-a lehullott mag pedig szárba szökkenni látszik -
A lányok négy népdalt énekelhettek el a színpadon. Ez annak is köszönhető, hogy már tavaly ősszel érdeklődést mutattak az éneklés iránt, és a Szent Mihály-napok alkalmával már színpadra is léptek a Gál Lajos vezette Négyfalusi Trióval, amellyel azóta több rendezvényen és eseményen is szórakoztatták az érdeklődőket.
Mindez szerencsésen egybeesett azzal a kezdeményezéssel, amely során az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány sepsiszentgyörgyi irodája rendhagyó énekórákat kezdett szervezni a Barcasági Csángó Alapítvány székházában, az alapítvány munkatársainak kérésére.
Már az első énekórán, amelyet Erőssné Sándor Judit népdalénekes, zenepedagógus vezetett, felmerült annak a lehetősége, hogy a lányok szervezett formában, Sepsiszentgyörgyön is részt vehessenek énekórákon. Elmondhatjuk, hogy nem egészen fél év alatt sikerült úgy megtanulniuk az egykori Vikár Béla, Jagamas János és Kallós Zoltán által gyűjtött népdalokat, hogy azok színpadképessé váltak.
Mivel a barcasági csángók hagyományai között eddig alig szerepelt népdal és néptánc, a Csángó bál szervezői is elsősorban a boricatáncot ismerték. Az idei koncepcióba azonban ez a tánc nem fért bele. Ám hallva arról, hogy most már vannak énekes lányok is, a bál színpadi programját gazdagította a barcasági kis csapat. A csengő hangon, magabiztosan éneklő négy lány (nagyon sajnáljuk, hogy az ötödik dalos pacsirtánk megbetegedett, és nem részesülhetett az élményben) elnyerte a szervezők tetszését.
Ez a tanulási folyamat emlékeztet arra, ahogyan 30-35 évvel ezelőtt a moldvai csángók is visszatanulták hagyományaikat, énekeiket. A barcasági csángóknál is elérkezett az a pillanat, amikor vissza lehet még tanítani a hagyományokat, és amikor az identitástudat erősítéséhez hozzájárulhat a hagyományok felelevenítése.
Most a népdalokkal kezdtük, amelyek a magyarországi Zenetudományi Intézet digitalizációs programjának köszönhetően ma már közkinccsé váltak: meghallgathatók és megtalálhatók az adatbázisban.
Egyre több kotta is előkerült, akár gyűjtői, akár tanítói hagyatékból, ami szintén megkönnyítheti a visszatanítási folyamatokat. Egy-egy leírásban, eseménytudósításban olykor táncokról is olvashatunk, amelyek rekonstrukciója szintén a feladatunk. Ráadásul az elmúlt időszak szakmai beszélgetései során az is kiderült, hogy nem kell idegenkednünk az egykori polgári táncoktól, amelyek nem csak a mi vidékünkön folklorizálódtak.
Így hát nyugodtan színpadon is eljárhatjuk akár a hétlépőt vagy más polkákat, illetve azokat a helyi táncokat, amelyek akár az együtt élő nemzetiségek hatására alakultak ki, és amelyeket száz-százötven évvel ezelőtt őseink is jártak.
A lányok budapesti sikere egyúttal legyen egy felhívás is a barcasági, elsősorban hétfalusi csángó közösségünk számára. Akinek bármilyen emléke van régi táncokról – legyenek azok körtáncok, polkaszerűek, netán páros sormagyar vagy bármilyen más elnevezésűek –, tanítsa meg azokat a fiataloknak, a tánccsoportok tagjainak! Így bizonyíthatjuk, hogy a hagyomány egy-egy területe nem veszett el, csupán szünetelt.
A magyar ének és a magyar tánc talán hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar anyanyelv megőrződjön a közösségben.
