Régi időkre nyúlik vissza a karácsonyi kántálás hagyománya Magyarlapádon. December 24-én a templomi istentisztelet után gyermek-, legény- és férficsapatok indulnak a faluban házról házra, hogy a kicsik gyermek-kántálókat énekeljenek, a felnőttek pedig az úgynevezett kiséneket és nagyéneket.
A kisének és a nagyének szövegében megegyezik, dallamában azonban változik – nehézségi fokában a helyiek bevallása szerint a nagyének jelent nagyobb kihívást. Szövege a református énekeskönyv 191. zsoltára – első két strófája így szól:
„Az Istennek szent angyala Mennyekből hogy alászálla
És a pásztorokhoz juta, Néki ekképpen szóla:
Mennyből jövök most hozzátok, És íme, nagy jó hírt mondok,
Nagy örömet majd hirdetek, Melyen örvend ti szívetek.”
Ahhoz, hogy eldöntsék, az adott évben ki melyiket énekelje a két változat közül, tartják minden november 1-jén az árverezést. A legidősebb legény a falu közepén lévő hídra hívja a legényeket (korábban a fonóba) és a megbeszéltek szerint megadja a kezdő licitet (amely általában „egy veder” bort jelent) elsőként a kisénekre, másodízben a nagyénekre, .
„Ki ad egy veder bort a kisénekért?”
Ettől a ponttól a klasszikus értelemben vett licitálás kezdődik – melyet a legtöbb bort ajánló nyer. Aki megnyeri az adott változatra a licitet, az lesz a karácsonyi kántáláskor a kisének/nagyének irányítója: ő határozza meg, hogy melyik férficsoport melyik házba menjen. Ezen felül ő kéri fel a csoport „köszönőjét”, aki néhány soros versikéje után a kántálásért kapott pénzt átadja részére.
A kántálás szoros rendje a következő:
Elsők a gyermekek, utánuk a kiséneket éneklők, majd ezt követően a nagyéneket éneklők. A kisének és a nagyének csoportjaiban csakis konfirmált felnőtt férfiak lehetnek. Ugyan napjainkban már enyhültek a szabályok, de régebben nem lehetett ezt a sorrendet felborítani – ha bármelyik csoport lemaradt az adott háztól, akkor sajnos kimaradt a kántálásért kapott adományból.
Az árverezés után nincs más hátra, mint a csapatok megszervezése és a gyakorlás egészen december 24-ig – melyet idén is izgatottan várunk.
„A mennyei magas égben Istennek dicsőség légyen,
Ki szent Fiát küldé értünk, Hogy megváltónk lenne nékünk.”
(A szokás menetét ismertette: Kis Zita és családja, Magyarlapád)