...már, ami a burgonyaszedést illeti
A vicei (Románia) Possibilitas Egyesületnél minden évben eljön a burgonyaszedés (vagy ahogy errefelé hívják pityóka) ideje és ilyenkor minden itt lakó szorgos keze azon fáradozik, hogy begyűjtse a megtermett burgonyát saját maguk számára. Marika néni már előző nap szólt, hogy szombaton pityókaszedés várható, már reggel 8:00-tól. Ránéztem, elmosolyodtam, és csak annyit válaszoltam, hogy ugyanmár... a gyerekek úgysem kelnek fel olyan korán a hétvégén. Hála Istennek, hogy nem fogadtunk, mert vesztettem volna. Miközben még félálomban kortyolgattam a reggeli kávémat, a gyerekek már felöltözve, elkészülve várták, hogy indulhassunk. Egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy ez hogyan lehetséges, és ez volt az a pillanat, amikor bevillant, lehet, öreg vagyok már :)
Felemelő volt számomra, hogy gyermekzsivaj közepette sétálhattam és tulajdonképpen a csapat tagjaként (bár én kimaradtam a sikítozás örömeiből :) ) igyekeztem én is a helyszínre. Megérkezve már picit megcsappant a gyermekek kedve, amikor meglátták, hogy mennyi munka is vár ránk, de még így is éberebbek és mosolygósabbak voltak, mint amire számítottam. Néhol még a felnőtt tapasztalt kezek is lemaradtak a szinte rakétaként haladó kis csapat alapos munkája mellett.
Körülbelül négy órán keresztül dolgoztunk, ami után visszaérve ismét a kávé fölé hajoltam, amíg a gyermekek kimentek focizni vagy épp még sétáltak, ami ismét csak megerősített abban, hogy kimeríthetetlen energia forrásokkal rendelkeznek és abban is, hogy az enyém egy része elveszett :)
