Jelenlegi hely

Nagyenyedi barikádok

/ Tóth Bence /
toth.bence képe
A sikeres 2022. október 6-ai megemlékezés után, az október 23-ai ünnepi műsor megszerkesztésére is felkérést kaptunk a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónőjétől, Szőcs Ildikótól.

 


Ezúttal kisebb létszámmal készültünk, a megemlékezés megvalósítását a kollégium tánccsoportja, a Fügevirág táncosai vállalták. 
A műsorban helyt kapott az általunk választott zenéken túl számos rádió bejátszás és filmhíradó részlet is, valamint Illyés Gyula verse az "Egy mondat a zsarnokságról" a Sinkovits Imre féle híres felvételben.
A koreográfiákban építhettünk arra, hogy a szereplők már egy pár éve táncolnak, így a kevés próba ellenére is színvonalas, az érzelmekre ható mozgásszínházat tudtunk összeállítani.


Új kihívás volt számunkra, hogy a műsorra nem csak táncok koreográfiájával, hanem a díszlet megálmodásával is készülnünk kellett. A pesti grund életérzést szerettük volna valahogy az iskola udvarára csempészni, és ahogy az '56-os hősök, mi is próbáltunk abból felépíteni a barikádjainkat. Ehhez segítséget nyújtott egy közeli építkezés, valamint a kollégium  bentlakó diákjai, akik segítettek összegyűjteni és lefesteni temérdek mennyiségű PET palackot, így ezek már legalább egy másodlagos felhasználást megéltek élettartamuk alatt.