Piule csúcshódítás
Február második vasárnapján a Kis-Retyezát tetejét, a Piule-csúcsot hódította meg az elszánt csapat. Kíváncsi voltam, van-e a „Piule” szónak magyar jelentése, így hát rákerestem, és találtam is. Magyarul diót jelent, de nem tudok róla, hogy bárki is így nevezné ezt a természeti képződményt.
A társaság reggel fél kilenckor találkozott a Scorota-völgy parkolójában. Szép számban sikerült ismét összegyűlni, 41 ember indult csúcshódításra. Ismét eljött a Kolozs megyei csapat, szerencsére a múltkori túrához képest plusz egy fővel érkeztek. Sőt, még Maros megyéből is kedvet kaptak a meghirdetett túraútvonal teljesítéséhez.
A völgy bejáratánál, egy csoportkép elkészítése után, közösen indultunk útnak. Számomra az első ámulatba ejtő rész már az indulás után pár méterre következett. A Scorota-szurdok hatalmas sziklái öleltek minket körbe jó pár méteren keresztül. Ezután egy meredekebb, erdős részhez érkeztünk, ahol áttértünk a fenyvesek világába.
Nemsokára a fák egy kis ablakot nyitottak, és a szemben lévő meredek szikla oldalában zergéket pillanthattunk meg. Habár sokan voltunk, és akaratlanul is zajosak, a jószágok békésen legeltek a messzeségben. Nekem külön élmény volt ez, mert vadász mivoltom ellenére még szabadon nem volt alkalmam zergéket látni. Rögtön eszembe jutott Maderspach Viktor, a Kárpátok nagy vadásza, aki a Retyezát területén cserkelte vadjait.
Az erdős rész végén egy tisztás várt minket, ahonnan már a fölénk magasodó sziklák jól látszódtak. Itt várt ránk a Scorota-menedékház, mely télen nyitott ajtóval fogadja a túrázókat. Dobner Imi túratársam elmesélte, hogy a téli időszakban bárki menedéket találhat a kunyhóban, nyáron viszont a juhászokat és családjaikat szolgálja az épület.
A menedékháztól egy patakon átkelve indultunk fel a Scorota-nyeregbe. Itt kezdődtek számomra az igazi megpróbáltatások. Pár száz méteren belül ugyanis jelentős szintkülönbséget kellett leküzdenünk. Szerencsére kellemes útitárs szegődött mellém erre a szakaszra, és a remek beszélgetésnek köszönhetően szinte repült az idő, vele együtt pedig a méterek is.
A következő állomást elérve csodálatos kilátás tárult elénk: szinte az egész Retyezát-hegység panorámája kibontakozott előttünk, lenyűgöző látványt nyújtva. Sebestyén Raymond túratársam fel is sorolta a látható csúcsokat egytől egyig.
A nyeregből rövid pihenő után megindultunk a csúcs felé. A hegyek látványa folyamatosan elkápráztatott minket, nem törődve a nehezebb terepviszonyokkal. Amerre csak néztünk, olyan festői panorámát láttunk, amelyet szavakkal nehéz visszaadni. A természet csodálatos, és mi nagyon szerencsések vagyunk, hogy mindezt láthatjuk és megtapasztalhatjuk.
A csúcsig már nem volt hosszú az út, és a bámulatos kilátás minden esetleges megerőltető szakaszt feledtetett velünk. Úticélunk végére érve mindenki örömmel vette szemügyre a 2081 métert jelző táblát. Kis pihenő és természetesen egy csoportkép után nekivágtunk a lefelé vezető útnak. Egy kissé eltérő útvonalon ereszkedtünk le, amely bár könnyebbnek tűnt, néhol mégis kihívásokkal teli ösvény volt.
Az ereszkedés gyorsabban ment, de még a menedékháznál megálltunk egy rövid pihenőre. Innen mindenki a saját tempójában érkezett vissza az autókhoz. Naplemente előtt sikerült visszaérni a kiindulási pontra, ahol pár mondatban mindenki elmesélhette élményeit a hazaindulás előtt.
Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy ez a nap mindannyiunk számára kellemesen telt. Köszönjük a szervezőknek és a túravezetőknek ezt a felejthetetlen élményt!
