Vajdahunyad és Eger találkozása
Péntek délután gurult be Egerbe a Nőegylet kisbusza. Én hamarabb érkeztem, hogy még a helyszínen elintézhessem az utolsó simításokat, így már a szálláshelyen vártam a csapatot. Egy gyors estebéd után Eger leglátogatottabb nevezetességével, az egri várral kezdtük meg a város emlékeinek felfedezését.
Megnéztük Gárdonyi Géza sírját, a Kálvária dombot, a régi székesegyház romjait I. Imre király síremlékével, a gótikus püspöki palotát és a Dobó bástyát. A kellemes séta közben körüljártuk a vár látogatható részét, majd este még a városban is tettünk egy kört.
Igazi nosztalgikus séta volt ez számomra, rengeteg kellemes régi emlék idéződött fel, miközben a régi gimnáziumomat mutattam, ahol négy olyan fantasztikus évet töltöttem, amelyek máig meghatározzák az életemet. Elmeséltem nekik, hogy a mai Kepes Intézetben milyen jó táncházakban vehettünk részt gyerekkoromban és még sok hasonló kedves emlék cikázott a péntek estében.
Szombat délelőtt az Érseki Palotát látogattuk meg, ahol először a pincerendszer tárlatvezetésén vettünk részt. A pince különleges élményekkel ajándékozott meg bennünket, hallhattuk a vízi orgona varázslatos hangját, és közelről szemlélhettük meg egy hatalmas fa lenyűgöző gyökérzetét.
Ezután misebor és molnárkalács kóstolóval kedveskedtek vendéglátóink. A palota felső részét egyénileg látogatta meg mindenki, megtekintve a gyönyörűen felújított és berendezett szobákat, káprázatos miseruhákat, kellékeket. Néhányan a kertben elfogyasztottunk egy kávét, majd egy közös csoportkép után tovább indultunk felfedezni a többi látnivalót.
A Bazilika következett, ami teljesen ámulatba ejtette a csapatot. Ez nem is csoda, hiszen hazánk második legnagyobb bazilikája. Volt, aki gondos figyelemmel nézte végig a templom minden szegletét, volt, aki a padsorokba ülve addig elmondott egy imát, és volt, aki csak a kórus lenyűgöző énekét hallgatta.
A látogatás már önmagában is meghitt időtöltés volt, a kórus éppen akkor zajló próbája pedig még ünnepibbé, még emelkedettebbé tette az élményt. A szombati ebéd előtt még a Kopcsik marcipániába látogattunk el, ahol különböző cukrászműveket tekinthettünk meg.
A Hunyadi hölgyek igazán otthon vannak a konyhaművészetben, de ezek az alkotások őket is teljesen elkápráztatták. Többen meg is jegyezték, hogy ha hazaérnek, kipróbálják az alapanyagokat és néhány technikát is. A délelőtt mozgalmasan telt el, ebéd után többen igényelték a pihenést.
Aki még bírta az iramot, velem tartott a Török sétányon egészen a Gárdonyi-házig, amely szintén felejthetetlen élményt nyújtott. A látogatók megtudhatták, hogy Gárdonyi nemcsak kiváló író volt, hanem valódi polihisztor is. Hazafelé még bepillantottunk a felújított Zárkándy-bástyába, ahonnan megcsodálhattuk a kilátást, és megmutathattam szüleim házát is.
Majd némi borospalackokkal feltankolva érkeztünk vissza a szálláshelyre, ahonnan pedig indultunk tovább a Szépasszony völgybe. Mivel gyalogosan kissé megterhelő lett volna az út, inkább felszálltunk a Dottika vonatra. A hölgyek igazán élvezték az utazást – akár a kisgyerekek, úgy integettek a járókelőknek. A völgyben tettünk egy rövid sétát, majd az egyik pincében helyet foglalva megkóstoltunk egy kis egri nedűt. Hazaérkezés után még beszélgettünk egy keveset, majd mindenki nyugovóra tért.
Vasárnap reggel volt, aki fájó szívvel ébredt, mások pedig már a Bazilikában hallgatták a misét. Amíg a többiekre vártunk, megkóstoltam egy különleges kávét, igazi kuriózumot: fazékban készült, ahogyan régen szokás volt. Megtudtam némi praktikát is, ha esetleg elromlana a kávéfőzőm, én is tudjak készíteni hasonló finomságot. Közben a miséről hazatérők mesélték friss élményeiket, majd egy meghitt, érzékeny búcsút követően elindult haza a most már vajdahunyadi járat.
Nemcsak a vajdahunyadiaknak, hanem nekem is igazán felejthetetlen élmény volt ez a hétvége. Társaságuk frissítő volt, rengeteget nevettünk és viccelődtünk, igazi színt hoztak a város életébe. Különös érzés volt nekem is turistaként szemlélni a várost, hiszen itt nőttem fel, mégis most valahogy más szemmel tekinthettem rá.
Furcsa érzés volt a búcsúzás is, hiszen másnap én is indultam vissza, és már én is úgy mondtam, hogy „holnap megyek haza”. Dél-Erdély valóban második otthonommá vált, és mindig, amikor visszatérek, elkap az a „hazaértem” érzés. Most éreztem először igazán, hogy valóban nagyon fog hiányozni jövőre, de megnyugtat, hogy bármikor visszatérhetek látogatóba.
Nagy örömömre szolgál az is, hogy ösztöndíjas éveim során mind a két helyszínemnek sikerült megmutatnom szülőföldemet, ahonnan elindultam hozzájuk. Novemberben a csernakeresztúriak látogattak Felsőtárkányba, most pedig a vajdahunyadiak Egerbe. Bízom benne, hogy a jövőben még lesz alkalmuk mind a két csapatnak ellátogatni hozzám.
