Dr. Szepessy Béla grafikusművész 1961-ben Nyíregyházán, Krúdy Gyula és Benczúr Gyula szülővárosában született. Azóta kisebb megszakításokkal ott él, alkot és 1988-tól tanít alma materében, a rajz tanszéken, majd később a részben általa alapított Vizuális Kultúra Intézetben.
Tanári diplomát szerzett, de a rajz és a képzőművészeti hajlam olyan erős volt benne, hogy elvégezte a képzőművészeti főiskolát is. Mestertanár Aranyéremmel jutalmazta a Magyar Tudományos Akadémia, és birtokosa a megyei Príma-díjnak, valamint a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének is.
Amikor 2022-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést átvehette, így méltatták:
„A hagyományokból építkező, mégis a műfaj és a technika kereteit feszegető, ugyanakkor festői indíttatású grafikái, nemzetközi szinten is elismert alkotóművészete, illetve közel négy évtizedes, magas színvonalú és határokon átívelő képzőművészeti mozgalmak iránt elkötelezett szakmai tevékenysége elismeréseként.”
A kezdetektől a rajz, rézkarc és litográfia érdekelték, ugyanakkor fő szakterülete a magasnyomású grafika, a tervezőgrafika, a számítógépes grafika, valamint a festészet és plasztika szinte minden területe. Mindeközben hivatásszerűen alkotott megszakítás nélkül.
Alapvető magatartása, hogy „nincs nap vonás nélkül.” Nem múlhat el nap anélkül, hogy az ember ne rajzoljon, vagy ne húzzon vonalat. Aztán a következő fontos dolog számára: „szorgalom nélkül nincs zsenialitás, nincs alkotás, nincs fejben lovas szobor.” A lovas szobrot ki kell önteni, meg kell csinálni, és annak meg kell állnia a talpán.
Prof. Dr. Szepessy Béla grafikusművész hitvallása, hogy „szakma nélkül nincs művészet.” Vagyis, aki nem tudja a szakmát, nem ismeri a rajzolás, festés, mintázás alapjait, technikáját, az nem beszélhet művészetről. Ez a szemlélet és hitvallás rokon a Rovás Egyesület által alapított eNRA alkotóközösség filozófiájával is, miszerint elsődleges a tehetség, és másodlagosan elsődleges a szakmai tudás. Szakmai tudás nélkül nem lehet, vagy nagyon nehéz műalkotásokat létrehozni.
Térjünk rá az itt kiállított grafikák egy részére, amelyek a Magyar Simplicissimus című könyv nyomán születtek. A sorozat egy különleges utazásra csábítja a nézőt, méghozzá a 30 éves háború lezárását követően, az 1600-as évek közepének-végének Magyarországára.
A művész a könyv nyomán készült képsorozatát azért tartja fontosnak, mert azon városoknak állít emléket, amelyek a török hódoltság idején őrizték a magyar kultúrát. A teljes sorozat 12 városnak állít emléket, amelyek akkor a magyar kultúra meghatározó színterei voltak. Minden városnak megvan a saját Madonna-ábrázolása, és a városképet is megidézik a metszetek.
Alapvetően két technika van jelen a nyomatokon: a hagyományos linómetszet, amely a figurális részt adja, és digitális rajz, amely főleg a hátterekben van jelen. A művész szándékai szerint a jövőben az érintett 12 városba is elvinné ezt a képsorozatot kiállítani, Lőcsétől Kassán át Nagyváradig. Nos, a kassai állomás immár megvalósult.
Magyar Simplicissimus
Tervem egy olyan grafikai sorozat volt, melynek kiindulópontja Daniel Speer Magyar Simplicissimus című 1669-ben megjelent könyve. Ez a mű azért érdekes számunkra ma is, mert a boroszlói (ma Wroclaw) születésű német szemével vizsgálja korát, és járja be azokat a területeket, amelyek akkor a királyi Magyarországhoz és Erdélyhez tartoztak. Ami akkor a magyar kultúrát jelentette, az most nem tartozik Magyarországhoz, és ez adja az aktualitását, hogy soha ne feledkezzünk el történelmünknek, műveltségünknek erről a vonatkozásáról.
A grafikai sorozat 12 darabból áll, és mindegyik egy városhoz tartozik. Ezek a következők: Bártfa, Eperjes, Homonna, Kassa, Késmárk, Kisszeben, Lőcse, Nagysáros, Nagyszeben, Nagyvárad, Pozsony, Selmecbánya. Azért választottam ezeket a városokat, mert egyrészt a regény főhőse – Simplicissimus – azokat a területeket barangolta be, és adott róluk, valamint a korabeli életről ékes leírást, másrészt ezek voltak a kor meghatározó központjai. Gyakorlatilag ezek a városok jelentették a XVII. század magyar kultúráját. A Felvidék és Erdély területe több mint kétszerese a mai Magyarország területének, és ha a kultúrát és a közállapotokat tekintjük, semmiben nem marad el Európa fejlettnek tekintett országaitól.
