Jelenlegi hely

Tanévnyitó ünnepség Szolyván

Kezdetét vette az új 2018-2019 tanév a Szolyvai álltalános magyar iskolában

/ Fekete Krisztián /
fekete.krisztian képe
A Szolyvai 10. Számú Oktató – Nevelői Intézmény magyar tannyelvű általános iskolában 17 tanulóval indult az első osztály.
Tanévnyitó ünnepségTanévnyitó ünnepségTanévnyitó ünnepségTanévnyitó ünnepség

Hagyományosan szeptember eleje az új tanév kezdetét jelenti. A Szolyvai 10. Számú Oktató – Nevelői Intézmény magyar tannyelvű általános iskolában 17 tanulóval indult az első osztály.

A tanévnyitó ünnepségen Kórós Attila, ungvári magyar konzul köszöntő beszédjében arra motiválta a tanulókat, hogy az új tanévben még jobb tanulási teljesítményeket és sikereket érjenek el, a magyar nyelv elsajátítását illetően is. A szülőket, nagyszülőket arra buzdította, hogy a gyerekeiknek jó példát mutassanak és segítsék őket az otthoni magyar nyelv használatban is. Végezetül a konzul a pedagógusoknak, diákoknak és szülőknek is sok sikert és kitartást kívánt az új tanévre.

Szlávik tiszteletes a református és evangélikus egyház lelkipásztora áldását adta hagyományosan, az új tanévre. Ünnepi beszédet mondott az intézmény igazgatója Pecsunka Mária is. Fekete Krisztián, Petőfi Sándor program ösztöndíjas, a szórványságról szólt, köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen felbecsülhetetlen értéke van a szórvány magyarságnak.

„A szórvány magyarság az emberi test hajszálereihez hasonlítható. Évszázadok óta megvédi az anyaország fő érhálózatát, a magyarságot. Meg kell látni és becsülni a szórvány történelmi értékeit. Hatalmas szellemi tőke van itt, ahol már csak a múlt létezik. Sehol ennyi egyetemes és magyar történelmi, emberi érték nem halmozódott fel, mint itt a szórványban. A szórványvidék adta a legnagyobb magyarokat: Kölcsey Ferencet, Bethlen Gábort, Hunyadi Jánost, Bolyai Farkast, Kemény Zsigmondot, Bartók Bélát, Wass Albertet, Sütő Andrást, Kallós Zoltánt stb... „

A program zárásaként a Szolyvai 10. Számú Oktató – Nevelői Intézmény első osztályos diákjai egy kis műsorral mutatkoztak be, amelyre az iskolakezdést megelőző két hétben készültek fel.