Az erdélyi ösztöndíjasok identitásápoló munkájáról
December közepén kaptuk meg a meghívókat, a programtervet, a tájékoztató e-maileket a tervezett találkozóról. Paróczi Ákos, szamosújvári ösztöndíjas, harmadjára vette a vállára a szervezést, a közvetítést. Külön csoportot hoztunk létre online közösségi felületen, hogy közvetlenül lássuk, kire számíthatunk, ki hogyan utazik, hogyan segíthetünk egymásnak. Segesvárról indulva én sem utaztam egyedül, Marosvásárhelyen a szászrégeni ösztöndíjas kollegina, Nagy Emese csatlakozott hozzám. Útközben Pusztakamaráson meglátogattuk Sütő András szülőházát, ami mindkettőnk számára nagyon megható élmény volt. Amint beléptünk a házba, a konyhába, az első amit megpillantottam, a sparhelt volt. Szinte láttam az író édesanyját, ahogyan egy régi, fekete-fehér analóg fényképen előtte üldögél, fáradt, megviselt arccal, az „Anyám könnyű álmot ígér” egyik korábbi kiadásának belső borítóján. Aztán a mechanikus írógépet fedeztem fel az asztalon, amilyet az én nemzedékem sohase használt. A szobában több tucat családi fotó, egy részük bekeretezve a falon, a többi az ágy lábánál lévő asztalon. Amikor életemben először és utoljára személyesen láthattam az írót, 13 évesen, a szatmárnémeti Északi Színház magyar társulatának mátészalkai előadásán, a Lócsiszár virágvasárnapján, mert talán épp vasárnap volt, gyerekként nem gondoltam, hogy valaha eljutok Erdélybe, a Mezőségbe, és beléphetek a szülőházába.
Várakozással érkeztünk Szamosújvárra, nagyon örültünk, hogy találkozhatunk a többiekkel, hiszen a kilenc hónapos szolgálati idő alatt ez az egyetlen alkalom Erdélyben, hogy ennyien együtt lehetünk, és informálisan is megoszthatjuk egymással az élményeinket, tapasztalatainkat, beszélhetünk kezdeményezéseinkről, nehézségeinkről és sikereinkről. A programok már csütörtökön elkezdődtek, úgymint tűzzománc, kerámia, néptánc, Ferkó Zoltán volt kóbori ösztöndíjas dokumentumfilmjének vetítése, ezt követően Szucher Ervin újságíró, a romániai szórványhelyzetet feldolgozó Toronyba zárt anyanyelvünk és Málladozó magyarságtudat című riportkönyveinek bemutatása. A hivatalos, ünnepélyes megnyitóra másnap, pénteken került sor. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa megnyitójában külön köszönetet mondott az Erdélyben szolgálatot teljesítő ösztöndíjasoknak. Ahogyan tavaly Grezsa István miniszteri biztos, úgy az idén Szilágyi Péter, Mucsi Géza politikai tanácsadó, a program ötletgazdája, korábbi szakmai vezetője, és Szakács Tamás programkoordinátor jelenléte emelte a találkozó jelentőségét, fontosságát, annál is inkább, mert a háromnapos tanácskozás alatt számos alkalom nyílt a szakmai érvek ütköztetésére, a felvetett problémák, kérdések megvitatására. Ilyen alkalom volt péntek délután a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban tartott kerekasztal-beszélgetés, amit Mucsi Géza és Szakács Tamás vezetett le. A Program szempontjából ez volt az egyik leghasznosabb része a találkozónak, hiszen itt Mucsi Géza, a Program és az egész rendszermechanizmus egyik legtapasztaltabb szakpolitikusa, és Szakács Tamás, a Petőfi Program ösztöndíjasainak koordinátora, összefogója, a felvetésekre baráti közvetlenséggel, esetenként hangulatoldó humorral reagált, ugyanakkor mindvégig következetes szakmaisággal, kiemelve az ösztöndíjasok kötelezettségeit, amelyeket a Program vezetői szigorúan betartatnak, és mulasztások, hiányosságok esetén a figyelmeztetés, a felelősségre vonás sem marad el.
A kerekasztal-beszélgetés után Székely Melinda, a líceum magyar szakos tanára mutatta be az iskolát. Örömmel jártuk végig az új iskolaépületet, és büszkén vettük tudomásul, jómagam szakmabeliként, középiskolai tanárként, közoktatásügyi szakemberként is, hogy az intézmény 2016-os átadása óta, első osztályos kortól az érettségiig biztosít minőségi magyar nyelvű oktatást évente közel 500 mezőségi diáknak. Az iskolabejárás után egy kétszereplős színi előadásra került sor a kisebbik épület aulájában, ahol a férfi és a nő viszonyának örök kérdését és megválaszolhatatlanságát vitte színre két kiváló színész. Az irodalmi nyersanyagot nem más adta, mint Kosztolányi Dezső és felesége, Harmos Ilona kapcsolatának válsága, amikor az öregedő író egy tőle jóval fiatalabb nőbe lett szerelmes már súlyos betegen, halála előtt, részben emberi és férfiúi kétségbeesésében, halálfélelmében. A színre vitt dialógusok elsősorban emberként ábrázolják Kosztolányit, ahol Ilona női, hitvesi szerepe meghatározó abban, hogy Kosztolányi halála előtti kétségbeeséseiben is az maradjon, aki. Emberként, férjként, apaként.
Bővebben a találkozóról Kiss Olivér és Szucher Ervin erdélyi újságírók számoltak be a Szabadság és a Krónika online felületein. A Szabadságban a Közhír rovatban két cikkben, ahol még egy videóriport is található, amiben Kiss Olivér Szilágy Pétert kérdezi a Programról, és saját élményeiről, tapasztalatairól, személyes motivációiról a legfiatalabb erdélyi ösztöndíjast, a zsoboki Bethesda Gyermekotthonban szolgáló Bársony Katát. A Krónikában, az Erdélyi Hírek rovatban szintén két cikk olvasható, Szucher Ervin erdélyi szórványszakértő tollából.
Köszönjük a Téka Alapítvány vezetőségének, munkatársainak és Paróczi Ákos házigazda ösztöndíjasnak a színvonalas szervezést, a szívélyes vendéglátást, a családias hangulat feltételeinek biztosítását! Nagyon jól éreztük magunkat! Jövőre ugyanitt, ki még ösztöndíjasként, ki már nem, de a Program szellemében továbbdolgozva!
