Látogatás a marosvécsi Kemény-kastélyban
Marosvásárhelyről autóval megközelítve az úticélt feltűnt, hogy az egyik faluban, Sáromberkén, a főút menti betonoszlopok szinte mindegyikén látható volt gólyafészek. A tavasz hírnökeként emlegetett vándormadarainknak ugyanakkor elő is volt készítve a „terep”: fészekrakásra alkalmas acélkosarak formájában.
Valami hasonló módon segített vendéglátó, otthonteremtő gesztusával a Trianon utáni Erdély irodalmi életében Kemény János báró. Az általa életre hívott, megalakulásának jövőre 100. évfordulóját ünneplő Helikoni Íróközösség az erdélyi magyar írók és költők szabad társasága volt, amely igazán akkor élt, amikor – idézem Marosi Ildikót, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája című könyvének 9. oldaláról – a Kemény János által meghívott írók nyaranta pár napon át marosvécsi kastélyában vendégeskedtek, és ott az erdélyi magyar irodalom és művelődési élet problémáit, gondjait megbeszélték.
A meghívott vendégek Tabédi Géza Emlékkönyv című írásából vett idézete alapján érezték, hogy a vécsi csoportosulás több lesz, mint egyszerű eszem-iszomja az íróknak, talán az első friss hatóerő lesz Erdély szellemi életére, amit lehetetlen lesz ezután komolyan nem venni. (ESZC Kolozsvár, 1930).
Alakulásakor, 1926-ban Kemény János 28 írónak küldött meghívót, megszűnésekor, 1944 őszén már 55-en vallották magukat helikonistáknak. 1926–tól a háború kitöréséig minden nyáron tanácskoztak, utána már csak egyszer, 1942-ben. Az alapító tagok egyike, Kuncz Aladár megfogalmazása szerint „a szellemi csoportosulások között talán egész Európában a legösszefogóbb és legegyetemesebb kisebbségi alakulat, amely egyszer hivatva lesz arra, hogy a kisebbségi irodalmak tisztán művészi, pacifista eszméit bevigye az európai köztudatba” (Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában, 1929).
Az imént idézett Kunczot, a többi helikonistával együtt versbe foglaló Dsida Jenő így vallott a társaságról:
„A rímem inkább rólatok pereg,
akik bozótok, sziklák közt merészen
törtetek ösvényt, első farmerek,
s tanyát ütvén ez erdőntúli részen,
dalt kezdtetek. (Én még mint kisgyerek
figyeltem rá, példát követni készen.)
Tábortüzetek most is zengve ég,
honfoglaló, nagy írónemzedék!
Reményik, Áprily és Tompa László
s a mindig zsémbes, mindig harapós,
mindig teremtő tettekért parázsló
öreg harcos, a kajlabajszu Kós
és Kuncz, akit korán elvitt a gyászló
s a hullócsillag, Sipos Domokos,
Nyírő, Tamási, - még ki fér a listán?
Molter, Tabéry, Berde, Bartalis tán...
s ti mind, mindnyájan, tisztelt névsereg,
kiket nem sikerült itt rímbe rónom,
Betűországban bölcs miniszterek
s Kovács Laci a szerkesztői trónon! -
előttetek most büszkén tiszteleg
hegyes szuronyként villogó irónom.
A véletek való baráti lét
avatta széppé életem felét.
S Kemény János!... A térképen kereszttel
jelölik majd, hol áll a vécsi vár
s tanítják: itt volt az erdélyi Keszthely
és fényt vetett egy elborult, sivár
világba. (Kérlek, János, ne neheztelj,
ha ideírom, amit egy szikár
vén székely mondott rád a faluvégen:
"Báró ugyan, de abbahagyta régen...")
És számon kívül hagyni ki meri
az ifjúságot, fürge versenyével?
A sorban első volt Szemlér Feri,
majd Kiss Jenő, aki huszonhat évvel
a pálmát mindnyájunktól elnyeri,
Ormos, Bözödi - s jönnek ismert névvel
a múzsa többi jó kegyencei,
Szabédi, Varró, Wass és Szenczei.
Sok jóbarát, szólj! Lesz gyümölcs a gallyon,
mely benned ily dús virágba szökött?
Csak rajtad áll, e vers szégyent ne valljon
s hogy száz év mulva csillaggal bökött
jegyzetben kell-e magyarázni, vajjon
ki rejlik egy s más említett mögött,
avagy dicső nevet ragyogva nyersz-e, -
... ha addig él e néhány strófa, persze.”
A költő kérdésére 100 év távlatából a nagybetűs Idő felelt: Dsidát legnagyobb lírikusaink között emlegetik, Kuncz Fekete kolostorát, Tamási Áron és Karácsony Benő nagyszerű regényeit pedig beválogatták a 303 magyar regény, amit el kell olvasnod... című antológiába (GABO, Budapest, 2009).
De ott szerepel Hunyady Sándor Családi albuma, Nyírő Uz Bencéje, Reményik Bolhacirkusza, Kós Károly Országépítője és Gulácsi Irén Fekete vőlegények, illetve Wass Albert Farkasverem című regénye is.
A transzilvanizmus és a helikonisták ma már tananyag. Így értékelődik fel a kastélyban berendezett Helikon-emlékszoba, az egykori tagok portréival a falakon. Wass Albert sírja és a Kós Károly által készített Kuncz Aladár emlékasztal pedig ilyen módon avanzsálja irodalmi zarándokhellyé a kastélyhoz tartozó parkot, amelyben Kemény János utódainak sírfeliratát szemlélve kiderült, hogy az irodalomszervező báró gyermekei közül sajnos egyik sem érhette meg, hogy a kastély 11 éve végre visszakerült az örökösök birtokába. Jelenleg Nagy Kemény Géza és hitvese tesznek meg mindent annak érdekében, hogy méltóképpen ápolhassák a magyar irodalom eme egykori, felbecsülhetetlen jelentőségű fészkét.
