Jelenlegi hely

A csitári hegyek alatt

Petőfi ösztöndíjasként Zoboralján

/ Dávid Zsuzsanna /
david.zsuzsanna képe
Kavarognak bennem a gondolatok, a sok el nem mesélt történet, a majd kilenc hónapról, melyet itt tölthettem Zoboralján. Csak a művészet és az imádság nyelvén lehetne átadni az esszenciáját ennek a tájnak és köszönetet mondani az itt élő magyar embereknek.
Petőfi ösztöndíjasként Zoboralján

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” – írta Tamási Áron. Ez az otthon az Isten adta szülőföld, ahol élnünk, halnunk kell, ahol a földeket őseink verítéke öntözte, ahol bölcsőik ringtak és sírjaik domborulnak. Ez a hűség és ez a szeretet adja a zoboraljai magyarság gerincét, mely, mint „fatörzsből gyönge ága” (Radnóti Miklós) ma is él. Vándorként, zarándokként érkeztem ide, de erre az időre és talán hosszabbra is otthonra találtam itt.

Először Paulisz Boldizsár, az Esterházy János Zarándokközpont létrehozója, egykori iskolaalapító, a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna építője mondta nekem, hogy ha ide jövök, úgy jöjjek, mintha haza jönnék, és ne hozzak semmit, mert családba érkezem, nem vendégként. Most már még komolyabban értékelem ezt, mert tudom a zoboraljai ember nem érzelgősködik és nem beszél mellé. Később Boldizsár fia, Paulisz Marián erősítette meg ezt a gesztust, ahogy családjuk többi tagja is támogatta az itt létemet, tevékenységemet. Köszönöm nekik! Üres kézzel jöttem, de a mai világban talán az egyik legértékesebb dolgot, az időmet szenteltem nekik, a Petőfi ösztöndíj program segítségével. Bár tudom, mindig lehet többet és jobban tenni, bízom benne, hogy a munkámnak vannak és lesznek gyümölcsei.

Régen tudom, hogy mi emberek tesszük a házat otthonná, a földet hazává. Itt is így van. Köszönöm mentoromnak, Ifj. Csámpai Ottónak és családjának a támogatását. Margit néni világbajnok pogácsáit és szeretetteljes gondoskodását. Földessy Laci barátomnak, hogy a decemberi havazásban, amikor egy kicsit egyedül éreztem magam, itt is megtalált a Mikulás és ajándékot akasztott a kilincsemre. Csámpai Lászlónak, hogy hiszem, vannak még ma is lovagok, és míg a földön ember él, a költő visszatér. Patay Péternek és zoboraljai zarándoktársaimnak, hogy egy úton jártunk és útjaink újra és újra összetalálkoztak. Köszönöm a magyar lelkiatyáknak a szentmiséket, szolgálatukat.

Külön köszönet Ambrus atyának, hogy felkészített a bérmálkozásra és pünkösdkor itt Felvidéken kaphattam meg a Szentlélek ajándékait. Köszönet a sok szövetségesnek, barátoknak, munkatársaknak, akik segítenek Isten szolgája Esterházy János lelkületének üzeneteit terjeszteni.  Ösztöndíjas társaimnak és koordinátorunknak Szabó Nórának, hogy bebizonyítottuk, hogy össze tudunk fogni. Felejthetetlenek a gyerekekkel, fiatalokkal való találkozások itt a zarándokközpontban és az iskolákban Alsóbodokon, Kolonban, Gímesen, Nagycétényben. Köszönet a mosolyokért, ölelésekért, és a komoly pillanatokért, amikor a szemünk megtelt a hajnal harmatával” (Tamási Áron). Mindenkit sajnos nem tudok megemlíteni, de őszinte hálával gondolok mindenkire, aki segítette munkámat, ittlétemet.

Az Esterházy János Zarándokközpont, melynek munkatársa lehettem különleges hely. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a Kárpát-medence legfiatalabb kegyhelye, hiszen 2017-ben nyitotta meg kapuit és azóta, mindig nyitva állnak ezek a kapuk. Erről van egy kedves történet, hogy mennyire így van. A bevezető utat betonozták, miután rájöttek, hogy a kapukat valóban nem lehet becsukni a felhúzott aszfaltréteg miatt. De hát minek is!

A zarándokhelyeknek az a küldetésük, hogy közelebb vigyenek Isten országához, hogy kaput nyissanak az ég felé és így a szívünk egymás felé is megnyíljon. Ahogy a szentek és boldogok is erre kaptak meghívást, hogy másokat segítve, vonzva közelebb vigyenek ahhoz az áldott békéhez, amit csak fentről és a szív mélyéről kaphatunk meg. A zarándokhely varázsát nem mi adjuk, de megoszthatjuk egymással, mint a gyertya lángját. Remélem, a jövőben is sokan ellátogatnak ide Alsóbodokra, hogy próbára tegyék ezt a helyet és sokan lesznek úgy, mint én, hogy üres kézzel jönnek, de életre szóló ajándékokkal gazdagodnak.

A cikkemhez választott képet a bodoki szőlőhegyen készítettem idén tavasszal. A gyönyörűen gondozott szőlők fölé magasodik és a nap felé fordulva rátekint a Zoborra ez a villámsújtotta fa, megperzselt törzsébe faragva, festve a magyar címerrel és a Szent Koronával, s egy felirattal: „Éljen István király!”. Számomra ez a fa lett Zoboralja egyik legszebb jelképe. Ezt a hitet, alkotókedvet, szorgalmat és élni akarást kívánom Zoboralja magyarságának: őrizzék, éljék, ápolják és adják tovább gyermekeiknek, unokáiknak!