"Soha el ne hervadjál, Bokrétába maradjál..."

A tartalmas ünneplés után néhány nappal beszélgettem Szabó Ferenccel, a Bokréta néptánccsoport megalapítójával és vezetőjével. Első kérdésem arra irányult, hogy milyen gondolatok töltik el most, minek örült a legjobban az ünneplés alatt és után.
„Hiszek abban, hogy az embereknek szükségük van ünnepre, ünneplésre és valahány alkalom van, azt meg kell ünnepelni.” A Bokréta életében harmadjára ünnepeltek, öt évvel ezelőtt családiasan, most tágabb körben szervezték meg a bemutatkozásukat. „A cél az volt, hogy minden olyan táncos gyermeknek a családját összehívjuk, akik jelen pillanatban táncolnak a csoportban, illetve színpadra hívjuk azokat a fiatalokat, akik már elvégezték a középiskolát és most az ország-világ különböző pontjain élnek, dolgoznak, tanulnak, hogy őket hívja haza ez az esemény.” Legjobban ennek örült, hogy a régi táncosok közül 24-en eljöttek a helybeliek, valamint Budapestről, Walesből is. Mindemellett fontos példának tartja az „öreg bokrétások” tudásának bemutatását a kicsiknek és a kicsik szüleinek. A Bokrétának jelenleg rengeteg óvodás, kisgyermek táncosa van, akikben már sejthető a néhány év múlva tapasztalt, komoly táncosok megjelenése, és a szülőknek nagyon fontos látni, hogy hová tud fejlődni a gyermek. Bár sokan testvérek, barátok által kapcsolódnak a néptánc világához, de sokan nem tudják, milyen eredményes lehet a néptánctanulás.
„Biztos vagyok benne, hogy nincs mégegy olyan iskola az országban, ahol a tanulók legalább fele néptáncol. Ennek fele nálunk a Bokrétában, másik fele az Eszterláncnál.” Szabó Ferenc külön jelentőségteljesnek tartja a szórvány helyzetben, hogy tanügyi ember vegye kézbe a néptáncoktatást, saját iskolájában, ott lehet hosszú távon éltetni, együtt élve a gyermekek hétköznapjaiban.
„Most már tudatosan a jövőről szólt” az ünnepség, mondta Szabó Ferenc, hozzátéve, hogy  „A népi kultúra az egyetemes kultúra alapja.” és hogy ezt minden magyar gyermekkel meg kell ismertetni.

A nap egyik legjelentősebb pontja volt a kerekasztal-beszélgetés. Arról kérdeztem, mi indította erre. „Mi itt olyan helyen vagyunk, ami se kint, se bent.” – mondta utalva arra, hogy a bánsági szórvány nagyon közel van a magyar határhoz, de se oda, se az erdélyi tömbhöz nincs közvetlen kapcsolat a csoportvezetők között. Ilyen nem volt még, mint most ez a szakmai találkozó. Szerepet játszott az is ennek megszervezésében, hogy az erdélyi gyermekantológián színvonalasan szerepeltek a temesváriak, akkor találkoztak az erdélyi szakmabeliekkel.
Eljött a kerekasztal-beszélgetésre az Örökség  Gyermek Népművészeti Egyesület, dr. Varga Sándor szegedi néprajzkutató, a Romániai Néptánc Egyesület elnöke Deák Gyula, és a helybeli csoportvezetők Aradról, Végvárról, Újszentesről, Temesvárról is. A kerekasztal egy kezdeményezés volt, folytatását a Bokréta vezetője egy bánsági gyermeknéptánc-fesztivál létrehozásában reméli. A szakmai beszélgetést dr. Varga Sándor indította, néprajzkutatói - néptánc-antropológusi szemmel áttekintve a Bánság helyzetét, történetét. Majd az egyes tánccsoportok vezetői is bemutatkoztak, elmondták tapasztalataikat. A néptáncmozgalom itteni állapotában sajátosan leképeződik a térség gazdasági-etnikumi helyzete. A hagyományok mai megélése, ennek biztosítása és fenntartása sokrétegű, és tükrözi a mindennapi élet problémáit. Az elvándorlás itt is, ahogy Kárpát-medencében, Európában sok helyütt, akadálya, nehézsége a hagyományt őrző közösségek fenntartásának. Dr. Varga Sándor hangsúlyozta, hogy a hagyományok megélése legkevésbé sem a múltba zárkózást jelenti, hanem igenis a mai viszonyokhoz illeszkedve lehet fenntartani a hagyományőrzést. Deák Gyula annak kapcsán, hogy más régiók táncait szabad-e táncolni másoknak is, kifejtette, hogy a mai világban a felgyűjtött kincsekkel mindenkinek élni kell, a táncházmozgalom maga is erről szól.

„Kisebbségi sorban vagyunk. Úgy érzem, kell legyen mindig valami, amiért megmutassuk. Nincs ellenség. A létforma van, ahol élünk, kisebbségi helyzetben vagyunk. Dac, hiszen ki kell álljunk, ne sajnáljanak minket, bármit, amit teszünk, csináljuk jobban, mint a többiek. Ezáltal az identitásukban bizonytalankodók is csatlakozni fognak.” A Bokréta vezetőjének az antológián, versenyeken való sikereken túl nagy büszkesége, hogy lánya, Adorjányi-Szabó Nóra hazatért a megszerzett tudással, és viszi tovább a néptáncoktatást a Bokréta művészeti vezetőjeként, miután a budapesti Táncművészeti Főiskolán néptánc szakon tanult, majd Szegeden néptánc-antropológiából mesterizett.

A Diákházban tartott gálaműsoron csodálatos koreográfiákat láthattunk a legkisebbek, kisebbek, nagyobbak és a legnagyobbak előadásában. A bokrétás néptáncos és citerás műsorát színezték más tánccsoportok is – a temesvári Eszterláncosok, a Tiszavirág Néptáncegyesület Kerepetye és Belice csoportjainak előadásai.