Szilágysági kultúrkincsek – II. rész

Az interjúsorozat I. részéből megtudhattuk, hogy már gyermekkorában találkozott a néptánc élményével. A régi hagyományos krasznai disznótorok, szüretek és bálok táncoló kislánya hogyan vált később a Bokréta Néptánccsoport vezetőjévé?

Úgy kezdődött a tánccal való komolyabb foglalkozás, hogy Ozsváth Ilona tanárnő foglalkozott akkor a tánccsoporttal és a színjátszó csoporttal is. Ugye, annak idején, néhány évvel ezelőtt, mind a két csoportot vitte a szilágycsehi táborba. (Ugye ő mind a kettővel nem lehetett ott, és inkább a színjátszó csoporttal szeretett jobban foglalkozni, azt jobban is tudta. Mivel a tanárnő a székelységből jött, a krasznai táncokat nem nagyon tudta.) A tábor előtt egyszer csak kijelentette, hogy "Jössz velem a táborba!" - és én csak néztem, hogy "miért, hát kötelező??". Nem volt kötelező, de ő tényleg nagyon határozottan kijelentette, hogy "Jössz velem a táborba!". Nagyon közelről nem is ismertük akkor még egymást. Ő tanár volt, de az én gyerekeimet nem tanította, de végül is beleegyeztem, hogy elmegyek vele a táborba. Én ott tanultam meg tanítani, noha tudtam táncolni, de nem egy, hogy tudsz táncolni, vagy tudsz tanítani is táncolni. Nem ez volt az egyetlen egy tábor, mert azóta nagyon sok táborban voltam a gyerekekkel, és ezek úgy zajlottak, hogy ugyanazt, amit a gyerekek, azt én is végigcsináltam, tehát nem csak ültem és néztem, ahogyan táncolnak. Az első táborból úgy jöttem haza, hogy én olyan boldog voltam, annyira fel voltam dobódva, hogy a férjem azt mondta a hazafele úton, mikor utolsó este utánam jött, hogy "ha neked szárnyaid lennének, te repülnél!". Szóval látta rajtam, hogy milyen jó volt nekem az a hét. Pedig igazából nem pihentem: minden este táncház, tehát amíg mindenki le nem feküdt, addig én rendeztem a gyerekeket. Minden nap reggel korán keltem, hogy mire a gyerekek felkelnek, minden legyen rendben - és én egy hét ilyen tábor után nem éreztem a fáradtságot! De ekkor tényleg nem gondoltam még, hogy továbbra is lesz még közöm a tánctanításhoz - egy egyszeri feltöltődésnek tűnt. Aztán később, de még ugyanabban az évben, Ilonka (az említett tanárnő) néha mondta, hogy "Na, most elmegyek ide-oda, menjél te be próbára!". Gondoltam jó, de mit fogok én csinálni ott a próbán? Közben pedig a gyerekek, ahogy megismertek ugye korábban a táborból, mondták nekem, hogy nekik nem elég az a heti egy próba. Erre mondtam a gyerekeknek, hogy a Kultúrház igazgatója nekem kollégám volt valamikor, és én megkérem, hogy engedjen be még egyszer egy órát, hogy akkor többet táncolhassanak. Én úgy gondoltam az egészet, hogy majd ott ülök velük, a így addig ők táncolhatnak, heti még egy órát, ha nem elég a heti egy alkalom. Ekkoriban járt ide Krasznára egy nyíregyházi táncpedagógus házaspár, s kitaláltuk közösen, hogy szervezzünk táncházakat. 2006-ban a Katalin napi táncház volt az első ilyen alkalom, amit megszerveztünk. Azóta folyamatosan évi három táncházat szervezünk Krasznán: a Katalin napi, a farsangi és a pünkösdi táncház..

Gondolom, hogy sikeresek ezek a táncházak?

