Jelenlegi hely

Élménypedagógiai képzés csángóföldi tanítóknak

Élménypedagógiai képzés csángóföldi tanítóknak

/ Kiss Csaba /
kiss.csaba képe
Élménypedagógiai képzésen vettek részt a Moldvai Csángómagyar Szövetség pedagógusai Erdélyben.
sárkányos játékÚj játékBemutatásA csapat összeállt

Élménypedagógiai képzésen vehettek részt a Csángóföldön tanító tanárok valamint  a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai október 4-6. között Árkoson, Erdélyben. A képzést Orbán Imola vezette. A résztvevő 36 tanítónak és hagyományőrzőnek lehetősége nyílt fejlesztő, közösségépítő, valamint önismereti játékokat játszani, és elsajátítani különböző korosztályok és speciális igényű csoportok számára. A három napos képzésen elméleti oktatáson és gyakorlati feladatokon keresztül vezettek be minket az élménypedagógia világába. Ez volt az első olyan rendezvény ahol a Moldovai Csángómagyarok Szövetsége pedagógusai szabadabb keretek között ismerhették meg egymást. A hétvége egyfajta módszertani találkozónak is tekinthető, mivel a kollégák a tanítás során felmerülő problémákra közös erővel igyekeztek megoldásokat találni. A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaiként Moldvában mind pedagógusként, közösségszervezőként valamint hagyományőrzőként dolgozunk, ezért a képzés nagyban hozzájárul a mindennapi munkánk hatékonyabb elvégzéséhez.