A Bárka elnevezésű ökumenikus evangelizációs szavalóversenyt az ezredforduló évében rendezték meg először Ürményházán. Idén 14. alkalommal gyűltek össze délvidéki magyar diákok, hogy tudásukat megmutassák egymás és a szép számban ellátogató közönség előtt. A rendezvénynek szokásoknak megfelelően a Szent Anna római katolikus templom adott impozáns és méltó helyet.
A vers, amit mondani kell
Arra a kérdésre, hogy mi a vers, könnyű szóval felelhetnénk Kányádi Sándor sokat idézet gondolatával, miszerint a vers az, amit mondani kell! Tömör is, igaz is! Hozzátehetjük: a költészet a szavak erejét használja fel, hogy olyan érzelmeket és élményeket közvetítsen, amelyeket a hétköznapi beszédben, a mindennapi társalgásban nehéz lenne kifejezni. A vers helyettünk beszél, ha éppen nem tudjuk megfelelően megfogalmazni gondolatainkat, egyben olyan búvóhely, ahol a lélek menedéket talál a mindennapok zaja elől. Nincs olyan élethelyzet, nincsen olyan, az emberi lélekben minden időben megfoganó gondolat, melyre ne találhatnánk odaillő és segítő kezet nyújtó verset.
Szabadka szülöttje, Kosztolányi Dezső írja: „A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír. Az ősi közlőforma azonban a szó volt. Ezt ösztönösen érezzük, valahányszor verset szavalnak. Ünnepi borzongás fut át rajtunk, hogy a szóval, mely a könyvben térbeli életet élt, az időben találkozunk.”
Ha egy szavaló megtalálja a szívéhez és értelméhez szóló verset, az kicsit olyan, mintha öngyógyítást végezne. Ez a kimondott szó ereje.
Versünnep Ürményházán
A Bárka ökumenikus szavalóverseny különleges esemény. Kétévente Ürményházán jeles költőink Istenről, Istenhez fűződő viszonyáról szóló verseit hallhatjuk diákok tolmácsolásában. A téma kezdetektől foglalkoztatja az embert, nincs ez másképp napjainkban sem. Ebben a zajos, tengernyi információval, fenyegetéssel terhelt világban Isten azonban ma is csak egyet jelent: a menedéket. Ahogy neves erdélyi költőnk, Áprily Lajos fogalmazott:
„S mikor völgyünkre tört az áradat
s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,
egyetlenegy kőszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.”
Az Ürményházi Ifjúsági Klub és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében megrendezett szavalóversenyen idén a házigazda ürményháziak mellett Bóka, Nagybecskerek, Nezsény, Módos és Óbecse magyar diákjai vettek részt. Minden versenyző szépen teljesített. Hiba, megakadás nélkül közvetítették a hallgatóság felé választott költőik versben megfogalmazott gondolatait. Négy kategóriában mérettették meg magukat a tanulók. Anyanyelvápolók kategóriában első helyezéssel a nezsényi Müller Adriannát díjazták, és kiemelt különdíjat kapott a még óvodás korú, szintén nezsényi Mircsity Glória. Az Alsós korcsoportban (1-4. osztály) két ürményházi diák, Halász Mihály és Palatinus Nagy Sándor megosztva érdemelte ki az első díjat. A Felsős korcsoportban (5-8. osztály) az óbecsei Horváth Zseni, míg a Középiskolások korcsoportjában a nagybecskereki gimnázium tanulója, Móricz Lilla szavalt kiemelkedően.
Míg a zsűri meghozta a döntését, a szavalóversenyen részt vevő tanulók, szülők és felkészítő tanárok egy vezetett, a faluban tett séta keretében megemlékeztek a Madarak és fák napjáról is. Az egész napos rendezvény végén a szavaló diákok a nap emlékére egy fát ültettek el közösen az Egészségház udvarán.
T. S. Eliot, amerikai költő mondta: „A költészet az emberi élet csodálatos útja, amelyben a szavak a lélek szárnyain repülnek.” A versenyben részt vevő, a verseket szépen szavaló diákoknak, nemzeti kultúránk szórványban való megmaradásában elévülhetetlen érdemeket szerző felkészítő tanáraiknak és a versenyt megszervezőknek köszönhetően mindenki, aki részese lehetett az eseményeknek, ezen a napon egy kis ideig a lélek szárnyain repülhetett. Hála érte!
