapcsolatot.
A kötet szerzői Erdélyből, Magyarországról, Felvidékről, a Vajdaságból, Szlovéniából verbuválódtak, de van köztük a Székelyföldről Ausztriába vagy a távoli Hawaii-szigetekre, illetve a Partiumból Ausztráliába elszármazott újságíró is.
Szép színes paletta kerekedett ki. „Megszólal” Bolyai János matematikatudós, Latinovits Zoltán színészóriás, egy nem mindennapi kisiparos, a magyarság ügyét önzetlenül szolgáló Szabó Béni brassói szűcsmester, Nagy Imre csíkzsögödi festőművész, Sövér Elek gyergyóalfalvi festő, Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus, Bartók Béla, Domokos Pál Péter, Jagamas János néprajzkutató, Pataky Kálmán operaénekes, egy sor irodalmár: Petőfi Sándor, Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő, Szabó Magda, Kányádi Sándor, Móra Ferenc, Bözödi György, utóbbi kettő a történelemben is igen jártas, s hozzájuk csatlakozik László Gyula régész.
Megjelenik továbbá Heltai Gáspár reformátor, nyomdász és Szenczi Molnár Albert református lelkész, nyelvújító, a történelmi személyiségek közül Apafi Mihály fejedelem, de előbukkan Bocskai István, Vajk, azaz Szent István és Gizella királyné is, gróf Hadik András és Görgey Artúr hadvezér, Gábor Áron 1848-as ágyúöntő, tüzér hős, továbbá két, a korszakhoz köthető és egy későbbi politikus is, Kossuth Lajos, Széchenyi István és Esterházy János, végül pedig, de nem utolsósorban a legnagyobb székely, Orbán Balázs.
A kötetbe szerkesztett, korokat és határokat átszelő írások ismételten bizonyságot tesznek arról, hogy mi, magyarok, szétszabdaltságunkban is együvé tartozunk, közös a nyelvünk, kultúránk, történelmünk. S ezt, amint Szekeres Attila előszavában olvasható, még a kissé pesszimista látásmódú Bözödi György szociográfus író megállapításával is igyekeznek igazolni: „Talán őrszemek vagyunk most is, nem az elválasztó hegyek átjáróit őrizzük az ellenségtől, hanem az egyetemesebb, emberibb eszméket. Helyzetünk olyan, mint Gulliveré az óriások országában: nem mi lettünk kisebbek, hanem a körülöttünk levő világ vesztette el emberi arányait.”
