Nyelvünk a Kárpát-medencében I.

Ha Kárpát-medencei nyelvi térben gondolkodunk, hány nyelvjárási régiót különíthetünk el, és ezek közül melyikhez tartozik a Bánság?

Tíz régiót különítünk el (kilencet a Kárpát-medencében, a tizedik Moldva), a Bánság a dél-alföldihez tartozik. Az egyik legkevertebb nyelvjárási régió, olyan értelemben, hogy nagyon sok nyelv- és nyelvjárássziget található benne.

Milyen források, adatok állnak rendelkezésünkre a Bánság nyelvi arculatáról?

Vöő István, kolozsvári nyelvész egy 63 kutatópontot tartalmazó bánsági magyar nyelvjárási atlaszt tervezett, anyagát a múlt század 60-as éveiben gyűjtötte. Az atlasz végül nem készült el, csupán egy kismonográfia a régió nyelvjárási magánhangzó-használatáról (Vöő István, A bánsági magyar nyelvjárások magánhangzó-rendszere. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975). A Bánság szerbiai oldaláról Penavin Olga, az Újvidéki Egyetem tanára készített nyelvatlaszt: A jugoszláviai Bánát magyar tájnyelvi atlasza. Kanizsa, 1995.

Ha csak a Bánságot nézzük részletesebben, mi jellemzi az itteni nyelvváltozatokat és nyelvjárásokat?

A bánsági nyelvjárások főbb típusait a következőképpen körvonalazhatjuk (lásd Vöő 1975: 20–24 is):

1. A Bánság a magyar nyelvjárás-tipológia szerint alapvetően a dél-alföldi (ö-ző) régióba tartozik, de számos nyelvjárássziget tarkítja. (Az ö-ző falvak zöme is telepes község Szeged, Makó környékéről és a Kiskunságból.)
2. A nem ö-ző nyelvjárások között a legmarkánsabb a Tisza–Körös-vidéki í-zést mutató szigetek csoportja, amely őrzi a zárt ë-t, pl. embër, gyerëk (az ö-ző típusban ugyanez embör, gyerök), és a köznyelvi ó, ő, é helyén záródó kettőshangzókat ejt: óu, őü, éi (ó^u, ő^ü, éⁱ). Ismertebb települései: Végvár, Újszentes, Igazfalva. Ezek főleg Csongrád és Békés megye tiszántúli í-zését hozták magukkal, de a telepesek között voltak Bihar, Heves és Csanád megyei lakosok is.
3. Vannak gyengébb vagy szórványos í-zést mutató falvak is, amelyek az Alföld távolabbi pontjairól vagy peremvidékeiről települtek, illetve többféle nyelvjárás keverékét mutatják.
4. Palócos tájszólást beszélnek néhány faluban, de a palócos jelleg már a 20. század közepén is eltűnőben volt. Németszentpéter és Kisszentpéter lakosai Magyarpécskáról való kirajzások, ez utóbbi település viszont Abaúj-Torna megyéből hozott lakosokat a Bánságba. Lázárvölgye őslakosai Nyitra megyéből származnak.

Amikor a bánsági falvakban jártam, főleg ö-ző nyelvjárásokat hallottam. A Majláthfalváról és Ótelekről származó egyetemistáktól rendszeresen hallottam ö-zést, de í-zésre nem emlékszem. Mit lehet tudni a 2., í-ző csoportról?

A lakosság a 19. század folyamán települ e vidékre, zömmel a Tiszántúl református vidékeiről. A falvak nevének története változatos. Újszentes neve világosan mutatja, hogy szentesiek alapították. Az első ismert névemlítés 1891-ből származik. Igazfalva számára egy 15. század közepén létezett, de vélhetőleg a török időkben elpusztult falu nevét újították föl hivatalos úton, első újkori névemlítése 1893-ból való. Lakosai Békés és Csanád vármegyéből települtek. Végvár első újkori betelepülői valószínűleg német ajkúak voltak, az első névemlítés 1806-ból való: Rittberg. A német név mellett élt egy másik is: Tormák, amelynek forrása egyelőre ismeretlen (a mai hivatalos román névalak is ezt tükrözi: Tormac). A 19. század végének nagyszabású hivatalos névrendezése során, „művi úton” keletkezett a Végvár név, amelynek első ismert említése 1894-ből való. A településen valószínűleg sohasem volt vár, a jól csengő új név motivációjában szerepet játszhatott a történelmi ihletettségen kívül a német név -berg utótagja is. A levéltári adatok szerint 1810-ben Végvárra 150 református család érkezett Csanád, Csongrád, Békés, Heves megye különböző településeiről. 1910-ben a 2659 református magyar mellett még 131 német és 72 román lakos élt.

Végvár a mai napig magyar többséggel rendelkező település, ahova nekem is volt szerencsém ellátogatni. Miként jellemezhetjük a végvári nyelvjárást?

Végvár az egyik kiemelt helyszíne volt Vöő István bánsági nyelvjárási vizsgálatainak, és a bánsági nyelvjárások magánhangzó-rendszeréről írt monográfiájában is az í-ző főtípus megjelenítője. A település kutatópontja volt A romániai magyar nyelvjárások atlasza című nagyszabású vállalkozásnak is, amely mintegy 3300 térképlapon mutatja be a 20. század közepének romániai magyar nyelvjárásait (a mű 1995 és 2010 között jelent meg Budapesten 11 kötetben, a gyűjtő Murádin László volt). Ebből és Vöő könyvéből válogatunk egy csokorra való példát:

Magánhangzók:

            Zárt ë-ző példák: ëgy, gyerëkëk, në ëgye mëg, lënne, këll, gëgája, tësszük, fël.

