Jelenlegi hely

Látogatóban a IV. Végvári Kolbászgyúró Versenyen

/ Juhász Gergely /
juhasz.gergely képe
Beszélgetés Dr. Kiss Zsolttal, a IV. Végvári Kolbászgyúró Verseny szervezőjével
Látogatóban a IV. Végvári Kolbászgyúró VersenyenLátogatóban a IV. Végvári Kolbászgyúró VersenyenLátogatóban a IV. Végvári Kolbászgyúró VersenyenLátogatóban a IV. Végvári Kolbászgyúró Versenyen

A Temesvártól mintegy 40 km-re található Végváron immár negyedik alkalommal szerveztek kolbászgyúró versenyt, 2020. február 22-én. Kinek az ötlete volt 2016-ban a verseny életre hívása?

A Végvári Magyar Gazdák Egyesületének tagjai voltak a program megálmodói. Egy este összeültünk, megbeszéltük, és azt mondtuk, hogy megcsináljuk. Az első találkozó jól sikerült, ezért úgy döntöttünk, hogy folytatjuk. Ugyanez mondható el a folytatásról, és immár a negyedik alkalommal vagyunk itt.

Mik voltak a második és a harmadik alkalom tapasztalatai?

A második és harmadik alkalmon mind több csapat szeretett volna benevezni a versenyre.

Az induláskor és az azt követő években hogyan csináltatok reklámot a versenynek?

Elküldtük a programot az újságoknak, hirdettük magunkat Facebookon, és természetesen élő szóban is terjedt a hír, hogy verseny lesz.

Hány csapat nevezett idén?

Az idei versenyen nyolc csapat indult. Nevezett volna egy kilencedik is, ők viszont sajnos nem értek ide.

Hogyan kell benevezni? Mit kapnak a csapatok a nevezési díjért, és mit kell nekik magukkal hozniuk?

A csapatok egy 100 lejes nevezési díjat fizetnek be, ezért kapnak 10 kg húst és 10 m kolbászbelet. A fűszereket viszont a csapatok hozzák magukkal.

Ki zsűrizi a kolbászokat?

A zsűri öt főből áll: ők nem végváriak. Elnökük Ábrahám Tibor élelmiszermérnök, a Schmitfield vállalkozás képviselője; Berényi János a De János cégtől, Csősz János és Benkő Zsolt a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete képviseletében, valamint Ciobanu Máriusz, végvári vállalkozó.

Sikerült Végvárnak mint szervező településnek elhódítania valamelyik díjat az elmúlt években?

Igen, sőt két éve a fiatalok különdíjat is kaptak.

Látom, hogy a fiatal generáció idén is képviselteti magát. Mennyire kellett őket győzködni, hogy vigyék tovább a hagyományokat?

Ők szerencsére jönnek maguktól, ami jó hír.

Ha valaki nem kimondottan a verseny miatt jön, annak miért érdemes ellátogatnia erre a rendezvényre?

Aki ellátogat hozzánk, vásárolhat hagyományos végvári disznótoros termékeket: kolbászt nyersen és sülve, fölvágottat, tepertőt, disznópecsenyét. Az asszonyok most főzik a konyhában a hagyományos májlevest.

Ha az előkészületeket, a megvalósulást és az utómunkát is összeadjuk, mekkora munka az egész verseny megszervezése?

Az idei versenyre már két hete készülünk, a kivitelezők csak a gazdák, emellett van három támogatónk, a Végvári Polgármesteri Hivatal, a Schmitfield vállalkozás, valamint a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete.

Mit reméltek a majdani V. Végvári Kolbászgyúró Versenytől?

Szeretnénk tovább növelni a résztvevők számát, viszont ahhoz várhatóan új helyszínre lesz szükség, hogy elférjünk.

*

A IV. Végvári Kolbászgyúró Versenyen elindult csapatok: Pusztakeresztúr (1. díj), Végvári juniorok (2. díj), Újmosnica (3. díj), Ötvösd, Gátalja, Ótelek, Újszentes és Üllés.