Jelenlegi hely

Mi is jöttünk, mi is láttunk, mi is ünnepeltünk!

Magyar Kultúra Napja a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban

/ Pálffy Zsófia /
palffy.zsofia képe
Aki ismeri a helyi tradíciókat, az tudja már, hogy a fontos iskolai eseményeket Nagyenyeden mindig a kollégium dísztermében, a Bethlen Gábor teremben tartják. 2025. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján szintén itt gyűl össze az iskola apraja-nagyja: a jeles nap alkalmából fellépő diákok és vezetőtanárok, illetve az iskola vezetőségéből, alkalmazottaiból és a rokonokból álló nagyérdemű.
Ünnepi műsor a kollégium dísztermébenMagyar zenei művek két ifjúsági kórus tolmácsolásábanMezóségi és kalotaszegi koreográfia Nagyenyeden

A délutáni megemlékezés fellépői a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kórusa, a Szabó Zsombor zenetanár által vezetett Bethlen Gábor Kollégiumi kórus, a csombordi Pipacsok Táncegyüttes, valamint a kollégium tánccsoportja, a Fügevirág Táncegyüttes voltak.

A népzene, a néptánc és a középkori klasszikusoktól kezdődő, Kodály munkásságáig barangoló magyar zeneművek váltogatják egymást. Az erdélyi táncokat bemutató kalotaszegi és mezőségi koreográfiák, valamint az emelkedett hangulatú kórusművek két ifjúsági kórus tolmácsolásában minden résztvevő számára minőségi kulturális élményt kínálnak.

Meglepetésként ér mindenkit a Bethlen Gábor Kórus tizenkettedik osztályos tanulóinak előadásba csempészett búcsúztatása – a közönségben ülők szeme sem marad szárazon a végzősök meghatottságától. Talán egy pillanatra eszünkbe jut, milyen is volt a mi utolsó évünk az iskolában, felsejlik bennünk is a keserédes nosztalgia, a búcsúzás bánatával egyszerre érzett hála, hogy négy év alatt egy ilyen remek közösség tagjai lehettünk a nagyenyedi kollégiumban.

Ebben az emelkedett hangulatban énekeljük el közösen, az esemény záróakkordjaként, a magyar és székely himnuszt. A közös ünneplés a 18 órakor kezdődő filmvetítéssel, az Anyám és egyéb futóbolondok című filmmel folytatódik, szintén az iskola dísztermében.

Néptánc, magyar kórusművek, tizenkettedikes búcsúztató, két himnusz és magyar mozi – a nagyenyedi magyar kultúra napja méltó megemlékezés és érzelmi lenyomat volt mindannyiunk számára.

U.I.: Külön köszönjük Laci bácsinak, a Bethlen Gábor Kollégium adminisztrátorának, hogy minden iskolai eseményen töretlenül biztosítja a hangosítást!