Jelenlegi hely

Ünnepekre hangolódva

Mikulás műsor és adventi játszóház Maradékon

/ Szabó Nóra /
szabo.nora képe
December 6-án minket is meglátogatott a Mikulás a maradéki református egyház parókiáján, Molnár Róbert, újvidéki színművész személyében. A gyerekek készülődése már napokkal, sőt hetekkel korábban megkezdődött, akik kis műsorral készültek e délelőtti programra, melyre szülők, nagyszülők és testvérek is meg voltak híva.
Mikulás műsor Maradékon "Kázmér a rénszarvas" című mesejáték AjándékozásVendégek

Mind a maradéki református óvoda, mind pedig a Branko Radičević Általános Iskola magyar tagozatos diákjai készültek egy kis előadással. Az óvodások énekeltek, illetve verset mondtak, az iskolások szintén versekkel és egy kis mesejátékkal kedveskedtek a közönségnek. Előadásuk címe „Kázmér a rénszarvas” volt, mely rövid kis színdarabhoz a gyerekekkel közösen készítettük el a díszletet is. A közel fél órás műsor után a Mikulás megajándékozta a gyerekeket, ami után kis szeretetvendégség várt mindenkit.

Ünnepi készülődést tekintve a december igen mozgalmas időszak, hiszen nemcsak a Mikulás látogatja meg ilyenkor a gyerekeket, hanem megindul az adventi készülődés, ünneplőbe öltöztetjük otthonunkat, előkerülnek a gyertyák, karácsonyi dekorációk és természetesen az adventi koszorú is, ami elengedhetetlen kelléke az ünnepeknek. Éppen ezért, közvetlenül a Mikulás műsort követő napon, december 7-én tartottunk egy adventi játszóházat, ahol mindenki, aki ellátogatott hozzánk Maradékra, készíthetett magának egy saját adventi koszorút, amin másnap már két gyertyát is meggyújthatott. Ahhoz, hogy a játszóház kézműves része ilyen gördülékenyen le tudott zajlani, nagyon nagy segítséget nyújtottak a maradéki kézimunkakör tagjai, akik már két héttel a gyermekprogramunk előtt nekiláttak a koszorúalapok elkészítésének. Egy szalmabálát vettünk alapul, abból készítettük a koszorúkat, melyeket a gyerekek kidíszítettek. E kézműves programot Forró Tamás, maradéki óvodapedagógussal vezettem le.

Játszóházunk természetesen nemcsak kézműves szekcióból állt, csapatépítő játékaink is voltak, pontosabban cserkészjátékok, melyeket Gáspár Barra Szilárd, szintén a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa vezetett. A szombati programunk zárásaként pedig Molnár Róbert színművész tanított meg egy verset.

Külsős vendégeket tekintve Nyékincáról és Satrincáról is jöttek gyerekek, hogy közösen hangolódjunk az ünnepekre.

Ami még külön érdekessége volt a hétvégének, hogy a vasárnapi néptáncpróbánkra is ellátogatott a Mikulás, ahol Ali István öltözött be, akivel közösen tartjuk mind a kisebbeknek, mind a nagyobbaknak a próbákat. Itt is volt ajándékozás, így elmondhatjuk, hogy idén a Mikulás duplán látogatta meg a maradéki gyerekeket.