A Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület átnevezésének 55. évfordulója
A november egy egészen különleges hónap volt, mondhatom ezt mindenki nevében, akik így vagy úgy, de szoros érzelmi kapcsolatot ápolnak a művelődési egyesülettel Hertelendyfalván. Az előző cikkemben is ennek a hónapnak az egyik eseményéről szóltam, ami az élőzenét és a klarinétot éltető, közösségi ünneplés volt.
Az ezt megelőző rendezvényünk viszont számos összekapcsolódási pont színhelyévé vált, ugyanis ünnepeltük az erdélyi farkaslaki székelyekkel való 10 éve fennálló kapcsolatunkat, Tamási Áron kultuszát, egyesületünk több évtizednyi fennmaradását, és legfőképpen nemzeti hovatartozásunkat.
A különleges, 10 éves kapcsolat előzményei közé tartozik, hogy 2007-ben volt a hertelendyfalvi egyesület tagjainak az első szervezett kirándulása Farkaslakára. Akkor csupán az író sírjánál álltak meg átutazóban, és emlékeztek az egyesület névadójára.
A nagy újbóli találkozás 2013-ban történt, az Al-Dunai idetelepítés 130. évfordulója alkalmából, amikor Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének jóvoltából 18 és 23 év közötti fiatalok csoportja – Tamási Áron szülőházát érintve – jutott el oda, ahol Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke fogadta őket.
A felejthetetlen találkozás alkalmából mentorom, Lőcsei Ilona írt egy levelet, amit a mai napig vigyáz, és amivel útjára indította a barátságot az egyesületek között. 2014-ben egy következő erdélyi utazás várta a hertelendyfalviakat, ugyanis a Nemzeti Összetartozás Napján – Tamási Áron sírjának közelében – vettek részt az ottani megemlékezésen, és ez az az év, amitől valójában számítjuk a két egyesület közötti testvéries, lojalitásra épülő kötődést.
Az ezt követő évben a hertelendyfalvi Kirváj ünnep alkalmából folytatódott a közös találkozás, amely számos újabb kollektív élményt teremtett meg, ezzel is ápolva a jövő közösségi, bukovinai székely életelv megvalósításának vágyát.
Az esemény előtt egy nappal érkeztek meg hozzánk a vendégek, a helyi tájház vendégszobáiba, nem kis utat megtéve. Hiába székelyek ők és azok is, akik itt élnek, a nagy távolság miatt nem volt hiány érdekességek terén az adott hely történetének és jellemének regélésében.
A vendégek másnap kiránduláson vettek részt a környéken, majd azt követően ők is műsorokkal készülve várták a nagy eseményt. Hadnagy Jolán „A kultúránk, mint erőforrás” címmel tartott előadást, a szintén ott élő farkaslaki műkedvelők pedig énekhangjukkal tették meghitté az évfordulót.
Emellett Kertész Boróka festőművész kiállítását is elhozták vendégeink, amit a közönség a műsor végén tekinthetett meg. A helyi műkedvelők előadásával kezdődött az ünnepség, ahol a székelykevei Szalmaszál Művelődési Egyesülettel szoros együttműködésben az Ifjúsági Hagyományőrző Néptánccsoport lépett színre, képviselve az itt zajló népi hagyományok őrzésének fenntartását és továbbadását.
A tánccsoport 1961 óta működik, akkoriban Ady Endre nevére keresztelve, és azóta saját, önálló művelődési egyesülettel rendelkeznek. Az évtizedek során anyanyelvápolással is foglalkozó gyermek- és ifjúsági tánccsoportok, valamint népművészeti csoportok alakultak, ahol különböző korosztályok találhatják meg a számukra kedves időtöltést.
Tamási Áron kalandos élettörténetét lakóhelyeinek változása jellemezte, ugyanis Farkaslaka, Kolozsvár és Budapest között teltek napjai a második világháborúig. Hosszú utakat megtéve a farkaslaki vendégek is egy teljesen más helyen ünnepelhették az évfordulót – de Tamási Áron kultuszának köszönhetően – itt hamar egy hasonló „székely otthonra” találtak. Ez a nap a magyarság összetartozásáról is szólt, mindegy, hogy mi az Egyesült Államokban vagy épp itt a Vajdaságban élünk, MAGYAROK vagyunk és leszünk.
Hogy Tamási Áron szavaival éljek:
„Az apám és az ősök sírjánál, vajon feltehetem-e a kérdést:
A miénk ez? Nem tehetem fel, mert ez kérdés nélkül a miénk. Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk, s a föld, amelyen élünk és meghalunk.”
