Jelenlegi hely

Hatvani István - a magyar Faust

Grafikai tárlatmegnyitó Rimaszombatban

/ Rákos Ágota /
rakos.agota képe
Az idei november az ördöngös professzorról való megemlékezés jegyében telik Rimaszombatban, melynek nyitányaként a Városháza Galériájában, Nagy Sándor Zoltán A magyar Faust című grafikái kerültek kiállításra.
EmlékkönyvA cipész példája, Nagy Sándor Zoltán alkotásaA megnyitóNagy Sándor Zoltán beszéde

Hatvani István, a magyar Faust, orvosdoktor, matematikus, bűvész, a Debreceni Kollégium tanára, Rimaszombatban látta meg a napvilágot 1718. november 21-én Hatvani Gergely könyvkötő és Mester Judit gyermekeként. Tizenöt éves koráig Rimaszombatban nevelkedett, ezután Losoncra került, ahol Kármán András volt a tanára, majd másfél év után Kecskeméten folytatta tanulmányait. Rév-Komáromban, már, mint tanító foglalatoskodott, majd 1738-ban iratkozott be a Debreceni Református Kollégiumba. Középiskolai tanulmányait 1745-ben fejezte be, miután hazatért Rimaszombatba.

A Debreceni Várostanács pártfogásába vette az ifjú tehetséget, így lehetősége nyílt rá, hogy külföldi egyetemen folytasson tanulmányokat. Szülőhazájába visszatérve 1749-ben foglalta el a Debreceni Református Kollégiumban a mértan és bölcslet tanári székét. Még ugyanebben az évben feleségül vette Csatári István debreceni szenátor leányát, Máriát. Orvosként Debrecenen túlmutató hírnévre tett szert, külhonban is ismerték munkásságát. A Debreceni Gyógyszertárak főfelügyelőjeként lehetősége nyílt rá, hogy hivatalát, tudományos kísérletek színhelyéül használja. Mindemellett csillagászattal is foglalkozott, ő volt az, aki 1757-ben Debrecen városának földrajzi fekvését csillagászati szabályok szerint meghatározta. 1786. november 16-án hatvanhat évesen hunyt el epebajban.

A nevét viselő rimaszombati 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat,1991-ben állított emléket egykori szülőházának helyén.

Nagy Sándor Zoltán képzőművész alkotásai a debreceni Csokonai Nemzeti Színház fennállásának 150 éves jubileumára íródott darab és az ebből készülő könyv illusztrációi, mely Orbán János Dénes József Attila-díjas erdélyi író tollából született. A kiállítás 2018.12.05-ig megtekithető a rimaszombati Városháza Galériában.