Jelenlegi hely

Szüreti mulatság és Herczeg Ferenc emléknapok Versecen

/ Varga Anett /
varga.anett képe
Szeptember harmadik hétvégéjén Versec városába rengetegen látogattak el. A helyi magyar közösség két fontos rendezvénye is ekkor került megrendezésre.
Verseci szőlőHerczeg Ferenc emléknapok programjaVárosházaMagyar paprika termelő a verseci vásárban

Versec a Vajdaság délkeleti részén található, Szerbia fővárosától, Belgrádtól mindössze 85 km-re. Ez a Dél-bánsági körzet második legnagyobb városa, Pancsova után. A lakosság többsége szerb, a népesség csupán 4,9%-át alkotják magyarok.

A helyi szórvány első közösségszervező kezdeményezése a Verseczi Nyelvterjesztő Egyesületet volt, melyet 1885. november 29-én alapítottak. Majd 1946-ban újraalakult, és attól kezdve Petőfi Sándor Kultúregyesület néven működik. A közösség - attól függetlenül, hogy kis létszámú magyar populációról beszélünk - nagyon aktívan működik. Egész évben változatos rendezvényeik vannak, példamutatóan törekednek arra, hogy gyakorolják anyanyelvüket és kultúrájukat. Sajnos magyar nyelvű óvoda vagy iskola nincsen a településen, tehát az egyetlen hely, ahol anyanyelvükön beszélhetnek egymással az emberek és ápolhatják saját kultúrájukat, az a „Palota” utcában található egyesület székháza.

A város híres szülötte, Herczeg Ferenc, a Horthy-korszak legnépszerűbb írója. Az ő tiszteletére került megrendezésre a Herczeg Ferenc emléknap, immáron huszadik alkalommal. Szombaton délelőtt a városháza dísztermében hallgathattak előadásokat a verseci születésű íróról, dr. Mák Ferenc irodalom- és művészettörténész és Bogdán József fehértemplomi plébános előadásában.

Versec egyébként igen ismert borvidék a térségben. Szombaton este a mulatozás vette át a főszerepet, este 20 órakor kezdődött a hagyományos szüreti bál, ahol Dávid Imre és Szatmári Mihály szolgáltatta a talpalávalót. A vigadozás reggelig tartott és mindenki nagyon élvezte, hogy magyar zenére rophatja és találkozhat rég nem látott ismerősökkel, vagy éppen új embereket ismerhet meg.

Vasárnap délelőtt, az ünnepi szentmise után megkoszorúzták Herczeg Ferenc mellszobrát, majd a programsorozat lezárásaként – a már tradícióvá vált - kolbászsütés volt a székház udvarán.