A HUM – Magyar Polgárok Egyesületének szervezésében, különleges módon ünnepelte március 15. napjáta szarajevói magyar közösség. A Kőrösi és Petőfi program együttműködése keretében kulturális műsor, kiállításmegnyitó és citera koncert vitte a magyar kultúra üzenetét a boszniai fővárosba.
A Petőfi Sándor Program a szórványban élő magyarság megtartására, a Kőrösi Csoma Sándor Program pedig a diaszpóra támogatására jött létre. Két program, egy cél.
Azonban a földrajzi távolságok miatt szinte megoldhatatlannak tűnő feladat az a délvidéki petőfisek körében szokványosnak mondható gyakorlat, hogy az ösztöndíjasok közös rendezvényt hozzanak létre.
Több éves közös gondolkodás és hosszadalmas szervezés után a Kőrösi Program ösztöndíjasával, Váradi Tündével, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség hathatós segítségével idén mégis sikerült ezt megvalósítani és a szarajevói magyar közösséget egy színvonalas, emlékezetes műsorral megörvendeztetni.
Szarajevó és magyar közössége
Szarajevó – melyet gyakran Európa Jeruzsáleme jelzővel szoktak illetni – a kultúrák és vallások metszéspontja, az a hely ahol a történelem minden köve egy-egy sorsról, egy-egy történelmi időszakról mesél. A történelmi városrészen végig sétálva megelevenedik a múlt, mely végül a jelenbe vezet.
A Baščaršija zegzugos utcái, kis kézműves üzletei azt a városra és lakóira legnagyobb hatással bíró 400 éves időszakot idézi elénk, mikor a város az Oszmán Birodalom része volt. Ugyanazon utcán végig haladva egy éles váltással az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe kerülünk át: a neoreneszánsz stílusú épületek és az utcakép azt az érzést keltik az emberben, mintha Temesvár vagy Bécs utcáin andalogna. Az utca végétől a modern épületeivel már a mai, 21. századi városkép tárul szemünk elé.
Szarajevó multikulturális, több vallású város, száz méteres körön belül áll a muszlimok középkori dzsámija, az ortodox és a római katolikus keresztények temploma és a szefárd zsidók zsinagógája. A város lakói az évszázadok során megtanultak egymás mellett élni, egymás kultúráját és hitét tisztelni.
Ahogy MuratovićIrma, a HUM elnökasszonya mesélte: „Nálunk gyermekkoromtól az volt a szokás, hogy minden vallás ünnepeit tartjuk, amin enni lehet. […] Mindig azt gondoltam, hogy az Isten csak egy, csak más módon imádkozunk hozzá. Nagyon szép szokások alakultak ki a szarajevói lakosság körében. Például annak idején szokás volt karácsonykor éjféli misére menni, függetlenül a vallástól.”
Ez a befogadó közeg nagyon sok délvidéki magyar diákot arra ösztönzött, hogy itt végezze egyetemi tanulmányait, akik közül sokat itt is maradtak és családot alapítottak. A jugoszláv időben volt, hogy ezernél is több magyar élt Szarajevóban. Ezt a szinte idillinek mondható állapotot a háború törte meg, Szarajevó majd négy esztendeig tartó ostromával a jugoszláv háború tragikus jelképévé vált. A nehéz idők azonban mindig cselekvésre, tettekre késztetik az embert.
A legnagyobb ostrom, éhínség közepette jött létre a helyi magyarok közössége, a HUM Magyar Polgárok Egyesülete. Így emlékezett erre Pasity-Juhász Éva, az Egyesület egyik kulcsembere: „Egyszerűen nem lehetett megélni, ha az ember nem tartozott valamilyen közösséghez. Így jött a magyar egyesület ötlete.
Az volt az egyetlen reményünk, hogy Magyarországtól kapunk valamilyen segítséget. Az alapító tagok a bombázások közepette járták a várost, hogy felkeressék a Szarajevóban élő magyarokat. Ők nagyon sokat tettek azért, hogy létrejöjjön a kapcsolat mindannyiunk között, és hogy végül 1993. októberében megtarthassuk a magyar egyesület alapító ülését.”
