Meister Éva színművésznő Fogarason

A drámai hős és a művész hazatért

– Szülőföldjén turnézik Meister Éva, Magyar Művészetért Ex Libris-díjas színművésznő. Milyen érzésekkel jön? Mi köti Olthévízhez, Fogarashoz?

– Mindig nagy örömömre szolgál, ha otthonról haza jöhetek. A 30 év alatt, mióta egyéni műsoraimmal járom a Kárpát-hazát és a külföldre szakadt magyar egyesületek közönségeit, számtalan alkalommal jártam már szülőföldemen. Olthévízen is már többször. A Kocsis-monodrámával már harmadszorra hívnak meg, ami igen megtisztelő. Köszönöm a meghívást az Olthévízi Kastély Egyesületnek, személy szerint Ugrai Istvánnak, aki meghívott, az elnöknek, a csíkszeredai Nagy Istvánnak, Sylvester Aba olthévízi és Csákány Antal alsórákosi tiszteletes uraknak, és mindenkinek, aki hozzájárult az előadások megszervezéséhez. Hogy mi köt Olthévízhez, Fogarashoz? Például az ilyen kedves és önzetlen emberek! Olthévízen születtem, oda helyezték ki fogarasi édesapámat, aki orvos volt, és a marosvásárhelyi pedagógus édesanyámat. Szüleim majd’ 60 évet éltek és szolgáltak Hévízen. Itt telt a gyermekkorom, ide térhettem mindig vissza a nagy utakról, ha megfáradtam. Ide hozhattam vissza gyermekeimet, és itt ravataloztuk fel édesapámat. Egy egész élet köt ide, egy teljes világ, de a szálak sajnos kezdenek megfogyatkozni… Már nincs otthonom, ahova hazatérhetnék. De van ebben a szomorúságban egy jó dolog is: így már nemcsak egy község az otthonom, hanem minden hely Erdélyben, ahova eljutok. Fogarashoz édesapám részéről fűz családi kapcsolat. Édesapám, ahogy említettem, Fogarason született, és már ott is nyugszik, a református temetőben édesanyámmal együtt. Egy réges-régen elmagyarosodott szász kisiparos családból származik. Gyermekkorom felhőtlen nyarait részben fogarasi nagymamámnál töltöttem népes és vidám, szerető és jókedvű családtagok között. Ezek a nyarak is elszálltak már. Ez a világ is letűnt már…

– Az Árva Bethlen Katáról szóló előadás Veress László egykori olthévízi református lelkész felkérésére készült, és Meister Éva egyik legtöbbet játszott előadásává vált. Mit jelentett a Kocsis-monodrámát játszani? Milyen élményei vannak az előadásokról?

– Igen, így van! Veress László tiszteletes úr kért fel a Hévízen megtartott Bethlen Kata és Bod Péter Nemzetközi Konferencia alkalmából 1999-ben. A bemutató tehát Hévízen volt, és jelen volt Kocsis István, a dráma írója is. Azóta, 20. éve, minden alkalommal, ahova csak tud, eljön, és megnézi. Azt mondja – másoktól tudom –, hogy tőlem olyanokat hall meg az előadásban, amit másoktól eddig nem hallott. Hát, hogy is mondjam, lehet benne valami, ugyanis én vagyok az egyetlen Bethlen Katát játszó színésznő, aki erről a vidékről származik, és éppen a grófnő szívéhez közelálló két helység az, ahol születtem és nevelkedtem. A hely szelleme mire nem képes! A küzdelem, ami ennek a grófnőnek kiszabatott, nem áll távol az én mindennapos küzdelmeimtől. Természetesen, nem vonok párhuzamot az ő és az én életem között, Isten ments, csak a vívódásokra, a rengeteg megpróbáltatásra, a kilátástalanság gyötrelmeire, a megalázásra rezdül meg az én lelkem is, mert volt benne részem sajnos nagyon-nagyon sok, és ezért is tudok teljesen azonosulni az ő sorsával. A másik üzenete a monodrámának: a kisebbség kiszolgáltatottsága a hatalomnak. Nos, ebben is volt részem. A küzdelem a magyar kultúra megmentéséért nem áll messze tőlem. 20. éve, hogy bemutattam, és nagy örömömre még mindig hívnak, annak ellenére, hogy még mások is játsszák mostanában. Szerintem eddig sem és ezután sem fogja senki 20 éven át játszani. Talán rekord is lehetne. A rengeteg előadás alatt sok elismerést kaptam a kedves nagyérdeműtől. Több ezer kedves emberrel találkoztam, akik nagy szeretettel fogadtak, a legkisebb falu kicsi gyülekezetétől – ahol nagyon hálásak voltak, hogy elmentem, mert színház még a közelbe se jár – a nagy városok műértő színházi közönségéig, akik vastapssal és felállva ismerték el mind a darabot, mind az előadást. Jó érzés úgy játszani, hogy tudod, ezzel az előadással segítesz az embereknek a saját keresztjüket kissé könnyebbé tenni. 

– Fogarason az Árva Bethlen Kata építtette templom melletti gyülekezeti házban játszik. Milyen érzelmekkel?

– Fogarason most már másodjára járok. Köszönöm szépen a meghívást a Babits Mihály Önképzőkörnek, Kocsárdi Manyikának, a Petőfi-program ösztöndíjasának, Kolumbán Zsoltnak, és nem utolsó sorban Szász Tibor református tiszteletes úrnak, hogy újra itt lehettem. Ezelőtt 10 évvel Fogarason a református templomban mutattam be a monodrámát, abban a templomban, melyet Bethlen Kata és második férje, széki Teleki József újjáépíttetett. Óriási élmény volt számomra! Megrendítő volt, akárcsak a nagyenyedi kollégiumi előadás, és az olthévízi bemutató (ugyancsak a grófnő építtette a református templomot), hiszen mindhárom helyen Bethlen Kata lépkedett ezelőtt kb. 260-300 éve. Itt említem meg kissé fájó szívvel: Bonyhára még nem jutottam el… Nagyon megható és megtisztelő volt, hogy a fogarasi gyülekezeti terembe díszletként behozták Bethlen Kata esküvői palástját, amit féltve őriz az egyház. 10 évvel ezelőtt a templomban is ott volt, de hogy azzal megleptek, hogy kihozták a templomból, igazán nagyon hálás vagyok, és kicsit büszke is, mert ez csak nekem adatott meg. Köszönöm szépen a fogarasi magyaroknak, hogy „megfogyva bár, de törve nem” megtöltötték a termet. Ugyanezt elmondhatom a rákosi gyülekezetről is. Szombat délután, őszi munkálatok közepette eljöttek és megtelt a gyülekezeti terem. Olthévízen pedig a református templom volt tele. Hálásan köszönöm mindenkinek! Nagy meglepetés volt, hogy eljöttek Olthévízre a brassói Áprily Lajos Főgimnázium X. C osztályos tanulói, Szabóné Both Mária magyartanárukkal és osztályfőnökükkel, Ambrus Imolával. Az osztály Árva Bethlen Kata örökségét fogja ápolni, őrizni. Büszke vagyok rájuk, hiszen én is Brassóban érettségiztem. Kívánok nekik sok sikert, mert ahogy Kodály mondta: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” 

Az interjút készítette Ambrus Attila (Brassói Lapok - főszerkesztő) és Kolumbán Zsolt (PSP ösztöndíjas, Fogaras).