Beszélgetés Gálik Marietta tanítónővel
Az előző év szeptemberi érkezésem első napjaiban Tóth Klára mesélt a még elő és minden évben felelevenített zoboralji népszokásokról. Ezek között említette a nagycétényi kánya menyegzőt (egy korábbi cikkemben részletesen beszámoltam az év eleji eseményről) és a húsvét előtti villőzés szokását. Izgatottan vártam mind a kettőt: januárban a kánai menyegző ünnepének szerves része lehettem. A villőzést viszont már nem élhettem át testközelből a kialakult vírus-helyzet miatt, ám Marietta meglepett a lányairól készült kedves videóval, amin ezt a népszokást játsszák el saját otthonukban. A vele készített videó-interjúban sok érdekességet tudtam meg az alsóbodoki villőzésről. Honnan származhat ez a szokás, és hogyan zajlott ez ez a gyakorlatban? Vajon sokat változott az idők során? Milyen szimbólumok lelhetők fel a használt eszközökben? Ezekre és még sok más kérdésre kaptam választ Mariettától.
A virágvasárnapi reggeli szentmise után a fiatal lányok hazaszaladtak színes szalagjaikért, majd az előre megbeszéltek szerint, utcánként gyülekeztek egyikük házánál. Az alsóbodoki szokás úgy tartja, hogy a gyülekező háznál lakó családfő biztosítja a lányoknak a fűzfaágat, mely jó nagyméretű szokott lenni. Erre a lányok mind felaggatták az otthonról hozott szalagokat. Régebben nagyon ügyeltek arra, hogy megjegyezzék, ki hová kötötte, mert az ünnep végén mindenki leszedte a magáét az ágról. Ennek magyarázata, hogy akkoriban drágák és nehezen beszerezhetőek voltak a szalagok. A feldíszített ággal aztán végigjárták az utca házait, mindenhová bekopogtak és az illedelmes keresztény köszönéssel és egy rövid párbeszéddel kezdődött az ősi hagyomány a lányok és köszöntésre megjelenő gazdasszony között. Ezután a lányok elénekelték a kifejezetten erre a napra szóló szokásdalt. Alábbiakban olvasható a teljes szöveg:
Lányok: Dícsértessík az Új Jézus Krisztus! Ván mágoknák virágvásárnápjok?
Gazdasszony: Van!
Lányok:
Kié, kié ez a ház?
Egy jámbor emberé!
Benne van egy vetett ágy,
az mellett ringó bölcső.
Haj villő,
falu végén selyemsátor,
haj villő.
Jaj de piros a mező,
de nem az ibolyától,
hanem a rózsától.
Haj villő,
falu végén selyemsátor,
haj villő.
Arra is van forgatókönyv, hogyha a gazdasszony esetleg nemet mondana a villőző lányoknak. Ez Marietta elmondása alapján szinte példa nélküli volt a falujukban, de az emlékezetben megmaradt az elutasításra énekelt szöveg is, melynek végén szintén ott a villő-refrén.
Ha nem adnak tojást,
ne tojjanak a tyúkjaik,
tojjanak a kakasaik!
Haj villő,
falu végén selyemsátor,
haj villő.
A legtöbb esetben természetesen megengedték a villőzést a háziak, amiért a gazdasszonytól friss tojást kaptak ajándékba, melyeket a lányok közül valaki a közös kosárban gyűjtött. Manapság a gyerekek édességet, sőt, pénzt is szoktak kapni az éneklésért. Miután végigjárták az összes házat az utcájukban, az összegyűjtött ajándékokat elosztják maguk közt. Korábban ennek szigorú szabálya volt. Aszerint osztották szét a tojásokat, hogy ki hányadik osztályos volt az iskolában: az elsősök 1 db tojást kaptak, a másodikosok 2 db-ot, és így tovább. A mai változat már egyenlőséget biztosít minden résztvevőnek, életkortól függetlenül: a tojásokat, az édességet és a pénzt is igazságosan szétosztják egymást közt a gyerekek. A népszokás folyamata még a mai napig ebben a menetrendben, ezekkel az énekekkel játszódik Alsóbodokon. A fiatal lányokat már egész óvodás koruktól elengedik az utcabeli nagyokkal, a legidősebbek pedig 12-14 évesek. Alapiskola végzősei illetve középiskolások már nem járnak ilyenkor a kisebbekkel.
