Amilyen későn érkezett, annál nagyobb öröm és kihívás.
Ösztöndíjas társammal neki is vágtunk egyik péntek délután Torockónak, hogy megnézzük, milyen feladatot is kellene ellátnunk pontosan. Az általunk negyven kilométeres körzetben vezetett tizenkét másik táncóra miatt korlátozott az időrendünk, ezért csak ebben az időpontban tudtunk kilátogatni. Ami ott fogadott, az viszont valami egészen különleges volt. Mikor oda értünk, akkor tudatosult bennünk, hogy itt valami teljesen másról van szó, mintsem egy általános iskolai néptáncoktatásról. Az intézmény maga a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozik, két nevelő viseli gondját és részese a gyermekek mindennapjainak. A Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központ 2004-től fogadja be a rászoruló gyermekeket Torockón, Erdély egyik legszebbnek tartott településén. A 30 gyermek egy több mint 130 éves műemlék épületben és egy lakóházzá átalakított egykori csűrben, csendes és békés környezetben élhet. A torockói iskola fennmaradásában komoly szerepe van a gyermekotthonnak, mert az elöregedett község nem tudná létszámmal fenntartani az iskolát. Három (szociális) családban élnek, de valójában egy nagycsaládot alkotnak. Együtt dolgoznak a kertben, gondozzák a virágaikat, együtt kirándulnak a csodálatos vidéken és együtt is táncolnak minden héten a faluban élő gyerekekkel kiegészülve. Páratlan élmény olyan gyermekekkel foglalkozni, akiknek ha az ember a leghétköznapibb megszokott módján a tánc eszközével egy leheletnyi szeretetet nyújt, egy tüdőnyit kap vissza minden áldott alkalommal. Azt hiszem, talán az ilyen feladatokért érdemes igazán részese lenni a programnak.