Igen, sikeresek! [mosolyog]. Akkor még nem én vezettem a tánccsoportot. Másik évben, 2007-ben volt egy olyan, hogy Ozsváth tanárnő elment szabadságra, és rám bízta a tánccsoportot. Akkor én mondtam a gyerekeknek, hogy játszódjunk el egy fonót, ahogy régen volt a fonó. Mikor a tanárnő visszajött a szabadságról, mondtam neki, hogy mivel készültem a gyerekekkel, és arra gondoltam, hogy a farsangi táncházban ezt előadnánk. Erre azt mondta, hogy "Jó! Megnézem, de ha nem jó, akkor nem megy színpadra!!". Végül is megcsináltuk (jelzem, hogy semmi előzetes tapasztalattal), előadtuk neki, s mikor meglátta, mondta, hogy nagyon jó. Azóta már többször előadtuk azzal a csoporttal, ami nyolc pár volt. Krasznai táncokból, játékokból, szólás-mondásokból állt az előadás, ahogyan én emlékeztem, hogy hogy volt a fonóban, mert én még jártam a fonóba régen. Tehát ez nem egy kitalált dolog volt, hanem a régi dolgok felelevenítése. Végül ezzel a nyolc párral, tehát tizenhat személlyel vettem át aztán a csoportot. Először körülbelül egy évig társadalmi munkaként végeztem többek közt a néptáncoktatást. 2007-től pedig már hivatalosan, amikor az akkori polgármester felkért a kulturális referens pozícióra.  

Fotó: Bokréta Néptánccsoport Kraszna Facebook oldala

Ha jól tudom, elsősorban Kraszna menti táncokat oktat, de úgy olvastam, más tájegységek táncaiba is belekóstolnak néptáncosaival. Mi tartozik pontosan a Bokrétások repertoárjába?

Igen, elsősorban krasznai táncokat oktatok. Azt szeretném a gyerekeknek is átadni, hogy mindig először a mi táncainkat tanuljuk meg. Természetes, hogy egy idő után már unalmassá is válik a gyerekeknek, hogy mindig ugyanazt táncoljuk. Ezért szoktuk más tájegységek táncát is tanulni. Elsősorban ugye szilágyságit, Tövishátit. Ezt még az óvodások nem, de az 1-4. osztályosok már azt is tudogatják, velük már ezt is tanuljuk. A repertoárba tehát elsősorban Kraszna menti, tövisháti táncok tartoznak. Voltam egy évben  Széken is, s megtanultam a székit is, így azt is tanítottam a gyerekeknek. Mezőségről palatkait, (feketelakit is tanultak a gyerekek egy táborba) .

Ha egy néptáncban kicsit jártasabb személy számára el kellene mondani, hogy mit érdemes  tudni a szilágysági, vagy akár a Kraszna menti táncokról, hogyan foglalná össze?

A Kraszna mentiről beszélnék akkor elsősorban. Ez tehát egy páros tánc. Van Lassú csárdás és Gyors csárdás (ezt Ugrálósnak is mondjuk) a táncrendben. Ami jellemző, hogy lent hangsúlyos, belső lábas táncokról van szó. Az az érdekes, hogy itt egy nagyon kicsi térségben maradt meg a belső lábas tánc, tehát a Kraszna és Berettyó  mentén. Vagyis egészen pontosan négy faluban: Krasznán, Varsolcon, Nagyfaluban és Bagoson táncolnak belső lábast a Szilágyságban. Például a Krasznával szomszédos Magyarkecelben, vagy két faluval arrébb, Perecsenben már külső lábast táncolnak. Azért is érdekes, hogy ez itt megmaradt, mert belső lábas táncok nem sok helyen, mondjuk a székelységben maradtak fenn, azon belül például Csíkszentdomokoson.

Kicsit térjünk vissza a Bokréta Néptáncegyütteshez. Hogyan kell elképzelni egy Bokrétás néptáncos életét? Milyen rend szerint zajlanak a próbák, illetve vannak-e táborok, fellépések, esetleg verseny lehetőségek?

Most, hogy már több csoport van, általában egy héten egy próbája van minden csoportnak. Ez attól függ, hogyha például épp készülünk valahova, akkor van több próba is. Ezt ugye nekem senki nem írja elő, ez rám van bízva teljes mértékben, hogy mennyit próbálok a gyerekekkel. Az azonban az elvárás, hogyha szükség van fellépésre, akkor legyen mivel fellépni – ez még mostanig mindig meg is volt. Most, hogy már több csoport van, ez ki is tölti a hét szinte minden napját. Másfél óra, két óra, vagy a kisebbekkel egy óra próba van. Nekik ugye elég, ha egy órán át le tudom kötni a figyelmüket. A nagyobbakkal tart tovább a próba, de általában akkor sem akarnak hazamenni... A próba egy kicsi bemelegítővel kezdődik, aztán gyakorlás, tánctanulás. A felnőttek kivételével én minden csoporttal óra végén játszunk egy kicsit – ezek népi gyermekjátékok. A játékot én nem hagyom ki és a gyerekek el is várják, s nagyon-nagyon élvezik. Van például kötél ugrás, vagy kötél húzás. Ezeket én is játszottam gyerekkoromban.  Még ilyen játékokat is szoktunk játszani, hogy „Gyertek haza libuskáim!...”, vagy  „Adj király katonát!...”, illetve különböző párválasztó játékokat. Ezeket mind nagyon szeretik a gyerekek.

