Jelenlegi hely

...és megyünk, hogy megváltsuk a világot...

valamint magunkat is

/ Csikós Tibor /
csikos.tibor képe
Sokan félünk a változásoktól. Ki jobban, ki kevésbé. Valakinél ez a tűréshatár igen nagy, míg másoknál már egy másik boltra való váltás, vagy a nem megszokott úton való közlekedés is, hatalmas stresszt és pánikot vált ki. A kérdés az, hogy mit kezdünk ezzel? Hagyjuk, hogy simán felülkerekedjen rajtunk vagy szembenézünk a félelmeinkkel és elfogadjuk.

Valahogy így indultam én is neki a kiküldetésemnek, hiszen ekkora változáson még sohasem mentem keresztül és különböző kérdésekkel harcoltam magamban. Sokat gondoltam arra, vajon jó leszek-e, elfogadnak-e, jól fogom-e végezni a munkámat, esetleg elégedettek is lesznek velem?

Rá kellett jönnöm, hogy hiába van rengeteg tapasztalatom a közösségfejlesztésben, programszervezésben és az emberekkel való megfelelő bánásmódban mégis ilyen dolgokon izgulok, ami valahol rendben is van, de vigyázni kell ezzel, hiszen, ha elengedjük a kontrollt, akkor inkább kontraproduktív hatással lehet ránk, és ezzel párhuzamosan azokra is, akikkel foglalkozunk.

Lévén, hogy sohasem jártam még Erdélyben, hatalmas pozitív töltést adott, hiszen lehetőségem nyílt a Petőfi Program keretében ide 9 hónapra kiköltözni. Az első benyomások már az úton fejbe vágtak, ugyanis útközben rengeteg domb, hegy, erdő van, amit bár képeken már láttam, de élőben leírhatatlan élményt nyújtottak. Megérkezésem után meglepődve tapasztaltam, hogy mennyire kedvesek, segítőkészek és közvetlenek a falubeli emberek és akkor döbbentem rá, hogy igazából ez az, ami hiányzik a mostani társadalomból, legalább is azon részéből, akik nagyvárosban élnek. Az eddigi tapasztalataim pont azt mutatták, hogy ez már régen kihalt a világból, de hála Istennek tévednem kellett.

Meglepődve tapasztaltam azt is, hogy a gyermekek mennyire nyitottak és jó fejek a gyermekházban, és mennyire boldogok, hogy foglalkoznak velük, ami ismét csak megerősített abban, hogy ez az az út, amit járnom kell, amivel foglalkoznom kell, mert nincs számomra annál boldogabb érzés, mint amikor látom, hogy a szavaim és a foglalkozások milyen szemfelnyitó hatással vannak a fiatalokra.

Végső közvetkeztetés: mindig merjünk szembenézni a félelmeinkkel, mert csak így tudunk fejlődni, más nézőpontot kapni az életünkbe és bár sokszor nehéz, de mindig megéri a befektetett energia és idő, amit saját magunkra, elképzeléseinkre és céljainkra fordítunk. Én ezt köszönöm a vicei embereknek, a gyermekeknek és a Petőfi Programnak.