Árva Bethlen Katára emlékeztünk Fogarason
Ki gondolná, hogy a barokk korban ennyi női hivatás létezett, egy személyben kiteljesedve? A jótétemények és tehetségek azonban nem igazolják önmagukban a boldog élet kibontakozásának valóságát, így volt ez a fogarasi reformátusok patrónusának életében is.
Árva Bethlen Kata, erdélyi fejedelemasszony életének viszontagságai miatt önéletírásában többször illeti magát az „árva” jelzővel. A fiatalon megházasodott asszony kétszer megözvegyült, és 13 gyermeke közül csupán 3-an érték meg a felnőttkort. A gyász szinte állandóan jelen volt mindennapjaiban.
A sorscsapások viszontagságai ellenére korának egyik legtevékenyebb fejedelemasszonya volt. Támogatta az erdélyi magyar református egyházközségeket és iskolákat, szorgalmazta a fiatalok tanulmányútjait, figyelmet fordított a nők képzésére, saját könyvtárát pedig a nagyenyedi kollégiumra hagyományozta. A tatár hadak, Rákóczi szabadságharc és tűzvészek pusztításának kitett Fogarasi Református templom újjáépítését szívügyének tekintette. Fohászaiban azért könyörgött, hogy megélhesse a templom felújításának befejezését. Művészi hajlama leginkább a hímzésben bontakozott ki. Tudását és munkáit a jövő generációjának is átörökítette.
Halálának 265. évfordulójára emlékezve november 23-án két napos eseménysorozat vette kezdetét. Szombaton kiállításmegnyitóra került sor, amelynek a fogarasi vár adott otthont. A látogatók – akik többségében a református magyar közösség tagjai – többek között megtekinthették Bethlen Kata adományait, az általa hímzett menyasszonyi ruháját, oltárterítőket. Vasárnap, ünnepi istentisztelet keretében emlékezett meg a fogarasi református gyülekezet Árva Bethlen Katáról. A gyülekezet által alapított Bethlen Kata Díj első alkalommal került kiosztásra, amelyet Kató Béla püspök úr kapott, a református közösségért folytatott fáradhatatlan és kimagasló munkájáért. A díjat Ambrus Mózes, a Fogarasi Református Egyházközség lelkipásztora adta át. Az istentisztelet keretében beszédet mondott Miklósi Mátyás Csaba, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Ambrus Attila, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, Szegedi László generális direktor, valamint Kirsch Gábor, megyei RMDSZ képviselő, és Markó Attila képviselőjelölt is.
Az istentisztelet műsorának első fellépői az egyházközség magyar- és vallásóráira járó fiataljai voltak. A nagyobbak Csiha Kálmán „Bethlen Kata emlékére” című versét szavalták el, majd elénekeltük a „Felszállott a gólyamadár” kezdetű népdalt. A gyermekek előadását Kocsárdi Manyika szavalata követte. Ezt követően az egyházközség kórusának előadása zárta az istentisztelet műsorát.
A megemlékezést koszorúzás zárta, ahol a hívő közösség Árva Bethlen Kata sírjánál tiszteletét fejezte ki. Az érdeklődők az istentisztelet után a fogarasi várat és a várban található kiállítást is megtekinthették.
Árva Bethlen Kata szellemi öröksége példaként szolgál. A közösségért végzett tevékenységei mintát jelentenek a későbbi nemzedékek számára.