A határok feszegetése

A „guzsalyasból” eredő „fonó” szóval – a melléknévi értelmezése mellett – azt a helyiséget is jelöljük, ahol a falubeliek fonás és szórakozás céljából gyűltek össze. A hideg és zord időjárás hangulatát elűzve egy annál melegebb és vidámabb közösségi teret alkottak, ahol a kézimunka, az éneklés, a tánc és a vidám társalgás kapott kulcsfontosságú szerepet.

A falusiak számára a hosszú távú barátságok és élmények sem maradtak el. Itt, Hertelendyfalván, évtizedek óta minden esztendőben voltak guzsalyasok, még akkor is, amikor olyan komoly akadályok merültek fel, hogy szinte csak a remény és az erős hit tudott győzni.

Habár a karácsony és az azzal járó családi, közösségi élmények igencsak felgyorsítják a decembereket, az újév első hónapjára már jellemző az elcsendesedett, kevésbé aktív társasági élet. A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület élete ilyenkor sem áll meg.

Varga Erzsébet, a helyi kézimunkacsoport vezetője, szervezőmunkájával elengedhetetlen szerepet játszott abban, hogy a guzsalyasok ebben az évben is sikeresek legyenek. Az itt jelenlévő asszonycsoport hagyományőrző feladatokat lát el, amit az utóbbi hetek és hónapok alkalmai során sikeresen meg is valósítottak.

A foglalkozások célja a Bukovinából, Andrásfalváról származó ősök hagyományos értékeinek őrzése és továbbadása, miközben az anyanyelvi sajátosságok is fókuszba kerülnek ezeken az alkalmakon.

Bármennyire is úgy tűnhet, hogy csupán a találkozás élménye teszi felejthetetlenné a guzsalyasokat – nem lebecsülve ennek nélkülözhetetlenségét –, ezeknek a foglalkozásoknak fontos szerepük van abban is, hogy a hagyományőrzés formái folyamatosan „éljenek”.

Varga Erzsébet, a helyi kézimunkacsoport vezetője így fogalmazott:
„Mi, a bukovinai székely varrottasok készítésekor kizárólag a piros-kék és a piros-fekete színeket használhatjuk. A fekete-kék szín nem párosítható, önmagában a fekete, a kék és a piros is alkalmazható, és kizárólag csak az említett színek állhatnak rendelkezésünkre. Amit varrunk, az egy papíron ábrázolt minta alapján válhat alkotássá.

Fontos kiemelni azt is, hogy nemcsak a nők, hanem a férfiak is előszeretettel varrnak. Persze voltak olyan résztvevők is, akik a kézügyességük hiánya miatt énekléssel szereztek értékes pillanatokat a közösségnek. A guzsalyasokon elmondhatunk mindent: bánatunkat, örömünket.”

A guzsalyasok sokszínűsége számomra különösen a közös éneklések során nyilvánult meg. Már az első találkozások alkalmával hallottam, hogy a jelenlévők szépen, vallásos áhítattal adják elő mindazt, ami összeköti a múltat a jelennel. Ezért Varga Erzsébettel elhatároztuk, hogy Kerekes Zita hegedűtanár segítségével felkészítjük a lelkes csapatot, és fellépünk a február 26-i református bibliaórán, meglepve Halász Béla lelkipásztort, feleségét, Halász Zsuzsannát, valamint az egyházközösség tagjait.

Csodálatos tapasztalás volt számomra az a folyamatos fejlődés, amely az éneklőket jellemezte – érezhettük, ahogyan gyakorlatról gyakorlatra válik az ének imádsággá. Az istentiszteleteken is gyakran hallható, és ezáltal könnyebben elsajátítható Áldjátok az Úr nevét című, 135. zsoltárt adtuk elő olyan „libabőrös” határozottsággal, amely az első próbán még bizonytalanul szólalt meg.

Voltak olyan résztvevők is, akikre korábban egyáltalán nem volt jellemző, hogy énekelnek a guzsalyasokon, mégis vállalták, hogy részt vesznek ebben az Istent dicsőítő szolgálatban.

És hogy miért választottam címként A határok feszegetése kifejezést? Mert sokan csak ezen a bibliaórán döbbentek rá, hogy képesek egymással és egymásért közösen kiállni és énekelni. Valóban mesés találkozókon vehettem részt, ahol az itt élő emberek számára fontos hagyományőrzési formák mind bemutatásra kerültek, ezzel is gyarapítva a már így is rendkívül gazdag értéktár archiválását.