A fellépésekre visszatérve és versenyekre visszatérve:  általában falunapokra hívnak meg sokat, hiszen van három testvértelepülésünk (Kiskunlacháza, Imrehegy és Akasztó), ahová gyakran járunk fellépni. Elég sok meghívást kapunk továbbá a környékbeli falvaktól is. Pontosan nem számoltam még össze, hogy mindez hány fellépés szokott lenni, de évi mintegy húsz-harminc biztosan van. A férjem gyakran mondja, hogy nyáron nagyon sokszor egyedül ebédel vasárnap, mert én mindig úton vagyok a táncosokkal. A versenyeken nem túl gyakran szoktunk részt venni, mert nekem nem az a célkitűzésem, hogy egy kis versenyképes csoportot hozzak létre, és azzal mi mindent megnyerjünk. Én azt szeretném, hogy minél több gyerek menjen át ezen a szűrőn. Ugye cserélődnek is állandóan a gyerekek, mert például érettségi után is egy része elmegy (aztán van, hogy visszajön). Egyszer viszont meghívtak minket Besztercére egy versenyre, ahol szinte tiszta román közönség volt egy román rendezvényen. Mi eléggé féltünk az elején, mert gondoltuk, hogy itt úgysem ért senki semmit, hiszen mi magyar táncokat vittünk magyar énekekkel. Az egyik kislány románul kellett elmondja a bemutatkozó szöveget – egész úton mondta, hogy ne legyen rossz hangsúly, mégis volt rossz, meg is mosolyogták érte. Nem vártuk meg az eredményhirdetést sem, mert azt gondoltuk, hogy nincs is értelme. Végül is  aztán első helyet kaptunk [mosolyog]. Ez egy olyan vetélkedő volt, ahol egyedüli magyar csapatként vettünk részt. Ráadásul olyan szigorú kikötések voltak, hogy nyolc tag vehetett részt. Eldönthettük, hogy vagy viszünk zenekart, (ami ugye három-négy tagot már felhasznál a nyolcból), vagy megoldjuk másként. Ezért aztán azt találtuk ki, hogy előadjuk a fonót (ugye régen is a fonóban nem mindig volt zenekar), és aztán énekeltek, táncoltak és a régi krasznai fonó-beli játékokat eljátszották.

Fotó: Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár Kiskunlacháza Facebook oldala

Voltunk még Nyíregyházán is egy Pulya bál nevű rendezvényen – a kiscsoporttal és nagycsoporttal vegyesen mentünk el. „A Krasznai udvarba” – ez volt a címe a koreográfiának, itt ezüst minősítést kaptunk.

Táborok tekintetében elmondhatom, hogy Szilágycsehben voltunk sokat táborozni, ahol szilágyságit, mezőségit, tehát a sajáton kívül a szomszédos tájegységek táncait szokták itt tanítani.

Volt egy periódus, amikor az említett nyíregyházi házaspár egy pályázat útján épített ide egy táborhelyiséget Krasznára. Ez az elején nagyon jól beindult úgy, hogy családos táborok és mindenféle más is volt. Ezek krasznai és más erdélyi táncokat tanító táborok voltak. Sajnos azonban oda jutott a dolog, hogy most már harmadik éve ez már nem működik...

Azonban, hogy jóval zárjam a mondandómat, idén pályázatból Válaszútra szeretném elvinni a 4-5-6. osztályos táncosaimat.

Hogy látja, mennyire könnyű, vagy nehéz a mai fiatalságot a néptáncolásra motiválni?

Szerintem nekünk felnőtteknek nehéz őket motiválni. Az, aki már egyszer eljön és jól érzi magát, az jön. A legjobb módszer viszont az, hogy ők egymás közt tovább adják, megbeszélik, elmesélik és hívják egymást. Van persze olyan is, aki nem érzi jól magát és nem jön, de inkább több a pozitív visszajelzés.

Ha meg kellene győzni valakit arról, miért érdemes néptáncolni, hogyan érvelne, mit kaphat az ember a néptánctól?

