Jelenlegi hely

Tisztelet a bátraknak!

Az 1848-as márciusi ifjak tetteire emlékeztek Feketeardóban

/ András Hanga /
andras.hanga képe
Egy év kihagyás után,l újra ünnepi műsorral emlékezett meg a Feketeardói Középiskola március 15-éről. Az ünnepséget András Hanga, Petőfi Programos gondolataival nyitották meg. Röviden felidézte a diákoknak, tanároknak és szülőknek, hogyan s mi történt azon a napon Pesten. A magyar nemzet talán legbátrabb napjára emlékezve a diákok versekkel és dalokkal tisztelegtek a márciusi ifjak tettei előtt.
Nyitó gondolatok12 pontÜgyeskékkelA magyartanárok

Az ünnepi műsort az iskola dísztermében rendezték meg, amelyen diákok, tanárok és szülők egyaránt részt vettek, teljesen elfoglalva a férőhelyeket, tisztelettel hallgatták végig a műsort, és az ukrán tanárok is csendben felállva hallgatták végig a magyar himnuszt. A Feketeardói Középiskola dísztermének állandó dekorációja egy hatalmas ukrán zászlót stilizáló háttér, amelyen büszkén foglalt helyet a műsor idejére a piros-fehér-zöld kokárda, és  a gyerekek által készített magyar zászlók a színpad előtt kaptak helyet. Az iskola második, ötödik, hatodik, hetedik, kilencedik és tizenegyedik osztályos tanulóinak műsorában a diákok a forradalom kitörésének pillanataitól mutatták be az 1848-49-es eseményeket. Az előadás során a versek és énekek által emlékezetessé tett történteket két tizenegyedik osztályos tanuló narrátorként fonta össze. Az iskola számos roma gyereket oktat, büszkeségünk volt, hogy ők is részt vettek a műsorban és büszkén vállalták magyarságukat, közös nyelvünket. A fellépés záró akkordjaként a Magyar vagyok című dalt hallhatta a közönség. Gyönyörű és emlékezetes marad mindannyiunk számára, ahogy a közel 30 gyerek egyszerre, csengő hangon énekelte, hogy:

„Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó

Magyarnak lenni, igenis jó!

Az egekig ér már a nyíló virág

Karjába zárja a Magyarhazát. Hazám e föld mit szívünk fölé

Kárpátok fonnak népünk köré

Hazámban mindig otthon vagyok

Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok!”

A diákok felkészítőtanárai voltak: András Hanga, Nagy Alexandra, Németh Ilona és Pongrác Edit. A dekorációt köszönjük Pirók Kabrin Enikőnek, aki a gyerekeket is bevonva, csodálatos nemzeti színű tárgyakat alkotott. A megemlékezés után a diákok és felkészítő tanáraik, Fudella Angelika igazgatóhelyettes társaságában egy közös csoportképre álltak össze, és felemelő érzés volt látni, hogy a gyerekek nem szaladtak el a műsor után, hanem a szívük felett hordott kokárdával a díszlet előtt fényképeket, szelfiket készítettek még.  A megemlékezés szervezése, a műsor előkészítése és betanulása során az iskola ukrán és magyar anyanyelvű tanárai mindvégig együttműködőek voltak, kölcsönös tisztelettel fordultak a szabadságvágyó népek küzdelmei felé, az előadáson pedig elismeréssel tekintettek a diákjaik teljesítményére, előadói készségére.