            Í-ző példák: fődír, vetís, disznó^uölís, ídës, dërík, vendíg, szína, ík, írik, kíve, kaparík, csíplís, rípa, vetemínyës.

            Zártabb ejtésű magánhangzók (az í-zésen kívül): ő > ű: bűr, csű (~ cső^ü), kű, ledűti; ó > ú: lú (~ ló^u); ö > ü: gyün; o > u: hun. Ezek a zárt ejtések határozóragokban is megfigyelhetők: házbu(l), kertbü(l), házru(l),              kertrü(l), háztu(l), kert(t)ü(l), hetenkint.

            Záródó kettőshangzók a köznyelvi ó, ő, é helyén: jó^u, hintó^u, ó^udal, csomó^u, szánkó^u; cső^üsz, erő^üs, küllő^ü, mëktő^üti, felső^üfa; nyéⁱl, géⁱp, céⁱgla, szekéⁱr, kikéⁱl.

Mássalhangzók:

            Ragvégi, szóvégi mássalhangzók eltűnhetnek: akko ~ akkó, miko ~ mikó, házná, házbú, dílbe, de az -n rag meg is nyúlhat: nagyonn, házonn.

            A szótagzáró l gyakran kiesik: ző^üd, nyó^uc, fő^üd.

            Működik az rl > ll teljes hasonulás: talló, salló.

Tájszóhasználat:

A tájszavak a tiszántúli, Körös- és Maros-vidéki nyelvjárások népi szóhasználatát tükrözik: léha ’kukoricapolyva’, sejme ’bajusza <a kukoricának>’, burgondi ’takarmányrépa’, celler ’zeller’, zeplíny ’eplény <a szán talpait összekötő fa>’, bebűröddzik ’a víz vékonyan befagy’, csigír ’lőre’, püszke ’egres’, csoma ~ csuma ’almacsutka’, ruca ’kacsa’, sápog ’hápog <a kacsa>’, lililili ’kacsahívogató’, his të ’tyúkűző’, csiba ’kutyaűző’, üző^üdik ’üzekedik <a kos>’.

Beszélgessünk még egy kicsit a 18-19. századi magyar telepítések nyelvi következményeiről! Ha a Bánság interetnikus és interlingvális viszonyait nézzük, eleve sokszínű kép tárul elénk. A fenti összegzésből viszont az is kitűnik, hogy a magyar telepítések révén a magyar nyelven belül is sok változat él a régióban. Kicsit hasonlít a történet a svábok Magyarországra történő betelepítéséhez. Miután letelepítették a különböző tájakról származó németeket, az egymással való érintkezés következtében sajátos keveréknyelvjárások (Mischdialekte) alakultak ki. Feltételezem, hogy ilyesmi a Bánságban is előfordul.

Először beszéljünk a városokról! A városok a magyar nyelvterület bármely pontján a nyelvjárások olvasztó kohói: a vonzáskörzetükből beköltöző és az ingázással is jelen levő falusi lakosság új környezetében fokozatosan nyitottabbá válik a nyelvi befogadásra, így maga is formálójává és használójává válik a regionális köznyelvnek. Ez egyfajta kettősnyelvűséghez is vezethet, azaz sokaknak megmarad a nyelvjárás is privát használatra, de szükség és alkalom szerint át tud váltani egy „semlegesebb”, „nagyközösségibb” szociolektusra, helyi köznyelvre. Ami a falvakat illeti, ott is erős a köznyelviesülés, de az idősebb generációnak még mindig a nyelvjárás a fő nyelvváltozata. A Bánságban (és Szerbiában a Bácskában) azonban nemcsak több nyelv lehet jelen egy faluban, hanem több nyelvjárás is, a településtörténeti háttértől függően. Ezt a sajátos helyzetet gyakran felekezeti különbségek is színezik: régen más falurészt foglalhattak el pl. a protestánsok, és mást a katolikusok. Ettől függetlenül a 150-200 éves együttélés nyelvjárási közeledéshez és keveredéshez is vezetett. Az államnyelvből átvett szavak pedig egységesen érintettek minden nyelvjárást.

Vöő István végül nem tudta publikálni az általa tervezett atlaszt. Van esély arra, hogy valaki majd a helyére lép és megvalósítja a tervét?

Sajnos nem tudjuk, hogy a (romániai) Bánság atlasza milyen készültségi fokra jutott, de nagyon fontos lenne a sajtó alá rendezése és kiadása. Ha úgy értem a kérdést, hogy ki léphetne nyelvjáráskutatóként Vöő István helyére, akkor leginkább egy kisebb kutatócsoportot tudnék elképzelni valamelyik egyetem égisze alatt, amely nemcsak a már korábban gyűjtött nyelvjárási és néprajzi anyagot tenné közzé – akár digitális formában is –, hanem tovább kellene haladnia az elődök által megkezdett úton. Ennek egyik kézenfekvő feladatköre lenne az úgynevezett követéses vizsgálat, amelynek az a lényege, hogy korábbi kérdőívek tömörített változatainak felhasználásával, ritkított kutatópont-hálózaton meg kellene ismételni a fél évszázaddal ezelőtti gyűjtéseket. A két időmetszet anyagának összehasonlítása számos nyelvszociológiai, nyelvjárástani, kultúrtörténeti és nyelvtörténeti változásra, tendenciára vethetne fényt. Ebben a szép tervben a szerbiai és romániai magyar nyelvészek is összefoghatnának, hiszen Penavin Olga bánsági atlasza is kínálja ugyanezt az „utógondozást”.