A Szenczi Molnár Albert Alapiskola tanulói, Popálená Stella, Szitka Lea és Németh Anikó, gömöri népdalokkal nyitották a rendezvényt, a nézőket pedig Neszméri Tünde, a Csemadok országos elnökségi tagja, és Kaszás Kornél, a Petőfi Program ösztöndíjasa kalauzolták a nézőket az egyes műsorszámok között. Magyarország pozsonyi nagykövete, Balogh Csaba köszöntőjében kiemelte, hogy a Csemadokot a tagok éltetik és működtetik. Beszéde zárásaként azt kívánta, hogy a százötvenedik évfordulón is gyűljenek össze a magyarok, hogy ünnepeljék a szövetséget.
Az ünnepi beszédet Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke mondta, aki hangsúlyozta, hogy a „csemadokosok” büszkék az elődeikre, és nekik köszönhetően, van mire emlékezni. A Csemadok első embere megköszönte a magyarországi támogatást, és rámutatott, hogy a módszerek ugyan változnak, de a szövetség küldetése és a feladata a jövőben is megmarad.
Az emlékműsor keretében, átadták a Szenci Területi Választmány által javasolt díjakat. Erdélyi Júlia, a Csemadok Szenci Alapszervezetének elnöke már márciusban, az Érsekújvárban tartott ünnepségen átvette a kitüntetést. Ez alkalommal Író Erzsébet Éberhardról, Pikáli Noémi Boldogfáról és Vitálos Imre Dunasápújfaluról vette át az elismerést, Bárdos Gyula országos elnöktől és Fekete Márta titkártól.
A fellépők között volt a Gyurcsi Pomichal Mária vezette, Rétei Vidám Színpad, más néven Révisz, amely 2012 óta működik. Tepea Heiva Viktória, a Pozsonyban működő Duna utcai gimnázium tanulója novellarészletet hozott, és Sánta Ferenc Kicsik és nagyok című művéből adott elő egy részletet. A rendezvényen fellépett, a Strešňák Dagmar és Strešňák Gábor irányításával működő Möggyes Gyermek Néptáncegyüttes, amely másfél évtizede működik, és napjainkban hatvanfős taglétszámmal büszkélkedhet.
Az ünnepi műsorban a daloknak is kiemelt szerep jutott, így színpadra állt az Immanuel Velünk az Isten ökumenikus énekkar, Popálená Izabella, a Duna utcai gimnázium tanulója, aki fiatal kora ellenére, rendszeres fellépője a különböző műsoroknak és előadásoknak. Ahogy Metzner Dóra is, aki szintén a pozsonyi gimnáziumban diákja számos alkalommal bizonyította már énektudását, és egy dalcsokrot nyújtott át a közönségnek. Az emlékműsor nemzeti himnuszunk közös éneklésével zárult.