Az aradi Kultúrpalota csodálatos akusztikával rendelkező, Szántay Lajos által tervezett szecessziós stílusú műemlék épület. Itt próbál az Aradi Állami Filharmónia Zenekar, akik rendszeresen, általában minden csütörtökön fellépnek a nagyközönség előtt.
Idén november 7. és 21. között rendezik meg az Aradi Filharmonikusok az Őszi zenei Fesztivál című koncertsorozatot, amely keretein belül a klasszikus zenére nyitott kollégisták megtekinthették a nyitóest koncertjét. A szimfonikus zenekaron kívül még olyan rangos személyek léptek fel a színpadon, mint az amerikai hegedűvirtuóz, Mayumi Kanagawa és a híres román karmester, Cristian Orosanu.
A mintegy kétórás előadás alatt olyan ismert darabok hangzottak el, mint Ludwig van Beethoven: Prométheusz teremtményei, nyitány, op. 43; Robert Schumann: d-moll hegedűverseny és zenekarra, valamint Ludwig van Beethoven: VII. szimfónia, A-dúr, op. 92.
A felemelő, varázslatos koncertet a záródarab után a nagyérdemű felállva vastapssal jutalmazta. A jelen lévő a diákok, felvillanyozva, új élményekkel gazdagodva, és a visszatérés bizonyosságával tértek vissza a kollégiumba.