Jelenlegi hely

Temesvári Baráti Este

Román vagyon magyar kézen, magyar vagyon román kézen

/ Fogarasi Gyula /
fogarasi.gyula képe
„Eddig használtuk együtt mindnyájan, amit egykor édesapánk hagyott volt hátra, de most már itt az idő, meghalunk lassan, és gyermekeink hadd tudják, mi a részük.” Bözödi György
Dr. Vincze GáborBodó Barna és Dr. Vincze GáborKözönségAjándék átadása a Szórvány Alapítványtól

Ismét megszervezte hagyományos Baráti Este programját a Szórvány Alapítvány az Új Ezredév Református Központ és Magyarország Temesvári Tiszteletbeli Konzulátusa. Az est Bodó Barna köszöntőjével kezdődött, aki bemutatta a közönségnek a szegedi/hódmezővásárhelyi történészt, Dr. Vincze Gábort, aki a romániai magyarság 1945 utáni történelmének talán a legjobb ismerője, a második világháború utáni Erdély magyar vonatkozású történéseinek szakavatott kutatója. A köszöntőben több, a témával és az előadóval kapcsolatos érdekes történetet hallhattunk. Kiderült például, hogy az előadó hosszú évek óta biciklivel jár az otthonától 33 kilométerre lévő munkahelyére. Temesvárra ezúttal az esős, rossz időre való tekintettel nem kerékpáron érkezett.

Az este során betekintést nyerhettünk Gozdsu Manó életébe, a Gozsdu Alapítvány történetébe és a Casbi törvénybe is. Mint megtudtuk, a CASBI-felügyelet alá vont magyar javak az 1945. augusztusi becslés szerint megközelítik jóvátételi kötelezettségünk teljes összegét: 300 millió dollárt. A téma szakmai bemutatása során nem puszta adatok, évszámok halmazát és szomorú történetek sorait hallhattuk. Izgalmas anekdotákkal megtűzdelt, tanulságokkal teli előadásban volt részünk és emellett rengeteg információval gazdagodtunk.

A nagyjából 40-50 fős közönség érdeklődve hallgatta a lopakodó államosításról, a magyar bankokat érintő kényszer-felszámolásokról és a harácsolás legkülönbözőbb, körmönfont technikáiról szóló történeteket. Sajnos a történelemben ritkán adódik olyan lehetőség, amikor ki lehetne eszközölni a korábbi jogsértések révén elvett tulajdonokat vagy kártérítést lehetne értük szerezni. 

 „Amit az erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, maga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges.” Deák Ferenc

Fontos, hogy megismerjük történelmünket, tanuljunk hibáinkból és úgy álljunk neki a jövőt tervezni. Csak magabiztos tudás meglétével tudjuk érvényesíteni a jogainkat. Ezért volt nagyon fontos és hiánypótló Dr. Vincze Gábor előadása.

Az est végén a résztvevők kérdezhettek és kialakult egy közös beszélgetés, aminek során mindenki elmondhatta a kor eseményeivel kapcsolatos saját családi történeteit, tapasztalatait. A Baráti Esték programsorozat folytatódik Temesváron. A szervezők szeretettel várják az új részvevőket is. A következő alkalomról a www.temesvaros.ro honlapon érdeklődhetnek.

Fényképek: Temesvári Rádió

Időpont: 2020.01.31.
Esemény szervezői: Szórvány Alapítvány, Új Ezredév Református Központ, Magyarország Temesvári Tiszteletbeli Konzulátusa