Mecseki túrán a vajdasági cserkészek
Az első este az ismerkedésről szólt. Játékok segítségével mutatkozhattunk be egymásnak, sőt még egymás bőrébe is bújhattunk néhány perc erejéig. Ez után kezdetét vehette a hétvége nagy játéka, az úgynevezett gyilkolós játék, melyben mindenkinek egy adott célszemélyt kellett „meggyilkolnia” úgy, hogy kettesben maradt vele és a szintén előre meghatározott „gyilkoló eszközt” felmutatva közölte vele, hogy halott. Ez a játék később sok érdekes pillanat okozója lett.
Szombaton került sor a túrára, mely részben a Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalát követte. Alaposan megismertük Abaliget környékét. A résztvevők nem csak a gyönyörű táj látványával gazdagodhattak, hisz túravezetőnk az erdőgazdálkodás és a vadászat fortélyaiba is betekintést nyújtott. Persze mi cserkészek megállapítottuk, hogy túlszaporodás ide vagy oda, mi nem ragadnánk puskát. Ennek ellenére nagy élvezettel latolgattuk, hogy ki halott és kit kell még meggyilkolni, mire vezetőnk igencsak megrökönyödött arcot vágott. Persze megnyugtattuk, hogy aggodalomra semmi ok. A túra végén a Balázs-hegyi kilátót is útba ejtettük, ahonnan persze nagyszerű látvány tárult elénk.
Bár a gyaloglás mindenkit kifárasztott, az est leszállta után nem maradhatott el az újabb adrenalin hullám, az elemlámpás számháború sem. Ez után már mindenki csak alvásra vágyott.
Utolsó nap misére indult a csapat, de a helyszínen kiderült, hogy ez elmarad, így egy rövid fohászkodás után barangoltunk még kicsit a Pécsi-tó északi végében. Ezt már a hazaút követte, mely közben megállapítottuk, hogy a nagy gyilkosságok után már csak ketten maradtak életben, mindannyiunk elismerését kivívva. Persze a halottak sem szomorkodhattak, hisz a hétvége mindenkit új élményekkel gazdagított.
