Temerini Akotóműhely és Képzőművészeti Tábor – TAKT

MB: Megközelítőleg mikor jött a tájház mint közösségi, kulturális életnek helyet adó tér megalapításának ötlete?

ÁI:  A  Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor idestova több, mint 40 éve működik, viszont sokáig nem rendelkezett saját ingatlannal. Így jött az ötlet, hogy 2003-ban a TAKT nevére vásárolunk egy igazán régi, „öreg” házat. A választásunk  Matuska Márton vajdasági újságíró-író szülőházára esett, ahol 2 évig Sziveri János -vajdasági író is élt.

Lelkesen fogadták ezt az ötletet a temerini lakosok, így nem volt nehéz kis idő alatt összegyűjteni a féltve őrzött tárgyakat, értékeket. A tájház berendezése, megtervezése igazi szakértelmet igényelt, így Csorba Béla – Magyar Életfa Díjas tanár vezetésével sikerült kialakítanunk a tájház mai arculatát. Hiszem, hogy az ő szakértelmének köszönhetően is lett vajdasági hungarikumként bejegyezve, ami azt jelenti, hogy a temerini az egyike a 4 legautentikusabban berendezett vajdasági tájházaknak a székelykevei, topolyai és doroszlói tájházak mellett.

MB: Azon kívül, hogy a TAKT a megálmodója és megalapítója a temerini tájháznak, milyen formában kapcsolódik a munkájukhoz, rendezvényeikhez?

ÁI: A 2003-ban létrejött tájház után a következő évben alakult a TAKT-on belül 3 szakcsoport, az egyik a néprajzi, amely a tájházról visel gondot és alkalmi, főleg szakirányú kiadványokat, könyveket ad ki. Egy képzőművészeti csoport, amely a tájház udvarán egy újonnan épült alkotóházban székel, ahol a lenti részben műterem, kiállítóterem van, a tetőtérben pedig vendégszobák kapnak helyet, a harmadik pedig, amely ezeket a tevékenységeket összefűzi és egy egésszé alakítja, az a rendezvények szervezése.

Májustól november elsejéig szinte heti rendszerességgel szervezünk különböző eseményeket. Törekszünk mindig a sokszínűségre, így könyvbemutatóknak, táncházaknak, kamaradaraboknak, monodrámáknak ad teret, lehetőséget a tájház és az alkotóház. Többek között Illés Lénárd, Berecz András, Czakó Gábor, Bárth János, és Makovecz Imre is megfordult már nálunk. Nagy büszkeség számunkra, hogy előfordult már, hogy egy-egy esemény látogatottsága elérte az 500 főt is.

A következő legfontosabb terveink között az alkotóház fűtésének a megoldása áll, amely lehetőséget nyújt az egész éves kulturális programok megtartására. Reményeink szerint ez a jövő évben véglegesítésre is kerül.

Ugyanakkor meg kell említenem azt is, hogy valamilyen szempontból Temerin kulturális központjává is alakult az egész, ha sorra vesszük, hogy a tájház őrzi Sziveri János emlékét, az előudvarban emléktáblára vésettük fel az első világháborúban elesett temeriniek névsorát és az egyetlen vajdasági 56-os mártír - a temerini születésű Sörös Sándor mellszobra is megtalálható. Mindezek mellett pedig a temerini, de Budapesten elhunyt Illés Sándor író hagyatékát is itt őrizzük. Azt hiszem ezek után elhihető, hogy a vendégkönyv alapján a tájház látogatottsága mondhatni, Észtországtól, Mexikóig kiterjed.

A képzőművészeti tábor az idén ünnepli 40 éves évfordulóját, mely alkalomból többnapos, jubiláris ünnepségeket szervezünk. Minden évben egy bizonyos téma köré épül a tábor, a tavalyi RE mellett volt már tűz, víz, sárkány is. A tábor egyik legfőbb célja többek között a jövő nemzedékének a felkarolása, korai fejlődési lehetőség nyújtása.

MB: Honnan ez a fáradhatatlan, ambiciózus hozzáállás, ami odáig vezet, hogy a semmiből egy más világot teremt, tárgyi, eszmei értékeket tud felmutatni?

ÁI: Az ember saját magától teszi, észre sem veszi, hogy belekerült ebbe a „csávába”, a tájház közvetlen szomszédságomban van, és nem telik el úgy nap, hogy ne járjak ott. Van, hogy ott ülök, gondolkodom, vagy csak a semmibe nézek, de akkor is jól érzem magam ott. Mobiltelefon, tévé nélkül is jó és az egész családom szívügye. Jó a mai rohanó világban egy olyan közeget találni, amely nyugalmat ad. Ahhoz, hogy ezt elérjük, tennünk kell, küzdenünk, terveznünk, és azt hiszem, ezzel magyaráznám az alkotás, újratervezés akaratát. És hát mindig azt mondom, hogy onnan már ne meneküljön az ember, ahol jól érzi magát, számomra nem teher az ezen környezet kialakításával járó munka.

De hozzátenném azt is, hogy ha holnapra azt mondanám, hogy munkaakciót szerveznék, ahogy már korábban is akadt rá példa és minimum 20 embert nem tudnánk összehívni, akkor azt mondanám, hogy azon nyomban rátenném a lakatot a tájházra, tehát hiába próbálnék én egymagam csinálni bármit is, ha közben nincs kit megszólítani, az vajmi keveset ér. Az eddigiek alapján azt állíthatom, hogy hálai istennek, igenis van még hozzám hasonló, aki így érez a tájház, alkotóház, azaz a kulturális eseményeknek teret adó lehetőségek iránt.

Azt is vallom, hogy a gyermekekkel is meg kell szerettetni a régi életmódot, hogy személyesen is megtapasztalhassák a régmúlt idők körülményeit. Lássák, tapintsák a természetes anyagok egyszerűségéből eredő nagyszerűséget. Az iskolások számára évente rendszeresen szerveznek tájházlátogatásokat.

MB: Mit üzenne a jövő nemzedékének, milyen hozzáállással kéne elkezdeni bármit is, amitől ilyen eredmények valósulhatnak meg? Van erre egyáltalán recept?

ÁI: Az egyik, hogy maradjanak itthon, próbáljanak meg úgy élni, ahogy a nagyszüleink éltek, a rohanó világot lelassítani, odafigyelni a dolgokra, a természetre, nem csak elszaladni minden mellett. A tájház maga is nyugalmat sugároz, egy teljesen más világot, és ha nagyon jól figyel az ember, akkor észreveszi, hogy ott még az idő is lassabban múlik.                                                                             

Fotók: Varga Zoltán