Jelenlegi hely

Otthon vagy: a magad helyén…

ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSEK A DÉLVIDÉKEN A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

/ Kürtössy Péter /
kurtossy.peter képe
Már több, mint harminc esztendeje a világ magyarsága - legyenek a világ bármely pontján is - január 22-én megünnepli a magyar kultúra napját.

Így volt ez idén is a Délvidéken, ahol a helyi és központi ünnepségek során arra törekedtek, hogy a múlt értékeinek felmutatásával a jövő generációinak utat mutassanak.

Szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tett pontot Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeményének végére. 1989 óta ezen a napon, a világ magyarsága szerte a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt összegyűl és méltón ünnepel.

Bár nemzeti imánk megszületésének napján emlékezünk, a kultúra korántsem kizárólag anyanyelvünk használatát, költőink és íróink szépirodalmi alkotásainak tárházát jelenti. Sokkal több ennél. Hagyományos kultúránk, melyet nevezhetnénk népünk több ezer éves tapasztalati gyűjteményének is, nem más, mint az apáról fiúra szálló ismeretek, a felnevelő közösségtől kapott tudás, az otthon és a helyi közösségekben tanult dal, tánc, ritmus, a családban és a gyakorlatban elsajátított munkamódok összessége és technikai ismeretek tárháza. Egykor már a gyermek belenevelődött ebbe a kultúrába, észrevétlenül tanulta meg azt érteni és használni. Manapság – a hagyományos faluközösségek szétesésével a tudás átadásának helye nagyobbrészt az iskola lett. Sok esetben ma már pedagógus az, aki rádöbbentheti a gyermeket arra, hogy amikor néphagyományairól tanul, akkor önmaga, a saját kultúrájának megismerése felé vezető úton indul el.  Anyanyelvünk ápolásával, hagyományaink őrzésével és megélésével ugyanis lelki és testi egészségünk biztosításán is munkálkodunk. A ma kultúrájának a múlt hagyományaiban kell gyökereznie. Ez az évezredek alatt kialakított szellemi tőke tankönyvként a kezünkben van. Tankönyv, mely az anyanyelvünkön íródott, a zsigereinkbe ivódott. Csak rajtunk áll, hogy használjuk-e? Ez mindenkinek a maga döntése és felelőssége. Olyan egyéni döntés, mely meghatározza a közössége sorsát és jövőjét. Ennek szellemében és tudatában ünnepelte Délvidék magyarsága is a magyar kultúra napját úgy a helyi, mint központi ünnepségein.

Kisoroszon január 22-én szép számú nézőközönség gyűlt össze a Kultúrotthonban, hogy részt vegyen az ünnepi műsoron. A Gyöngykaláris Népdalkör vezetésével szervezett esemény fellépői között minden korosztály képviseltette magát. Az erdélyi, anyaországi és természetesen délvidéki magyar költők verseiből és énekekből álló összeállítást érdeklődve hallgatta a közönség. A végén, nemzeti imánk közös eléneklésével minden jelenlévő aktív részese lett az eseménynek. Az ünnepség sikerét mutatja, hogy a műsor végeztével, egy-egy pohár ital és házi sütemény mellett a fellépők és a nézők még sokáig beszélgettek, és élvezték a közösségben eltöltött időt. Petőfi programosként a versek kiválasztása, a műsor felépítése és az ünnepi beszéd elmondása volt a feladatom.

  

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében január 24-én, pénteken Zentán rendezték meg a központi ünnepséget. Az esemény a zentai Művelődési Ház közösségi terének felavatásával kezdődött, melyet a nemzeti összetartozás éve jegyében meghirdetett Kárpát-medencei Kulturális Fórum követett. A magyar kultúra napjának tényleges rendezvénye este 19.00 órától vette kezdetét a zentai színház termében. Az arra érdemesnek talált személyeknek érdemeik méltatása mellett átadták a Magyar Életfa díjakat, Aranyplakett és Plakett elismeréseket, majd kihirdették a Vajdasági Szép magyar Könyv pályázat eredményeit. Végül az Országoló-Határféltés betörés nélkül című előadást tekinthette meg a színháztermet teljesen megtöltő nézősereg. Az eseményen minden délvidéki Petőfi Sándor programos részt vett, beleértve a Boszniában és Észak- Macedóniában szolgálatot teljesítő ösztöndíjasokat is. Másnap rendezték meg a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztalt, melyen a szarajevói, macedóniai és Banja Luka-i magyarok képviselői mellett muravidéki, erdélyi és felvidéki és anyaországi szervezetek is részt vettek és eszmét cseréltek. Ez a rendezvény a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak aktív részvételével zajlott.

Nagykikindán január 25-én, szombat este 18.00 órára várták a város magyarságát az Egység Művelődési Egyesület szervezésében megrendezett ünnepségre. A színháztermet csaknem megtöltő közönség egy szépen felépített, nagyívű előadást láthatott. A közel egy órás műsort anyaországi és délvidéki költők versei, különféle tájegységek táncai, énekei és citerajátéka tette változatossá. A színpadi produkció végeztével a szervezők zsíros kenyérrel, lila hagymával és forralt borral vendégelték meg a résztvevőket, akik a szereplőkkel közösen, jó hangulatú beszélgetések közepette költötték el azt. Ösztöndíjasként, itt az ünnepi beszéd megírása volt a feladatom.

 

Johann Gottfried Herder német költő, teológus, filozófus 1791-ben írta meg híressé vált jóslatát, melyben a magyar nyelv és kultúra kihalását vetítette elő. De úgy tűnik, mi magyarok igazi túlélők vagyunk! Még mindig itt vagyunk, és ez hitet és cselekvő akaratot kell öntsön belénk. Hitet magunkban és nemzetünkben, és olyan cselekvő akaratot, amely nemcsak a jeles napokon, hanem az év minden napján tesz valamit anyanyelvünk továbbadásáért, népünk megmaradásáért, kultúránk ápolásáért és szülőföldünk fel nem adásáért. Itt, a Délvidéken is.

 

Felhasznált irodalom:

Andrásfalvy Bertalan: Mit jelenthet a néphagyomány a jövő műveltségében?

http://karpatmedence.net/tarsadalomneprajz/elvi-kerdesek/885-mit-jelenthet-a-nephagyomany-a-jov-mveltsegeben

Szűgyi Zoltán: A magad helyén