„Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki diszes hivatalába beleunván, utazni ment. Nem titok, hát kimondom, hogy ez a segédszerkesztő én voltam.”
Így kezdődik Petőfi Sándor Úti jegyzetek című szerzeménye, amelyben 1845-ös felvidéki utazását örökíti meg. Ennek az útnak több állomását is megismerhették a tanulók, Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára, Kovács László, nyugalmazott iskolaigazgató és Korpás Árpád idegenvezető irányításával.
Vecseklőn például Kovács Tibor polgármester fogadta a több városból érkező diákokat. A település első embere büszkén mutatta Petőfi mellszobrát és az emléktáblát, amely arra hívja fel a látogatók figyelmét, hogy Petőfi megszállt Vecseklőn.
A Petőfi Sándor nyomában járók északra indultak, és Rimaszombat felé vették az irányt, ahol B. Kovács István gömörológus kalauzolta a kirándulókat. „Gömörország fővárosában” avatták tiszteletbeli táblabíróvá Petőfit, és emlékét nem csak a Tompa Mihály téren álló szobra, hanem a Múzsák Háza is őrzi. Mivel a közelgő este egyre sötétebbre festette az eget, a túra résztvevői Rimaszombatból Rozsnyó felé indultak, ahol Petőfi három napot töltött felvidéki kalandozása során.
A tanulmányi kirándulás másnapján, Kassa érintésével, Eperjes felé indultak a Petőfi nyomában járók. Szlovákia harmadik legnépesebb városában egy hónapot töltött a költő, ahol a „boldog órákat”, a Tompa Mihállyal közös élmények jelentették. Petőfi Eperjesen írta többek között, Az erdei lak és a Magyarország című verseket.
Ahogy Petőfi Eperjest követően Lőcsére ment, úgy a kirándulók is az egykori Szepes vármegye székhelye felé indultak tovább. Ezzel Lőcse érintésével, elértek útjuk utolsó állomásra, Késmárkra. „Tátra… a szép leány”, ily csodásan írja le Petőfi a látványt, ami Késmárkot „keretezi”. Az pedig külön érdekesség, hogy a hegyek látványa az alföldi hangulatot idézte fel benne, hiszen késmárki tartózkodása alatt született, a Van az alföldön csárda sok… című verse.
Megannyi történet, kalandos út és vers, amelyek Petőfi Felvidéken töltött időszakát jellemzik. Olyan termékeny alkotó ő, kinek gondolatai két évszázad után is megérintik, és gondolkodásra késztetik az olvasót. A költőóriás, kinek nyomában járhatunk, de utol nem érhetjük.
