Jelenlegi hely

Hétköznapi hősök

/ Varga Anett /
varga.anett képe
Bogdán József, Magyar Érdemrend Lovagkereszt és Magyar Örökség díj büszke tulajdonosa. A fehértemplomi Szent Anna, a Boldogságos Szűz Édesanyja Római Katolikus Plébánia plébánosa és költő.
Fotó: FacebookFehér templomFehér templomUtca kép

Fehértemplom a Vajdaságban, a román határtól 5 km-re, Versectől 40 km-re fekszik. Bogdán József nem csak plébános, hanem költő is, 13 könyve jelent meg eddig. Versei kiválóan bemutatják a magyarság aktuális helyzetét a térségben. Fehértemplomban már nem élnek magyarok, de katolikus hívek is alig akadnak. Bogdán plébános csehül, horvátul, németül és magyarul misézik. Nem csak Fehértemplomban, hanem a környező településeken is lelkipásztor, név szerint: Karasjeszenőn, Csehfalván, Udvarszálláson, Körtéden.

A plébános Diakováron diplomázott és felszentelése óta a Nagybecskereki Egyházmegye tagja. Négy éve Fehértemplom városában és környékén teljesíti szolgálatát. Az igen rossz állapotban lévő, fűtetlen plébánián fogadott minket, piros szegélyű fekete reverendájában, amit Benedek pápától kapott, és az „Őszentsége kinevezéssel” járt neki. Mint később megtudom, ez egy igen fontos kinevezésnek számított, amit manapság már nem adnak senkinek. Az Atya megmutatta nekünk a templomot. Arról érdeklődöm, mikor tart miséket és azokonhány hívő szokott részt venni.  

- Leginkább senki, vagy egy néni, akit behívtam az utcáról, hogy ne legyek egyedül. Katolikus hívek már alig vannak a városban. Sokszor egyedül misézek – mondja.

A város felé vettük az irányt, megmutatta nekünk a kedvenc kávézóját a központban. Egy kávé mellett beszélgettünk tovább. Arról kérdezem, hogy mi ad neki erőt a hétköznapokban. Ekkor mesél kitüntetéseiről, a legutóbbit, a Magyar Örökség díjat pár hónappal ezelőtt vette át, 2017 végén. Erre nagyon büszke. Mikor visszatért Budapestről fehér plébániájára, szerette volna megosztani  valakivel, milyen megtiszteltetés érte, de nem tudta senkinek elmondani mit is jelent ez. Csak Udvarszálláson értették őt meg, abban a kis magyar faluban, ahová vasárnaponként jár misézni, az egyetlen helyen, ahol anyanyelvén tud beszélgetni a hívekkel.

A költészetről, irodalomról is sokat beszélgettünk. Az ő belső világa, az irodalom az, ami még erőt ad neki. Tizenhárom könyve jelent meg, leginkább verseket ír. Már gyermekkorában elkezdett írással foglalkozni, azt mondja, a szabadság érzése inspirálja őt leginkább. Ez nem köthető helyhez, konkrét eseményhez. Általában szép táj, egy találkozás, valamilyen jó élmény váltja ki ezt az érzést. Akkor tud a legjobban alkotni. Fehértemplom 50. plébánosa egy kivételes ember, kivételes élettörténettel. Fáradhatatlanul küzd a déli végeken. 

- Megtanultam, hogyan kell nem betegnek lenni. Itt mindent én csinálok. Misézek, tanítok, harangozok, én vagyok a sekrestyés, az irodista és a házvezetőnő egy személyben. 

Sajnos a magyarság délvidéken egyre jobban fogy. A magyar állampolgárság megszerzése egy olyan utat nyitott a jobb élet felé, amelyről Szerbiában csak álmodni lehetne, ezért családostul települ ki a magyarság Nyugat Európába. Bogdán atya szavait idézve „Lelkipásztorként az a feladatom, hogy kikísérjem a híveket az állomásra”.

Különféle érzelmek kavarogtak bennem a találkozás után. Valamilyen különleges energia hatott át, szeretet, hit, a soha ki nem alvó remény érzése, a küzdés, és egy kis szomorúság öntött el egyszerre. Elgondolkodtató élmény volt ez. Vajon hány hétköznapi hős sétál el mellettünk, akik csendben, magányosan, de kitartóan harcolnak a nemzetért a mindennapokban, a magyar valóságban? De nem abban, ahol természetes, hogy a boltban azt mondják nekünk „jó napot”, ahol mindenki érti József Attila szavait, ahol a rádió magyar szótól és daltól zeng, ahol a könyvesboltban leemelhetjük a polcról Márai Sándor naplóit…hanem egy olyan valóságban marad magyar, ahol az anyanyelvünket még elvétve sem halljuk az utcákon.

Íme egy vers Bogdán Józseftől, a délvidéki magyarság sorsáról és fájdalmáról. 

Ima az elmenőkért

Istenem, ugye látod az elmenőket,

kicsiny gyermekeket, férfiakat, nőket,

ugye látod, amint összecsomagolnak,

ám kofferjaikat nem dagasztja a holnap,

mert nem lehet benne dió roppanása,

csínytevésből eltört anyák napi váza,

gyermeked legelső selypítős miértje,

mikor barackot nyomtál szöszke fejére.

- Hogyan vinnéd el az első titkos csókot,

mikor fülöncsípett jövendő anyósod?

Látod a fiút, egy kopott farmeringben,

hiába kutatják, valutája nincsen.

Nem jut az eszébe neve és lakcíme,

nyelve hegyén van még az anyatej íze.

A vámos meg csak legyint - nem tudja, ki vagy,

mit érdekli őt, ha szívverésed kihagy.

A vámos csak legyint: „Jó utat kívánok!”,

és elröppennek a gyermekkori álmok.

Istenem, te látod, mindig látod őket,

légy hát útitársa minden elmenőnek.