„Amikor most összegyülekeztünk ezen az istentiszteleten, hogy az egységért imádkozzunk, megköszönjük Istennek keresztény méltóságunkat és elhívásunkat, amelyek leírását Péter apostol szavaiban találjuk: »Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok. Isten tulajdonba vett népe, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket«” – hangzott el az istentisztelet kezdetén. Szabó Ernő atya elmondta azt is: ebben az évben a lettországi keresztényekkel együtt imádkozunk, akik annak reményében készítették elő ezt az istentiszteletet, hogy mindannyian növekedhetünk az Úr Jézus Krisztussal való közösségben és mindazokkal a közösségben, akik szintén az egység felé törekednek.
Az istentiszteleten részt vett Máté Attila presbiter, Fábián László, a katolikus egyháztanács világi elnöke, Tőkés Enikő, a Felső-ausztriai Magyarok Kultúregyesületének elnöke, Simonffy Erika, az egyesület tiszteletbeli elnöke, a Márton Árpád Néptánccsoport, a hétvégi magyar óvoda és iskola és más szervezetek számos képviselője.
Az istentisztelet végén e sorok írója szólt a jelenlévőkhöz, ezekkel a gondolatokkal (részletek):
„Ritkán adatik olyan lehetőség, hogy egy helyen, egy időben köszönthessük a katolikus közösség és a református gyülekezet lelkipásztorát. Ez most ilyen kivételes alkalom, ezért szeretnék most szólni hozzájuk.
Az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapjának januári számában van egy cikk, amelynek az a címe, hogy: A Nyugaton szolgáló magyar lelkészek a nemzetpolitika kulcsszereplői. Jómagam korábban is láttam, de amióta Petőfi-ösztöndíjasként itt tevékenykedem, különösen is tapasztalom, hogy a szórványban és a diaszpórában nincs magyar megmaradás magyar lelkészek és magyar lelkipasztoráció nélkül. Vetési László református szórványlelkész, egyházi író, szórványkutató, szociográfus ezt úgy fogalmazta meg, hogy: Az egyház utolsó végvár. És még azt is mondta, hogy: Az egyház önazonosságot megtartó lelki és nyelvi otthon.
Éppen ezért itt ma köszönetet mondok a jelenlévő lelkipásztoroknak: Szabó Ernő plébánosnak és Nagy Károly tiszteletes úrnak, továbbá minden segítőjüknek azért a megfeszített munkáért és áldozatvállalásért, amit a magyar ügyért, a magyar megmaradásért tesznek.
Ma az egységért imádkoztunk. Van egy csodálatos gondolat, így hangzik: »A hópehely talán a legtörékenyebb teremtménye Istennek, de nézd csak meg, mire képesek, ha összekapaszkodnak.« Úgy tudom, Gyökössy Endre (1913–1997) református lelkész, pszichológus, egyházi író, költőtől származnak e gyönyörű szavak. Nos, a mai nap is egy ilyen összekapaszkodás, és ugyanezt az összekapaszkodást látjuk itt Linzben a magyarok között. Nem véletlenül adtam az ugyancsak az Életünk újság januári számában megjelent, a linzi magyar egyházközséget bemutató cikkemnek azt a címet, hogy Az összefogás mintapéldája. Százszor, ezerszer és végtelenszer hála Önöknek mindezért, és ismételt hála a lelkészeknek!
A személyes köszönetemet jelképesen egy 2016-os Katolikus Kalendáriummal fejezem ki, amely valóban szimbólum. Azt kívánom általa, hogy a saját kalendáriumukat az új esztendőben is írják tele szebbnél szebb, tartalmasabbnál tartalmasabb magyar programokkal! Az idei év számos alkalmat kínál ilyen programok szervezésére:
- november 11-én megnyílt a Szent Márton-év, abból az alkalomból, hogy Savaria dicső szentje, Tours püspöke, a hit és az irgalmasság fáradhatatlan, egyszerű és csodatevő apostola 1700 évvel ezelőtt született;
- december 8-án megnyílt az irgalmasság rendkívüli szentéve;
- december 24-én kezdetét vette a Nemzetpolitikai Államtitkárság által, a nagy erdélyi püspök születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett Márton Áron-emlékév;
- 130 éve hunyt el Liszt Ferenc,
- 50 éve halt meg Tamási Áron,
- 60. évfordulója lesz az 1956-os forradalom és szabadságharcnak…
és hosszan lehetne sorolni még a kerek évfordulókat, és azt, hogy mi minden ad még alkalmat a magyarok számára a közös emlékezésre, ünneplésre.
Nagyszerű élmény felfedezni a 2016-os esztendőt meghatározó tematikák közötti közös pontokat. Nézzük meg például, mit mondott Szent Márton a halálos ágyán? Non recuso laborem, azaz: Nem vonakodom a munkától! És ezeket a szavakat választotta püspöki jelmondatául Márton Áron is! Milyen csodálatosan kapcsolódik, vagyis kapcsolható egymáshoz a nagy szent és a boldoggá avatására váró püspök a párhuzamos emlékévekben! És éppen ez a jövő útja: a kapcsolódási pontok megtalálása, elsősorban magunk között, egymás között, s aztán a számunkra fontos dolgok között. S ha ezek a kapcsolódási pontok megvannak, ne vonakodjunk a munkától, ahogy Szent Márton és Márton Áron sem vonakodott. Vagyis, kedves linziek: folytassák azt és úgy, amit és ahogyan eddig tettek! Ehhez adjon a Jóisten sok erőt, sok kegyelmet Önöknek!”
Az ökumenikus istentisztelet a magyar himnusz, a székely himnusz és az Ó szép Jézus, ez új esztendőben kezdetű ének eléneklésével, majd jó hangulatú agapéval zárult, ahol a katolikusok és a reformátusok még több közös pontot találtak meg egymás között.
Összekapaszkodtak, akár a hópelyhek…