A háború után a nélkülözések és a munkalehetőségek hiánya miatt sokan, közük a magyarok zöme, végleg elhagyta a várost. A magyar egyesület humanitárius jellege 1996-ban megszűnt, nevében azonban a kezdetekre emlékezve mindmáig megőrizte azt. Mai elsődleges feladata, hogy a város lakói előtt láthatóvá tegyenépünk helyi jelenlétét és a maroknyi magyarságot összefogja: nemzeti ünnepeinket, jeles napjainkat méltóképpen megtartják, családi- és gyermekprogramokat rendeznek, nyelvtanulási lehetőséget biztosítanak, könyvbemutatókat és kiállításokat szerveznek, kétnyelvű, időszakos periodikát adnak ki. Mindezekben az Egyesület vezetése és aktív tagsága mellett kellőképp nem becsülhető, jelentős szerepe van a Kőrösi program ösztöndíjasának, Váradi Tündének is.
Emlékezés az 1848-as szabadságharcra
Az ünnepségnek a Szent Antal templom és ferences rendház rendezvényterme adott méltó helyet. Az eseményre a vártál sokkal többen érkeztek, háromszor kellett új széksorokat betenni, végül mégis sokan állva nézték végig a programot. Minden, a terembe belépő vendég szíve fölé a rendezők egy nemzetiszín kokárdát tűztek fel, melyeket a Nemzeti Művelődési Intézet – ASzakkör – programjának keretében készítettek és küldtek el a gödöllői bútorfestő csoport diákjai.
Gyenge Anikó, Magyarország Szarajevói Nagykövetségének első beosztottja által felolvasott ünnepi köszöntő után az egyesület ifjú és felnőtt tagjai a szabadságharcról szóló verseket szavaltak el a közönségnek. Ezt követően a Délvidékről érkező duó, Flaman István és Hézső Zsolt citerajátéka varázsolta el és késztette vastapsra a közönséget. Vajdasági népdalokból álló, zömmel 48-as tematikájú műsoruk virtuózan díszített dallamai és jóízű énekei a magyar népzene és énekes kultúra legszebb üzenetét vitték el a bosnyákok fővárosába.
Szarajevói virágos keresztúton
Az est második felében a Petőfi Sándor Program egykori ösztöndíjasának, Vargyas Ildikó kiállításának megnyitója következett, melyet Muratović Irma, a Magyar Egyesület elnökasszonya nyitott meg.
A Virágos keresztúton című kiállítás délvidéki útja során Szabadka és Zenta városa után érkezett meg Szarajevóba. Folyamatosan bővülő anyag ez, mely ennek az alkalomnak tiszteletére – boszniai mintakincsek feldolgozásával – egy horvát és egy szerb kereszttel bővült. Köszöntő beszédében a gyergyóalfalvi képzőművésznő, Vargyas Ildikó így vallott:
„Az itt látható kiállítás számomra nagy jelentőséggel bíró, személyes és mélyen spirituális tárlat, amely szülőföldemről indulva, most egy újabb állomásra érkezett. A kereszteken látható magyar motívumkincs olyan egyetemes nyelven beszél, amelyet úgy érzem Szarajevóban is értenek: ez az őszinteség és a megmaradás nyelve.
A keresztút – a szülőföldről, a hitről, a kollektív emlékezetről mesél, a szenvedés, a halál és a megújulás kettősségéről, amely minden nép és egyén sorsában közös pont. A régi ember gondolkodásmódjában a szenvedés nem a végállomás. Ahogy a tulipán vagy a szegfű kibomlik a rá nehezedő súlyos földből, úgy virágzik ki az emberi lélek is a megpróbáltatások után. A művészet az a közös nevező, ahol a fájdalomból virág fakadhat, ahol a szeretet és az élet diadalt hirdethet a pusztulás felett.
A keresztút, mint személyes áldozatvállalás, egyben metafora is, melynek üzenete a szenvedésen keresztüli átalakulás. Az út során olyan találkozások, emberekkel való kapcsolódások jöhetnek létre, amelyek megváltoztatják az út dinamikáját, legyen ez sorsközösség, önmagukkal vagy a transzcendenssel való találkozás.”
A kiállításnak óriási sikere volt, a rendezvényre ellátogató magyar, bosnyák, szerb és horvát vendégek megértették és értékelték azt a művészet által küldött üzenetet, mely nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül összeköt bennünket, és ezúttal láthatatlan hidat képezett a Békény martja és a Miljacka vize között.
