Avagy: hova is parkoltam az autómat?
S hogy miért is lett ennyire széthúzva időben? Bár Brassóban több, mint egy kisvárosnyi magyar él, de nincs magyar kulturális intézménye, nincsen magyar színházi tagozata. A brassói Drámai Színház a termeit pedig így tudta a rendelkezésünkre bocsátani.
Október 27-én a Magyarok Fénye című zenés történelmi játék ősbemutatóját láthatta a közönség. Jelen volt a fesztivál megnyitóján Dévai Erika, Magyarország csíkszeredai konzulasszonya, aki méltatta a kiemelkedő brassói kultúresemény jelentőségét, megköszönve mindazoknak, akik hozzájárultak annak létrejöttéhez.
Az eseményt Toró Tamás, a fesztivál főszervezője köszöntő beszédével nyitotta meg, majd dr. Bencze Mihály, négyfalusi helytörténész átadta Megyaszai Lászlónak, a Reménység Háza református gyülekezet kántorának Túri Török Tibor szobrász által alkotott féldomborművet, mely Kiss Sándor ezredest ábrázolja.
Az előadás kiemelkedő jelentőségű volt a fesztivál életében. A darab az 1849-es Alsó-Tömösi csatát idézte meg, és a magyar szabadságharc hőseinek heroikus küzdelmét mutatta be, miközben két fiatal szerelmének története is végigfutott az eseményeken. Különleges dolog, hogy az előadásban szereplők nagyrészt nem profi színészek, mint ahogyan a produkció rendezői sem azok.
A rockopera sikerét azonban ez egy cseppet sem hátráltatta. Meg kell említenem azt a tényt is, hogy a zenés darabban közreműködők a Kárpát-medence különböző régióiból érkeztek. Ilyen előzmények tükrében szinte hihetetlen magasságokba repítették el a nézőket, akik közül többen a könnyeikkel küszködve állva tapsolták meg a stábot, hiszen rengeteg ember munkája szükségeltetett ahhoz, hogy ez a darab ilyen módon összeálljon.
Teltházzal indult tehát fesztiválunk, és ezt a „hagyományt” szinte az egész seregszemle alatt tartottuk is. A 8 előadás közül hetet teltház előtt játszottak. Ezt óriási sikerként könyveljük el.
De jöjjön a folytatás. November 7-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttest láttuk vendégül. Élő Táncarchívum – Kalotaszeg és Szatmár című előadásukkal érkeztek hozzánk, bemutatva a magyar néptánckultúra gazdagságát. A produkció Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező koreográfiája alapján készült, és a magyar néptánchagyomány legmélyebb forrásait tárja a közönség elé.
A brassói közönségnek külön öröm és büszkeség volt, hogy a táncegyüttes egyik kiváló táncosa, Benedek Attila a brassói Búzavirág Néptáncegyüttesben kezdte táncosi pályafutását, s lám, milyen nagyszerű művésszé lett, aki nem feledte gyökereit. A nagysikerű tánc után őt külön köszöntötte Toró Tamás főszervező a brassóiak nevében.
Egy újabb kisebb szünet után következett a 3 napos „dömping”, hiszen november 12–14. között 3 kamaratermi és 3 nagytermi kulturális esemény részesei lehettek a brassói és környéki magyar színházszerető nézők. A hagyományt megtartva a kamaratermi előadásokat a Grimasz színjátszócsoport előadásával kezdtük, akik a helyi Áprily Lajos Főgimnázium lelkes és tehetséges diákjaiból tevődnek össze.
A csoport vezetője Bálint Ferenc tanár úr. Idén a Magunk megvalósításának néhány változata címmel mutatkoztak be, előadásukban megelevenítettek jelenetet Madách Ember tragédiájából, és Samuel Beckett több művéből is.
A délutáni duplaelőadás után este a nagy teremben a nagyváradi Szigligeti Társulat játszotta hatalmas sikerrel a Kaktuszvirág című vígjátékot. A darabot Novák Eszter rendezte. A közönség itt is vastapssal jutalmazta a művészek játékát. Többen a nagysikerű filmmel hasonlították össze a produkciót, de az általános vélemény és a nézői reakció is azt tükrözte, hogy a színházi produkció sem maradt el a filmbeli párjától.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Brassó polgármestere, George Scripcaru, aki személyesen köszöntötte a közönséget. Továbbá ott volt Dan Ghiță alpolgármester úr is.
