A 34. Dél-bánáti Szemle szervezésének sokszínűsége és közösségi élményei
Az idei Petőfi Sándor Program első két hetében Szabadkán voltam, ahol lehetőségem volt megismerni a délvidéki magyarság szórványközpontjait, azoknak mindennapi életét. Az elmúlt egy hónap során eredeti célterületem, Hertelendyfalva székely közösségének büszke tagjává válhattam, ahol megerősödött bennem az a fajta hivatásvágy, ami már az egyetemi tanulmányaim alatt kiforrott és ami a választott szakom lényegéről szólt. Ezzel a fajta lelkülettel ismerhettem meg a környéken található települések magyar közösségeit. Hertelendyfalva hivatalosan a több tízezres lakosú Pancsova városához tartozik, ezért az ottani magyar egyesület gyűlésein is többször részt vehettem. A sok-sok feladat és együttműködés, a dél-bánáti szemle megszervezése összekovácsolt engem a helyi közösséggel. Egyre közelebbi kapcsolatba tudtam kerülni azokkal a személyekkel, akik valamilyen formában képviselik és szolgálják a pancsovai magyarság kulturális életét.
A gyűlések az egyesület vegyes népdalkörének énekkari próbáival kezdődtek, akik felléptek a 2024. október 26-i műsoron. Ez egy újabb pozitívum volt számomra, mivel a szakdolgozatom is az ének és a zene – azon belül is a kóruséneklés – pozitív, közösségépítő hatásairól szólt. Egy gyűlést, egy megbeszélést úgy megtartani, hogy az adott alkalom elején egy jó hangulatú énekkari próbán lehetünk túl közösségformáló erő tud lenni többek között abban is, hogy egy sikeres, minden kritériumot kielégítő rendezvény valósulhasson meg.
Amikor először szóba jött a szemle megszervezése, átgondoltam mi az, amivel tudnék segíteni, hogy még színesebbé tehessük a dél-bánáti magyarjaink közös ünneplését. A műsorvezetés mindig is érdekelt, ezért úgy gondoltam, hogy ez az a fajta vállalkozás, amiben én is tapasztalatokat tudok gyűjteni és amivel segítségül tudok lenni a szervezők számára. A műsorvezetés szövegét én alkothattam meg, amit a hozzáértő, segítőkész munkatársaimmal lefordítottunk szerb nyelvre.
Az esemény alkalmával 19 műsorszámot hallhattunk, melynek velejárója volt többek között a művelődési csoportok felkészülési helyeinek biztosítása, a műsor összetételének az egyeztetése, a műsorszámok sorrendjének a megalkotása és a szükséges tárgyi eszközök biztosítása. Az a fajta miliő, ami a színpad mögött volt tapasztalható egy teljesen újfajta impulzust adott nekünk, mondhatni egy „titkos táncház és sokadalom” kavalkádjában találhattuk magunkat hirtelen. Hallhattunk a somogyitól kezdve székely- és szatmári népdalokat, a rábaközi- és bukovinai táncokat közelebbről is szemügyre vehettük, és a kisiskolásoktól kezdve az idősebb korosztályig mindenki képviselte magát. Ennek hozadékaként egy olyan erős magyarságtudat alakult ki bennem, ami meglátásom szerint a népművészeti hagyományaink és értékeink nélkül nem tud kiteljesedni. A műsort egy fiatal hölggyel együtt vezethettem. Ő szerbül, én magyar nyelven konferáltam fel a színvonalasabbnál színvonalasabb műsorszámokat. A műsorvezetés is egy igényes munkát kívánó feladatkör a rendezvényszervezésben, hiszen nemcsak a szövegalkotás közösségekre gyakorolt hatása a cél, hanem az is, hogy a rendezvények üzeneteit mennyire tudjuk átadni a közönség számára, mennyire tudjuk a hallgatókat, látogatókat inspirálni arra, hogy ők is a saját életük identitásába, „mélyen beleássák” a népművelődés használatát, fogyasztását, hagyományainak megőrzését.
A tanácskozás témája, a dél-bánáti összefogás, az egyesületek közös munkáinak fontossága már azon a napon hitelessé vált, hisz a több helyszínből álló, nagy közösségi ünneplés igazolta a tényt, hogy a saját közösségünk életében is tudunk szép eredményeket elérni, viszont együtt még nagyobb csodákra vagyunk- és leszünk képesek az Al-Duna vidékén szintúgy.
