Jelenlegi hely

Vajdasági néptáncosok Hunyad megyében

Déván vendégszerepelt a hajdújárási Lifka Sándor Művelődési Egyesület

/ Fábián Mónika /
fabian.monika képe
Hajdújárás egy észak-bácskai kis település, mely igen közel áll a szívemhez. Nem is csoda, hisz itt nőttem fel, itt kezdtem meg az első táncos lépéseket a helyi Lifka Sándor Művelődési Egyesületnél.
TemesváronVajdahunyadonAz egyesület néptáncosaiBethlen Gábor szülőházánál

Fontos számomra az, hogy az „otthoniak” és az „itthoniak”, vagyis a vajdasági magyarság és a helyi, csernakeresztúri ill. dévai magyarság között minél több kapcsolatot teremtsek, minél több közös programon vehessenek részt az emberek a Petőfi Program által. Felemelő érzés egy-egy ilyen jellegű, határokat átívelő találkozás. Nagy örömmel vettem, hogy Hajdújárásról is szívesen ellátogatnak erdélyi szórványvidékre, Hunyad megyébe.

Április utolsó hétvégéjén tartalmas napokat töltöttek Déván és környékén az egyesület tagjai. Az odafelé úton megálltunk Temesváron, hogy megtekintsük a belvárost, majd másnap megnéztük a Vajdahunyadi várat és ellátogattunk Piskitelepre a Dédácsi arborétumba, vasárnap Déva várába is feljutottunk, hazafelé pedig Bethlen Gábor szülőházánál is megállt a csapat.

A bemutatkozó műsorra és táncházra szombaton délután került sor, melynek alkalmával a tánccsoportoktól dél-alföldi, somogyi és kalocsai táncokat, a szólistáktól szatmári verbunkot, széki férfitáncokat: széki sűrű és ritka tempót és bukovinai silladrit láthattak, mesemondóiktól pedig saját gyűjtésű, vajdasági népmeséket hallhattak a résztvevők. A műsort követő táncház is jó hangulatban telt.

    

Sokat jelentett ez a délután mindannyiunk számára. A helyieknek ritkán nyílik alkalmuk ilyen jellegű előadás megtekintésére, illetve táncházban történő részvételre.

Bízunk abban, hogy több ilyen alkalomra, közös programra is sor kerül majd a jövőben.

A legközelebbi szeptemberben lesz, amikorra is meghívást kaptak a csernakeresztúri táncosok, a hajdújárási Szüreti Napokon történő részvételre.