Noémi és Dóri otthoni, édesanyjuknak szóló villőzése itt tekinthető meg: https://youtu.be/axb-72WoyFI
Természetes közegben pedig egy korábban készített felvétel nyújt betekintést a szokás gyakorlatába: https://www.youtube.com/watch?v=hRo01kj61qI
Hogy honnan származtatható és mit szimbolizál a villőzés kérdésre, Marietta az alábbi válaszokat adta, melyeket az általam olvasott szakirodalom meg is erősített. A húsvétot megelőző böjti időszakban a mulatozás kerülendő volt, ám az utolsó hétvégén a virágvasárnap, a bibliai hagyomány szerint örömünnepnek számít. Ekkor vonult be Jézus Krisztus Jeruzsálembe, miközben az emberek pálmaágakkal borították előtte az utat és boldogan "Hozsannát" énekeltek. Egyik értelmezés szerint a villőzés, keresztény szokásként ebből az eseményből származtatható. Minden változatban egy termő ággal jártak körbe a lányok a faluban, amely a Jézust köszöntő pálmaágaknak feleltethető meg. Másrészt ez a szimbólum, ahogy az ajándékba kapott tojás is, a tavaszköszöntő népszokások egyik alapeleme, a új élet, a termékenység és a gyógyítás szimbóluma, így a régi magyar népi hitvilág is tetten érhető benne.
Érdekesség még az is, hogy a Zoboralján több faluban szokás volt a villőzés, valahol kiszézéssel egybekötve. A falvak saját szöveg és dallamváltozattal rendelkeznek, egyik sem volt ugyanolyan, de mégis mind gyönyörűen összecsengenek, a refrénben mindenhol visszatérő elem a "haj villő" és "a falu végén selyemsátor" formulák. A nyitragesztei származású Marietta édesanyja rokonsága Kolonban él a mai napig, aki régen oda vitte át a gyermekeit villőzni. Marietta elmesélte, hogy ott a fűzfa helyett barka ágakat hordtak kiskorukban, ugyan úgy szalagokkal feldíszítve. Ám ott csak a rokonokat látogatták meg, nem az utca határozta meg a villőzés útvonalát.
A kijárást ugyan korlátozták, de a szokás hagyományozódása így sem lehetetlen. A kalászi származású Dóczi Ladányi Lindától is kaptam egy videót, amin 5 éves kislánya díszített kis fagallyal a kezében énekli az anyukájától tanult villő-dalt. Fentebb már említettem, hogy a kiszézés és villőzés hagyománya szorosan együtt járt, ez fedezhető fel ebben a szövegváltozatban. Linda a szülőfalujában, Kalászon még részese volt az élő hagyománynak, ő is járta a falut a többi lánnyal együtt. Álljon itt ez a szövegváltozat is:
Haj ki kice, kikice
ablak alatt állok,
piros tojást várok,
ha nem tojik a kakas,
egye meg a farkas.
Gazdag szakirodalom áll rendelkezésre ebben a témában neves néprajzkutatóink tollából. Az egyik leggazdagabb Manga János ünnepi szokásokról szóló falu-monográfiája a Zobor hegy mögötti Menyhe nevű faluról; a gyűjtés szerint ott is más szöveggel énekelték a mondókát. A legtöbb faluban a szokást már nem tartják. Ennek több oka is lehet: a polgárosodás hatására egyre kevesebben éltették a hagyományokat, illetve a betelepült más nemzetiségűek miatt egy-egy utcában már megfogyatkozott a magyar családok száma, nem lett kihez járni. Az első jelenség példája lehet Nagycétény, ahol a falu lakosságában még mindig nagyon magas a magyarok aránya, de hamar polgárosodott, kivetkőztek a hagyományokból. A második jelenség példája pedig pont a korábbiakban említett Menyhe. Erre a falura múlt század közepén ott kutató néprajztudós már rá sem ismerne, teljesen megváltozott a falu nemzetiségi összetétele. Ám az elmondások alapján az alábbi falvakban még élő néphagyományként tartják számon a villőzést: Alsóbodok, Gímes, Kolon, Pográny. Gímesen a női hagyományőrző csoport is erről kapta a nevét. A Gímesi Villő Hagyományőrző Csoport Facebook oldalán több régi és új videófelvétel is van ebben a témában, a téma iránt érdeklőknek érdemes felkeresi: https://www.facebook.com/GimesiHagyomanyorzoCsoport/.
Felhasznált irodalom:
Kodály Zoltán: Zobor vidéki népszokások (Ethn., 1909)
Manga János: Ünnepi szokások a nyitramegyei Menyhén (Bp., 1942)
