Több mint hatszáz kilométer utazást követően mentorommal, Sutus Józseffel péntek délelőtt érkeztünk meg Zentára, hogy némi pihenés után részt vehessünk az este 18 órától kezdődő ünnepi műsoron, melyet a városi színházban rendeztek meg.
A nagyjából háromórás esemény valóban sokszínű volt: köszöntők, díjkiosztások, zenés és táncos betétek követték egymást, majd egy amatőr színi társulat előadása zárta az estét.
A délvidéki magyarság érdekében végzett egyéni munkáért járó négy darab „Magyar Életfa Díj” kiosztása után az Aranyplakettekre és Plakettekre is sor került.
A díjazottak között ugyanúgy volt színész, mint iskolai és óvodai pedagógus, művelődésszervező, kézműves, sőt, táncegyüttes és zenekar is. Ami e személyeket és csoportokat összeköti: a magyar kultúra ápolásáért és továbbörökítéséért végzett fáradhatatlan munkájuk.
A rendezvény utolsó harmadában hirdették ki a „Vajdasági Szép Magyar Könyv 2015” című pályázat eredményeit is, további oklevelekkel ismerve el a legnívósabb délvidéki kiadók és illusztrátorok munkáját.
A jeles esemény megünneplése a színház után a közeli Tisza Hotelben folytatódott, ahol egy állófogadás keretei között nyílt alkalmunk a beszélgetésre, eszmecserére, késő éjszakába nyúlóan.
Külön öröm volt találkoznom Petőfi Sándor programbéli társaimmal, név szerint Ujvárosi Zita temerini ösztöndíjassal, illetve Labossa Bencével, aki mentorával együtt egyenesen Szarajevóból utazott le Szerbiába. Jó érzés volt megállapítani: ha a kultúra ápolásáról van szó, a távolság nem tényező. Igaz ez természetesen az egyéb szervezetek tagjaira is, akik hazánk fővárosából, esetleg Felvidékről, Kárpátaljáról vagy Erdélyből érkeztek.
Szombaton reggeltől kezdve késő délutánig konferenciabeszélgetésen, majd kerekasztal-értekezleten vettünk részt, beszámolók és tervezetek sorát hallgattuk végig.
Hogy őrizzük meg kultúránkat a határon túl? Hogyan lassítsuk meg az asszimilációt? Hogyan neveljünk ki fiatal magyar értelmiséget a szórványterületeken? Számos aktuális kérdés, melyekre írókkal, költőkkel, színészekkel, pedagógusokkal, politikusokkal együtt igyekeztünk választ adni.
Külön eredményként könyvelhetjük el, hogy a többek között Labossa Bence által még a tavalyi évben szervezni kezdett ernyőszervezet , a Délszláv Magyar Egyesületek Szövetsége ügyéről is sok szó esett, sőt, egyelőre nem hivatalos megegyezés is született. Mentorok és ösztöndíjasaik a Nemzetpolitikai Államtitkárság Főosztályvezetőjével, Pirityiné Szabó Judittal együtt ültek le és vitatták meg a felmerülő kérdéseket, esetleges problémákat és várható előnyöket.
Az eredmény: a hivatalosan márciusban megalapítani kívánt ernyőszervezet tagjai között a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetét is sorolhatjuk majd.
Úgy gondolom, akár csak ezért az egy fejleményért érdemes lett volna Zentára utaznunk. Ami nem számít: a távolság, a fáradság és a befektetett energia. Ami számít: az elért eredmények és nemzeti kultúránk megőrzése, bármely országban, ahol magyar szórvány található.