Másnap – nem véletlenül a Magyar Nyelv Napján – egy teljes lelki megtisztulás következett. Hiszen délután a Kossuth és Jászai Mari-díjas Eperjes Károly művész úr önálló estjét mutatta be a közönségnek. Az igazat mondd, ne csak a valódit! című előadás rendhagyó színházi élményt kínált, melyben a magyar költészet istenkereső versei találkoztak a zene varázsával. Négyessy Katalin csellókísérete tette teljessé az élményt. „… jó keresztény apa és színész igyekszem lenni Magyarországon, magyarul, mindannyiunkért.
Így tudnék a legjobban szolgálni az Úr Jézusnak, a családomnak, a hazámnak és az egységnek.” Ez a hitvallása, amelyet a XX. századi magyar költők művein keresztül mutatott be nagyon hatásosan a barcasági magyaroknak. Az előadás során saját személyes élményeket, érzéseket, gondolatokat is megosztott a jelenlévőkkel. Megidézte Adyt, Pilinszkyt, József Attilát, Babits Mihályt. Mintegy másfél óra alatt teljesen hatása alá kerültünk. Nehéz volt megszólalni utána.
Folytatásként pedig a budapesti Udvari Kamaraszínház A világ és a vége című színdarab következett. El lehet képzelni, mekkora katarzissal ért fel a Wass Albert Jönnek! és az Adjátok vissza a hegyeimet! c. kisregényeiből írt produkció a brassói közönségnek.
Többen megjegyezték, hogy mekkora bátorság volt elhozni ezt az előadást, de milyen jól tettük. Erdély elvesztéséről szól a cselekmény, arról a ma is szinte elképzelhetetlen szituációról, amikor este nyugovóra tér az ember Magyarországon, reggel pedig Romániában ébred, anélkül, hogy egy tapodtat is mozdult volna jobbra vagy balra. Hogyan lehet ezt feldolgozni lelkileg? Fel lehet-e egyáltalán?
A darabot Andrási Attila Jászai Mari-díjas író-rendező rendezte. Az előadás végén vágni lehetett a beszédes, néma csendet. Majd a következő pillanatban egymás után álltak fel az emberek, hogy aztán vastaps kíséretében így hálálják meg az elmúlt másfél óra történéseit.
Mikor hazaértem, több hálás üzenetet kaptam. Köztük egy kedves hölgyé, aki aznap mindkét előadáson jelen volt. Úgy fogalmazott, hogy akkora lelki hatás érte azon az estén, hogy nem találta meg az autóját. Elfelejtette, hogy hova parkolt.
Másnap egy könnyed zenés előadásra hívtuk a brassóiakat. A sepsiszentgyörgyi Voces and Band A Nő című koncertjére, amely egy különleges utazás a női lélek sokszínű világában. A női szerepeket mutatta be a produkció, átutazva a ‘30-as évek elegáns pesti szórakozásról szóló dalaitól napjainkig. Vezetőjük, Cserkész Emese állította össze gondosan a repertoárt.
Többek között hallhattunk Zséda, illetve Cserháti Zsuzsa számokat is. A produkció különlegessége, hogy a dalok révén minden nő magára ismerhetett – akár édesanya, nagymama, feleség vagy szerető, legyen csábító vagy csábított, elhagyó vagy elhagyott.
A VIII. Magyar Színházfesztivált egy kuriózummal zártuk. A Zentai Magyar Kamaraszínház társulata hozta el: Szedjetek szét! című darabját, melyet Mezei Kinga rendezett. Az előadás Domonkos István életművén alapszik. A költő még a hetvenes években hagyta el szülőföldjét, a Vajdaságot, ám önkéntes emigrációjában született szövegei arról tanúskodnak, hogy soha nem volt képes teljesen elszakadni tőle.
Talán legismertebb műve, a Kormányeltörésben című poéma a mindenkori emigránsok, gastarbeiterek balladája. Máig sem veszített aktualitásából, sőt talán időszerűbb, mint valaha. Domonkos költészetén, prózáin és esszéin keresztül érvényesen fogalmazhatunk elmenésről és maradásról, az otthonukhoz való viszonyunkról, s arról, hogy miért nem vagyunk sohasem elégedettek saját helyzetünkkel, miért vágyunk minduntalan másra, többre.
Az elmúlt időszak – kiemelten az 5 előadásnap – rendkívül sokat adott. Sokat adtak a brassói magyaroknak, az idelátogató művészeknek, nekünk, szervezőknek, s nekem személy szerint is. Onodi Attilával ketten Petőfi ösztöndíjasként segítettük ennek a nagyszerű rendezvénynek a sikerét. Attila elsősorban táncosként, s majdan a fesztivál lebonyolításában vett részt, míg én már a fesztivál előtti hetek óta szervezőként, később lebonyolítóként vettem részt.
Hálás vagyok, hogy részese lehettem.