Egy az, hogy közösségformáló ereje van. Nagyon jó együtt lenni – persze ez biztos más aktivitásoknál is van. Én azonban azt látom, hogyha valaki táncol, az mosolyog – ez azt jelenti, hogy jól érzi magát. A gyerekeknél pedig nagyon sokat javít az önbizalmukon. Én ezzel kapcsolatban kaptam visszajelzést a tanároktól, hogy például valaki, aki tényleg nagyon rossz tanuló, problémás gyerek volt, mennyit változott azért, hogy néptáncolt. Ez a fiú az, akire azt mondom, hogy a karrierem csúcsa, mert tényleg rengeteget változott. Mások is vannak, akik változtak, de rajta nagyon-nagyon látszik minden téren. Az elején nem akartak vele a lányok sem táncolni, a végén meg már szinte verekedtek érte [nevet].

Fotó: "Kraszna Crasna" Facebook oldala

Ami rajtam múlik, igyekszem megtenni, még egy kicsit nevelem is őket. Volt olyan időszak, mikor ők kérték, hogy minden néptáncóra végén beszéljünk egy kicsi illemtanról. Mindig ők mondták meg, hogy akkor mi legyen a téma. Például: bemutatkozás, hogyan terítünk, vagy kézfogás, hogy udvaroltak régen Krasznán, tehát udvarlási szokások, kézfogás a férfiaknál. Ez az utóbbi nagyon érdekes, mert itt Krasznán az a szokás (ez ellenkezik az általános illemtan szokásokkal), hogy úgy gondolják a fiatal fiúk, hogy ha ők nem mennek oda az idős férfiakhoz, hogy kezet fogjanak, akkor az illetlenség részéről. Ezzel ellentétben az általános illemtanban ugye az van, hogy az idős férfi kell nyújtsa a kezét. Ez Krasznán fordítva van, mert hogy itt így szokás.  Mivel más helyen viszont nem így van, és ott úgy gondolják, hogy a krasznai fiatalok részéről illetlenség a kézfogás felajánlása, ezért például ezt is megbeszéltük: ahol az a szokás, ott nem lehet megváltoztatni, de ha más helyen vannak, akkor ott ezt már ne csinálják, mert ott már nem illik.

A néptánc egyébként még tartást is ad. A férfi-női viszonyt is említeni kell és a kölcsönös bizalmat. Ugye itt a férfi vezet és a nő kell bízzon a férfiban, hogy az jól vezeti. Akkor van a nőnek könnyű dolga egy táncba, ha a férfi jól vezeti – és ez az életben is így van. Sokszor mondják, hogy a férfi a fej, a a nő a nyak [nagyot nevet]. Van ebben valami, mert azért az életben közösen kell együttműködni. Azt is szoktam mondani a tánctanítások alkalmával, hogyha a férfi nem tart jól, akkor a nő egy kicsit ki tudja követelni ezt a tartást. A szerepek megoszlódnak.

Hogy látja, vajon mást adott a néptáncolás élménye régen (mondjuk száz évvel ezelőtt) és mást ma?

Hát én azt gondolom, hogy ugyanazt az élményt adja, csak most annyira sok információ és más egyéb van, ami elcsábítja a gyerekeket, vagy az embereket ettől. Szerintem viszont, aki megkóstolja egy picit, az ugyanazt az élményt kapja most is, mint akár száz évvel ezelőtt.

Van-e a krasznai románságnak sajátos néptánc- és népviseletkultúrája, mennyire őrzik népi kultúrájukat? Van hasonlóság a krasznai magyarok és románok tánc-, illetve viselet kultúrájában?

Nincs. Itt nagyon kevés románság volt. Ugye akik most vannak (tanárok, rendőrök, orvosok), ezek mind beköltöztek Krasznára, szóval nem krasznaiak. Az idős krasznai románoknak nem volt külön táncuk – ugyanarra táncoltak, mint a magyarok. Ugyanúgy beszéltek és beszélnek magyarul, sőt jobban tudnak magyarul, mint románul. Volt olyan (de még most is vannak) idős román házaspárok, hogy még a román templom udvarán is magyarul beszéltek és a pap rájuk szólt, hogy legalább itt beszéljenek románul – könnyebb volt nekik magyarul beszélni. A szomszédba volt egy házaspár: a férfi krasznai származású román volt és a feleségét pedig Hosszúaszóról (egy román és cigány többségű település) hozta. Úgy megtanult magyarul, hogy például én sokszor gondoltam, hogy beszélek vele románul, mert neki biztos úgy könnyebb, de ő rögtön átváltott magyarra. Van egy régi fénykép, amit megmutatott, de szinte teljesen egy az egybe a krasznai viseletet lehetett rajta felismerni – ez volt az itteni románok népviselete. Egy közösséget alkottak a magyarral, és nem volt külön román táncuk sem.

