Jelenlegi hely

Őszi Mulatság Szászcsáváson

/ Tóth-Bóna Boglárka Luca /
toth.bona.boglarka2023 képe
Szászcsáváson idén is megrendezésre került az Őszi Mulatság néven futó rendezvény, amely 2023. október 21-22 között került megrendezésre.

Két lendületes, eseménnyel teli napról beszélhetünk. A résztvevők Gyémánt Ádám, és Kiss Anna által merülhettek el a szászcsávási táncok különleges hangulatában. Esténként előadásokon lehetett részt venni. Az első nap a Boróka Táncegyüttes lépett fel, amelyet táncház követett. A hangulatos táncházban a szászcsávási zenészek szolgáltatták a zenét.
A második napon megrendezett gálán már több fellépő is megjelent. Fellépett a Mikefalva község gyermek néptánccsoportja, a Szászcsávási kórus, és nem utolsó sorban a Magyarlapádi Hagyományőrző Tánccsoport is. A Magyarlapádi Tánccsoportot a magyarlapádi fiatalokból álló Csegely Zenekar kísérte. Bár eredetileg úgy volt, hogy a Boróka Táncegyüttes csak az első napon ad műsort, viszont a lelkes fiatalokból álló csoport a gálán is szerette volna megmutatni, hogy mit tanult a két nap alatt. Így végezetül ők is színpadra álltak, hogy táncukkal ismét elvarázsolják a közönséget. A táncgála után kezdetét vette a táncház, ahol ezúttal is a szászcsávási zenészek húzták a talpalávalót.