Jelenlegi hely

Gyerekbalett előadás Galántán

/ Baranyai Kinga Anna /
baranyai.kinga.anna képe
Két éve, amikor megérkeztem Galántára a Petőfi Sándor Program friss ösztöndíjasaként fel sem merült bennem, hogy majd felkérnek tanításra.
Gyerekbalett előadás GalántánGyerekbalett előadás GalántánGyerekbalett előadás GalántánGyerekbalett előadás Galántán

A mentorom, Horváth Judit (a Galánta és Vidéke Társulás programszervezője) amikor meghallotta, hogy gyerekkoromban balettot tanultam, rögtön felvetette az ötletet, mivel a Galánta környéki szülőknek sajnos eddig nem volt lehetőségük gyermekeiket balettra taníttatni.

A 2018. május 19-i fellépés ennek a két évnek a gyümölcse. Az idei évben már 4 csoportot tanítottam a klasszikus balett alapjaira 7 éves kortól egészen 14 éves korig. Az órák a Galántai Kodály Zoltán Alapiskolában, a Galántai Kultúrházban és a Felsőszeli Széchényi István Alapiskolában voltak. A négy csoporttal pedig februártól kezdve összeállítottunk egy-egy modern balett koreográfiát, amelyet bemutathattak az előadáson.

Az előadás a lehető legjobban sikerült, minden gyermek arcán ugyan azt az érzést láttam a színpadon, amit én éreztem gyerekként. Az izgalmat, és az örömöt, hogy táncolhatok, a koncentrációt és persze azt, hogy mennyire fontos nekik, hogy megmutassák azt, amit tanultak.