1848 márciusa ma már évszázados messzeségből tekint felénk. És mégis olyan élénk az emlékezete. A forradalom és szabadságharc eszméje és lelkülete eggyé vált velünk, magyarokkal.
De mit is jelent nekünk ez az ünnep? Ha visszatekintek, hálás szívvel gondolok mindarra, amit rajta keresztül megtanultunk, megélhettünk. A múlt tiszteletét, a szabadság szeretetét, a hűséget és a bátorságot, hogy mindig és minden körülmények között ki kell állnunk magyarságunk mellett.
Az óvodai, iskolai ünnepeken lázas izgalommal készültünk erre a napra egy-egy verssel, vagy előadással idézve fel a forradalom eseményeit és a hősök emlékezetét. Ezek az első emlékeim, amikor a Himnusz és a Szózat éneklése vagy a Nemzeti dal szavalata közben valami olyan érzés kerített hatalmába, ami szavakban nehezen megfogható, de egy-egy könnycseppben mégis testet ölt. Más nyelven, más dallamra ez az érzés elő nem hívható, valahol mélyen a zsigereinkben van már születésünktől. S öntudatra ébredező gyermekként is kezdtem érezni, hogy van valami, ami a részem, amit őseimtől kaptam, s most csírázik ki bennem. Magyar vagyok!
Immár másfél éve, hogy a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként itt élhetek és munkálkodhatom Zoboralján. A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság ennek a programnak a keretében Kárpát-medencei szórvány vidékekre küldi azokat az ösztöndíjasokat, akiknek a feladata a Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken élő magyar közösség támogatása. A program a feladatokon túl személyünkben hivatott kifejezni, hogy minden egyes magyar ember számít és a legnagyobb kincs a hazának a magyar ember. Mély tisztelettel érkeztem ide, hiszen jól tudom, hogy azok a magyarok, akik az anyaország határain túl őrzik, élik magyarságuk kincsét, nap mint nap áldozatokat vállalva döntenek gyermekeik, unokáik magyarsága mellett. Ami számunkra az anyaországban adott volt, azért itt Zoboralján is újra és újra ki kell állni és megküzdeni a márciusi ifjak lelkületével.
Reménnyel és büszke élni akarással töltsenek el bennünket ezek a napok, amikor komoly közös esküvel, az igazság és a szabadság szeretetével ismételjük: Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!
Ma látszólag a szabadság időszakát éljük. Ez a hamis szabadság azonban azzal kecsegtet, hogy ha akarunk választhatunk mindenből szebbet és jobbat. A fogyasztói társadalom rablánca megfoszt a legértékesebb pillanatoktól. Ha a pénz istene előtt hódolunk üresek maradnak a templomok padjai, kiszáradnak a szőlőink és gyümölcsfáink, elnémul a magyar nóta hangja a szőlőhegyen. Üresen maradnak a magyar iskolák, a magyar otthonok. Egyik barátom az Ipoly-mentén ezt így fejezte ki: Régen a török rabláncon hurcolta el magyar fiainkat, most a jóléti társadalom igájában önként hagyják el szülőföldjüket - és valljuk be, sokszor magyar identitásukat is.
A forradalom ikonikus alakja, a lánglelkű költő, Petőfi legélesebb fegyvere a toll volt. Verseinek soraival nemzedékek sorának szívébe véste a hazaszeretet törvényeit. Ez a nap alkalom arra, hogy verseinek sorait idézve belenézzünk kortársaink, honfitársaink, a körülöttünk élők arcába. Ma nekünk szól a most vagy soha! A magyar kultúra és a hit számunkra is pajzs.
Kedves zoboraljai magyarok! Mélyen itt élnek azok a gyökerek, melyek szülőföldjükhöz kötik Önöket. Csodálatos ez a vidék, ezek az ősi magyar települések, családjaik története és hűsége ehhez a földhöz. Ne hagyják, ne adják semmiért! Tisztelet a hősöknek és őseiknek, akik megharcolták mai magyar létünket! Március 15-e lelkülete adjon tavaszi lendületet ehhez a magyar élethez, magyar jövőhöz! A forradalom zászlóin a nemzeti színnel keretezve ott volt Nagyboldogasszonyunk karján a Megváltó Jézussal, fején a Szentkoronával. Égi közbenjárása segítse magyar hazánkat!
