A rendszerváltás megtörtént, 2019-et írunk. Nincs szükségünk többé zárt ajtók mögött ünnepelni. A Leőwey Klára Elméleti Líceum diákjainak köszönhetően, Máramarosszigeten minden évben emelkedett hangulatban gondolhatunk vissza a márciusi ifjak győzelmére és a város református templomában fejet is hajthatunk bátorságuk előtt. A kárpát-medencei szórványban a legtöbb közösség a megmaradásért küzd, és egy ilyen nagy ünnepen akár tetszik, akár nem, felmerül az a gondolat, hogy vajon, még meddig tudjuk megünnepelni a március 15-ét.
Az idei ünnep kapcsán, városunk, és a történelmi Máramaros megye egyetlen magyar iskolájának óvodásai, előkészítő- és elemis diákjai a közösen elkészített kokárdával pontosan erre a kérdésre adtak választ, és egyben üzentek is az elkeseredetteknek.
A közös kokárda a gyermekek tenyérlenyomatából készült el, és bár a nemzetjelkép elkészültekor mindenkinek ott található az "azonosítója", mindenki beleadta önmagát. A személyiségjegyek megjelenésén túl a tenyereknek és a színeknek további jelentőségük van. A belső kör, mely az óvodások tenyerének lenyomatából készült el, kifejezi a nemzeti lobogó zöld színével való azonosulást, vagyis ők a szórványmagyarság jövőjének reménységei. Az ő neveltetésüktől függ, hogy tíz, húsz, harminc év múlva hallható lesz-e magyar szó Máramarossziget utcáin.
A zöld színt körülvevő fehér szín a hűséget szimbolizálja, mely összeköti a reménység színét a piros színnel, vagyis az erő színével, hiszen az ő feladatuk nem más, mint az óvodások előtt járva védelmezni őket, hogy háborítatlanul felnőve, a pici zöld kezek tulajdonosaiból később ugyanúgy bátor és identitástudatukban erős magyarok lehessenek, akár az egykori márciusi ifjak. Az így felnövő generáció szintén bátran tudja majd odatenni a kezét, immáron a piros, külső körbe.
Ez a mi forradalmunk, ez a mi magyarságunk a máramarosszigeti szórványban.