Mennyire van aktív néptáncos élet jelenleg a Szilágyságban? Mennyire jellemző a szilágysági magyar falvakban a hagyományőrző néptánccsoportok jelenléte?

Jelenleg elég aktív, szinte minden faluban van néptánccsoport. Nagyfaluban van két csoport, Varsolcon is alkalmakra összeállnak, Ballán, Sarmaságon, Szilágycsehben, Zilahon, Zoványon, Ippon, Sámsonban, tehát szinte minden nagyobb szilágysági faluban elmondhatjuk, hogy van hagyományőrző tánccsoport. Van most egy fiatal krasznai, aki Nyíregyházán végzett táncművészeti szakközépiskolában, s most hazakerült és nagyon sok faluba jár el szilágysági táncokat visszatanítani.

Szilágysági zsinóros férfimellény (Krasznán "lábli"). Fotó: Bokréta Néptánccsoport Kraszna Facebook oldala

Hol van a Szilágyságban jelentősebb táncházas élet?

A Szilágyságban mondhatom azt, hogy Krasznán kezdődött, és a mi példánkra aztán több helyen is beindult. Kraszna az, ahol háromszor van egy évben. Ezen kívül Nagyfaluba szoktak még, illetve Zoványon és Sámsonban. Zilahon nem nagyon, nem tudják összeszedni az embereket. Itt egy táncház volt, de az úgy, hogy Debrecenből jött egy tánccsoport és akkor minket is elhívtak, de nem volt senki más a városból. Szilágycsehben is hasonló a helyzet. Szilágysomlyóról sem tudok, hogy lett volna. Egy alkalommal volt a Báthory napokon meghirdetve táncház. Az úgy volt, hogy mi meg voltunk hívva, s úgy volt a program, hogy fellépés, majd táncház. Ez aztán úgy zajlott, hogy se zenekar se semmi, hanem mi a saját zenénkre (CD lejátszós zenére) táncoltunk egy-két táncot, és ennyi volt. A somlyói magyarokat nagyon sokszor meghívtuk, és sosem jöttek el Krasznára táncházakba. Széman Rózsának szóltam régebben, de soha nem hozott el senkit.

Jómagam a szilágycsehi népzene és néptánctáborról tudok.  Vannak még további néptánctáboros megmozdulások, vagy erre vonatkozó tervek a vidéken?

Tervekről nem tudok, volt ugye itt Krasznán az a próbálkozás, amit az előbb említettem. Sólyomkővárra szoktak vinni gyerekeket (zoványiakat, ippiakat, vagy nagyfalusiakat) – ott van a Református Egyháznak egy közösségi háza. Ez nem egy meghirdetett tábor, hanem csak mondjuk egy tánccsoportot visznek el, s így ez egy egy hetes néptánctábor.

Én pedig úgy érzem, hogy a jövőben hagynám a fiataloknak ezt a feladatot, hogy hagyjak nekik is teret. Nem tudom, hogy ki lesz az, aki majd utánam ezt átveszi. Én ameddig tudom, csinálom, de mivel már közel vagyok a nyugdíjhoz, szeretném látni az utódomat.

Fotó: Bokréta Néptánccsoport Kraszna Facebook oldala

Jegyes pároknak is szokott esküvői nyitótáncokat betanítani. A néptáncon kívül ezek szerint foglalkozik más táncstílusokkal is?

Ez is úgy véletlenül jött, mert megkerestek, hogy vállaljam el. Bécsi keringőt tanítottam már három párnak. Ezt is úgy tanultam, hogy nem tanította senki, hanem csak úgy vittek, vezettek. A néptáncból kiindulva ezt is megpróbáltam lebontani lépésekre, és elég sikeresen meg tudtam tanítani ennek a három párnak. Szívesen csinálom ezt is, ha van felkérés.

Volt olyan is, hogy esetleg nyitótáncra krasznai, vagy szilágysági néptáncot szeretett volna betanulni?

Ilyennel még nem találkoztam. Olyannal igen, hogy aki már tudott táncolni és akkor néptánc volt a nyitótánc. Olyan, hogy ezt kérték, olyan még nem volt.

Van kedvenc tájegysége néptáncos szempontból? Gondolom a Szilágyság biztosan az egyik...van esetleg más is?

A Szilágyság, a Kraszna menti nekem a szívem csücske. Végül is, amit az ember tud, azt szereti. A széki, mezőségi, ezeket is nagyon szeretem – és természetesen a Tövishátit is. Amiket jobban tudok, azokat már szeretem, s ha alkalmam van, akkor szívesen táncolom is [mosolyog].