Jelenlegi hely

Nótás Mikulás az alsóbodoki néptánccsoportnál

/ Fózer Dóra /
fozer.dora képe
Minden évben eljön a december és vele együtt a Mikulás is. A szeptember óta aktívan működő alsóbodoki néptánccsoport gyermekeihez is ellátogatott, akik énekkel és tánccal várták.
A cifra módszertana színes papírokkalSorban állás a következő feladathozA táncosok és a Mikulás

A zoboralji Alsóbodokon októberben indult meg a néptáncos év az érdeklődő gyerekeknek. Minden héten csütörtökön késő délután gyűlnek össze a község kultúrházában és 1,5 órát töltenek el együtt. A körzetben ez az együttes fogja össze az alsós korosztályú néptáncolni vágyó gyermekeket. Gímesen a Kubók ifjúsági néptánccsoport, illetve Nyitracsehin a körzet másik alsós korosztályú néptánccsoportja működik aktívan. A csoportba óvodás korúak is járnak, ezért nagy a hangsúly a népi játékokon, amikbe ők is szívesen bekapcsolódnak. A nagyobbakat a helyi zoboraljai, illetve egy másik felvidéki tájegység táncára, a bodrogközi alaplépésekre tanítom. 

A december 5-i foglalkozás is ugyanúgy indult, mint a többi: közös, játékos bemelegítés után a már tanult népi körjátékokat táncoltuk el. Zengett az "A bodoki piacon" és a "Ha a Tisza, ha a Duna zavarodik" kedvenc játékok dalai. Ezután párban ismételtük a bodrogközi alaplépéseket, és új anyagként elkezdtük a már nehezebbnek számító átvetőket is. A gyerekeknek nagyon szeretnek énekelni, ezért átismételtük az addig tanult népdalokat is, illetve megtanultunk egy Mikulásról szóló dalocskát is. A gyerekek ekkor még nem is sejtették, hogy pár pillanat múlva belép a nagyterembe a község Mikulása. Nagy volt a meglepetés és az öröm az arcukon. Mindenki elszavalhatta a tanult versét, és eltáncoltuk a Mikulásnak az aznapi táncokat. Amiért ilyen ügyesek voltak, mindenki kapott egy jól megtömött ajándékcsomagot, melyet a a Csemadok alsóbodoki alszervezetének köszönhetünk.

(A képeket készítette Gyepes Angelika.)